#2.évad - 3.rész.

Csakhogy ez a feloldódás nem tartott tovább pár óránál.

Épp a konyhában tevékenykedtem, amikor Harry bejött utánam. Szemem sarkából láttam, amint épp az ajtófélfának dől és úgy néz engem. 
- Szóval... - kezdte játékos hangot megütve. - Mezítláb vagy - állapította meg. Talán ezért járkáltam lábujj hegyen a hideg padlón. 
- Úgy tűnik - mosolyodtam el, még mindig háttal állva neki.
- Mezítláb. Terhesen. A konyhában - csipkelődött. Azt hiszem, megállt bennem az ütő. Vajon rájött? Szent ég. 
Hangosan felnevettem; talán hangosabban a kelleténél. Remélem, Ő nem hallotta ki a nevetésemből az idegességet. Idegesen haraptam az ajkamba, majd mikor meg se mukkant, szembe fordultam vele. 
Szeme tágra nyílt, a szívem pedig hirtelen a torkomba ugrott. 
- Baszd meg - suttogta. Összeszorítottam a szemem. Ne merd ki mondani! - Te terhes vagy - szemeiben megvillant valami, amit nem tudtam egyenlőre hova tenni. Egy szót se szóltam, hagytam, hogy megeméssze a dolgot. - Mióta? 
- Körülbelül másfél hónapja - mormogtam. 
- És ilyenkor hol van Mark? - kérdezte idegesen. Aha, szóval az előbb düh villant át a szemén. Nem hittem el, hogy nem esnek le neki a dolgok. 
- Miért kellene itt lennie?
- Azért mert Ő a gyerek apja! - kiáltotta, ám a végén lehalkította a hangját. Azt hiszem, nagyon próbálkozott, hogy visszatartsa a dühét. 
Lehunytam a szemem, vettem pár mély lélegzetet.
- Nem, Harry - ráztam meg lassan a fejem. - Te vagy a gyerek apja - direkt kihangsúlyoztam a "Te" szót, úgyhogy remélem felfogta. 
Lefagyott. Állt ott és csak pislogott, mint hal a szatyorban. Aztán egy olyan 1-2 perc múlva, mikor már nem pislogott, hanem csak vigyorgott, kezdtem megijedni. 
- Harry? - hangom bizonytalanul hangzott, miközben Ő rám emelte a tekintetét, amiben könnyeket véltem felfedezni. Mi? Na ne már. Ez sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam...
Aztán hirtelen átszelte a köztünk lévő távolságot. Felém hajolt, mintha megakart volna csókolni, én pedig hátrahőköltem. 
- Harry... - kezdtem, s pár szapora lélegzetvétel után folytattam is. - Egyedül fogom felnevelni.
- Mi? Miért? - hangjában csalódottság csengett. Mindig megbántod Őt. Nem érdemli meg - tudatalattim csúnyán nézett rám, de megpróbáltam elhessegetni a képét. 
- Mert...
- Mert nem akarsz egy olyan szülőt a gyerekednek, mint én. Értem én - hangja csupa szomorúság volt, s akaratom ellenére is könnybe lábadt a szemem. Meddig kínzom még magunkat? Mattnek igaza volt! Fenébe a makacs személyiségemmel...
- Harry... - kezdtem volna.
- Semmi gond, Jessica - rázta meg a fejét. - De csak hogy tudd: nem fogom feladni - hangja elszántan csengett, nyomott egy gyors puszit a homlokomra, aztán apró mosollyal az arcán kisétált a konyhából, s már csak a bejárati ajtó becsapásának hangját hallottam.
Szent ég! Nem fogja feladni. Ez meg mit jelent? 

Két hete tudta meg Harry, hogy terhes vagyok. Május vége volt és Harry körülbelül minden nap eljött hozzám. Időközben rájöttem, hogy mit jelent az, hogy nem fogja feladni.
- Harry, fejezd be - kuncogtam, s vigyorogva beleböktem az oldalába a kanapén ülve. Rám mosolygott, majd épp nyitotta a száját, amikor csöngettek. Bocsánatkérően megvontam a vállam, majd feltápászkodtam és a bejárathoz indultam.
- Tudod milyen szexi vagy még így, terhesen is? - hallottam meg Harry hangját a hátam mögül, mire csak megcsóváltam a fejem és mosolyogva ajtót nyitottam. Aztán lefagyott az arcomról ez a mosoly.
- Mit akarsz? - kérdeztem gorombán. 
- Én csak... Szeretnék bocsánatot kérni - motyogta Mark, aztán a hátam mögé nézett. Hátra se kellett néznem, anélkül is éreztem, hogy ott áll Harry.
- Miért kell neki bocsánatot kérnie? - kezét a vállamra téve kérdezte. Vészhelyzet! Ha elmondom, Harry tuti neki esik Marknak. 
- Mert... - gondolkodtam el, de semmi épelméjű válasz nem jutott eszembe. Mark viszont könyörögve nézett rám; szerintem, Ő is tisztában volt vele milyen Harry. 
- Miért kellene bocsánatot kérned? - sziszegte Harry, Mark pedig összehúzta magát. Harry megindult mellettem, úgyhogy kénytelen voltam utána kapni. Megragadtam a kezét és visszarántottam. 
- Nem nagy ügy, Harry - füllentettem. 
- Addig nem megy innen senki, amíg valamelyikőtök ki nem nyögi - mondta határozottan. Beszívtam a levegőt, miközben bocsánatkérően pillantottam Markra: elfogom mondani Harrynek. 
- Megütött - motyogtam a kezét szorítva.
- Mikor? - összeszűkített szemekkel nézett Markra. 
- Amikor megtudta, hogy... Szóval, hogy... 
- Értem. Nos... - higgadtan ejtette ki a "nos" szót, aztán kitépte a kezét az enyém közül és egy hatalmasat behúzott Marknak. Még mielőtt újból megütötte volna Őt, elrántottam tőle és a mellkasánál fogva a házba taszigáltam. - Ha nem lenne itt Jessica, nem úsztad volna meg ennyivel - kiáltotta Marknak dühösen, s visszaakart menni, ám minden erőmet beleadva próbáltam visszafelé lökdösni. - Ne kerülj a szemem elé! - ordította, én meg vissza se nézve bevágtam az ajtót. 
- Mi a fene, Harry?
- Mi az Isten, Jessica? - vádlón emelte rám az ujját. - Eddig miért nem mondtad ezt el nekem? 
- Nem tartottam fontosnak!
- Nem tartottad fontosnak? Megütött téged!
- Te is majdnem megütöttél egyszer, rémlik, Harry? - sziszegtem. Ledermedt, és azt hiszem túllőttem a célon a múlt felelevenítésével. 
- Majdnem. De Ő ténylegesen megütött téged - összeszűkített szemekkel meredt rám, keze ökölbe szorult. - És...
- Nem akarom, hogy börtönbe kerülj miután kinyírod Őt, amiért adott egy pofont azért, mert vele voltam együtt, miközben tőled vagyok terhes! Uhh, ez bonyolult - ráncoltam a szemöldököm.
- Közel sem az. Akkor még nem voltál vele együtt, ha jól tudom.
- Jó, de... Mindegy. Csak felejtsd el - ráztam meg a fejem.
- Megpróbálom - motyogta. 
- Köszönöm - mosolyodtam el megkönnyebbülten.

- Tudod min gondolkodtam? - kérdezte vigyorogva, miután követett a szobámba és ledobta magát az ágyra.
- Na min? - vontam fel a szemöldököm. 
- 9 hónap, és most vagy a másodikban, szóval... Téli gyerekünk lesz - jelentette ki egyszerűen, s úgy tűnt, feldobta ez az egyszerű tény. Abból kifolyólag mennyire rajong a télért, megértettem, miért dobta fel Őt ez.
- Gyerekem.
- Attól, hogy ezt mondod, még te is tudod, hogy én vagyok az apja, és Ő a mi gyerekünk - ráncolna a szemöldökét. 
- Tisztában vagyok vele, de... - megakadtam, mikor lerántott maga mellé, aztán fölém mászott és feljebb tolta a pólóm, hogy látszódjon a hasam.
- Együtt fogjuk Őt felnevelni - tette a kezét a hasamra, s elakadt a lélegzetem, mikor találkozott a tekintetünk. - Akár tetszik, akár nem - mormogta szinte a számra és végszóra abban a pillanatban megszólalt a telefonja. Bosszúsan fújtatott párat, aztán felült, kihalászta a zsebéből, majd a füléhez emelte. 
- Helló, Matt. Mit akarsz? - sóhajtotta. - Nem vagyok bosszús! Talán egy kicsit. Mindegy - vakkantotta. - Inkább mondd, minek hívtál - tekintetét rám emelte, miközben beszélt. - Aha, nem. Mondom, hogy nem! Biztos hogy nem. Hagyj békén - forgatta meg a szemeit. - Jessicával. Aha, szóval ne zavarj. Jól van, megkeresem, amint otthon leszek. Jó, majd beszélünk - bontotta a vonalat. - Haza kellene mennem.
- Miért? - igyekeztem, hogy ne hallja ki a hangomból a csalódottságot.
- Mattnek kellene valami, ami nálam van - vont vállat. - Velem jöhetsz, ha akarsz - ajánlotta fel bizonytalanul, mire kissé hevesen rábólintottam. Rám vigyorgott, én meg boldogan visszavigyorogtam rá. Nem nyújtotta a kezét felém miután feltápászkodtunk, viszont én gondolkodás nélkül utána kaptam és megfogtam azt. Félénk mosolyt villantottam rá, mikor rám pillantott, majd megvontam a vállam és meglóbáltam a kezünket. Tekintete ellágyult, majd elnevette magát és megszorította a kezem. 

#2.évad - 2.rész.

- Előtte menj el orvoshoz - tanácsolta. Felnéztem rá. - Ne nézz így rám. Jó, elkísérlek - adta meg magát szemét forgatva, mire rá mosolyogtam a könnyeimen keresztül. 

Matt Walker


Ennyi szenvedést egyhuzamban még életemben nem láttam. De mióta belecsöppentem a legjobb barátom szerelmi életébe... Nos, úgy érzem ez kezd egyre bonyolultabbá válni. Igaz, néha vicces, de sokszor van úgy, hogy már én is azt érzem, hogy sírnom kell miattuk. Feltenném a kérdést: hogy a fészkes fenébe tudnak ennyit kínlódni?
- Hé, jól vagy? - szólítottam meg Jesst, aki idegesen toporgott előttem az orvosnál.
- Úgy nézek én ki, mint aki jól van?
- Nem, de gondoltam megkérdezem - vontam vállat, s szembe találtam magam a "Megtudnák ölni valakit" nézésével. - Minden oké lesz - nyugtatgattam vállára téve a kezem. 
- Biztos vagy benne? 
- Igen.
- Jó, mert szerintem egyáltalán nem oké, hogy terhes vagyok! - a kelleténél hangosabban mondta, mire csitítani kezdtem. Még csak az kell nekem, hogy magunkra vonjuk a figyelmet. - 19 éves vagyok! - egyik percről a másikra pánikba esett.
- Nem sokára 20 - emlékeztettem.
- Igen. Csodálatos - forgatta meg a szemeit. Aztán a következő percben nyílt az ajtó és Őt szólították. - Bejössz velem? 
- Esélytelen - hőköltem hátra. Összeszűkített szemekkel nézett rám ami azt sugallta, hogy "Ha ezt túlélem, megöllek". Aranyos. 
Egyébként sem nekem kellett volna ott ülnöm. Ha engedte volna, hogy elmondjam aznap Harrynek a dolgokat, Ő ült volna itt helyettem. Vagy be is ment volna vele. 
Viszont az már vagy egy hete történt. Egy hete próbáltam meg Jesst elvinni az orvoshoz - ugyanis mindig megtorpant, mikor már elakartunk indulni -, ám most... Most elrángattam. Szó szerint. Betelt a pohár. 
Úgyhogy fogtam magam, kiráncigáltam a házból, bezártam a kocsimba - csak hogy el ne meneküljön, mert képes lett volna rá -, és elhoztam ide. 
Nem akarja elmondani Harrynek a dolgokat. Pedig szerintem el kellene mondani neki. Mindegy, Ő tudja. Én nem szólok bele. Még csak az kell nekem, hogy rám haragudjon.

Bő negyedóra várakozás után nyílt az ajtó és Jess lépett ki rajta, hulla fehér arccal.
- Na? - ugrottam oda hozzá. 
- Hát... Innen nincs visszaút - közölte, aztán a mellkasomnak dőlt és sírni kezdett. - Mégis hogy mondjam el neki? "Figyelj, tudom, már vagy egy hónapja nem találkoztunk, de tudnod kell, hogy apa leszel" - rajzolt idézőjeleket a levegőbe, miközben a szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek.
- Hát... 
- Hát ez annyira jó! - tört ki. - Imádom. Jókor tudsz időzíteni - paskolta meg a hasát, mire elnevettem magam. - Te meg ne röhögj! Nem jöttél be velem. Nem felejtem el - mutatott rám, majd fogta a táskáját és eltrappolt. 

Jessica Harris

Miért van az, hogy amikor minden jó, akkor egyszer csak jön egy hír és mindent eltipor? Mármint, túlzás, hogy mindig jó volt, de... Akkor is. 
Kinek van szüksége egy gyerekre? Mármint, én szeretem a gyerekeket, de... Erre én még nem vagyok felkészülve. Te jó ég! Na és Harry? Szerintem egy hétig sokkban lesz, ha valaha is megtudja.

Ismét rosszul lettem. Ezúttal Mark szeme láttára dobtam ki a taccsot a fürdőben, ami nem épp volt egy kellemes érzés.
- Azt hiszem, elviszlek orvoshoz - jelentette ki Mark, miközben én a tükör előtt álltam és megmostam az arcom.
- Mi? Nem kell - tiltakoztam, s kivágtattam a fürdőből, el a konyhába. Mark követett.
- De igen. Elviszlek és kész! - ellentmondást nem tűrő hangon mondta, s rájöttem, nem titkolhatom tovább előtte. Idegesen nyeltem egyet, majd szembe fordultam vele.
- Mark, én... Tudom mi bajom - nyögtem ki.
- Valóban? - fonta össze a karjait a mellkasán. - Na és mi? 
- Én... Uhh, én terhes vagyok - motyogtam és inkább elfordultam tőle. 
- Mi? De mi nem is... - szemei megvillantak és láttam, ahogy a kezei ökölbe szorultak. Hangos csattanást hallottam: az arcom égni kezdett, könnyek szöktek a szemembe. Megütött. 
- Mi a fasz ember? Megütsz egy nőt? - kiabált Matt, akit eddig észre se vettem, hogy bejött volna a lakásba. 
Vészesen közel ért hozzánk, s mikor Markhoz ért, ökle találkozott az arcával. Mármint Mark arcával. 
- Takarodj! Most - kiáltotta Matt, s a bejárat felé mutatott. Mark dühösen nézett rám, majd egy "Végeztünk" szó után kiiszkolt a házból. - Hé, jól vagy? - ölelt meg Matt, én pedig megállíthatatlanul zokogtam a vállába. Keze fel-alá járt a hátamon nyugtatásképp, majd mikor végre megnyugodtam nagyjából, felnéztem rá. Ő pedig le rám.
Addig fel se tűnt nagyon, hogy milyen szép kék szeme van. Wow, ellehet veszni benne. Matt zavartan beletúrt a hajába, keze még mindig a derekamon volt, homlok ráncolva nézett rám. - Jess... - kezdte, ám hirtelen előre dőltem és ajkaimat az övéire tapasztottam. Aztán eszembe jutott mit is csinálok tulajdonképpen és hátrahőköltem. 
- Jézusom - motyogtam. - Uhh, sajnálom. Fogalmam sincs mi ütött belém - elfordultam, tudatalattim felütötte a nem éppen kedves fejét, s mindenfelé jelzővel porig alázott.
- Én... Jobb, ha megyek - mondta Matt zavartan. 
- Nem, maradj - fordultam vissza hozzá. - Izé, csak felejtsük el. És... Maradjon kettőnk között.
Bizonytalanul nézett rám, majd hosszas gondolkodás után bólintott egyet. Mit művelek? 

*

Május közepe volt, lassan két hónapos voltam. Már látszódott a hasam. És Harry még mindig nem tudott a dologról. 

Markkal szakítottunk, azóta se hallottam róla semmit. Mattel voltam majdnem minden nap. Próbálunk ugyanúgy viselkedni mint azelőtt a bizonyos csók előtt, de mindketten feszengünk néha egymás társaságában. Hogy lehettem olyan hülye? Miért csókoltam meg?

A csengő hangja húzott vissza a jelenbe, majd az ajtóhoz lépkedtem és kitártam azt. Mattre számítottam, ám nem Ő volt az. Hanem Harry.

Ott állt előttem életnagyságban, és én azt hiszem elfelejtettem levegőt venni. Gödröcskés vigyorát vette elő, amitől kihagyott pár ütemet a szívem, majd őrült dobogásba kezdett. Szűk farmerban, egy fehér pólóban és a megszokott cipőjében érkezett hozzám. Hajában egy kendő volt; sosem láttam még így azelőtt, de már akkor beleszerettem. Újból. Vajon hányszor szerettem bár bele azóta az este óta, mikor megismertem? 

- Szia - köszönt, miközben végig nézett rajtam. Mintha mondani akart volna valamit, de inkább magába fojtotta. Vajon észrevette, hogy szedtem fel pár kilót? 

- Szia - haraptam ajkamba, miközben elálltam az útból, hogy betudjon jönni a lakásba. 

- Rég... Láttalak - fordult velem szembe, s idegesen mosolygott. - Hogy vagy? 

- Jól - vontam vállat. - Na és te? - nevetni tudtam volna a felszínes beszélgetésünket hallgatva. 

- Minden oké velem - vont vállat Ő is. Rám mosolygott, én meg vissza rá. 

- Tulajdonképpen minek...? 

- Nos, én... Csak látni akartalak - zavartan köhintett egyet. - Mark? 

- Nincs itt, amint látod - válaszoltam hűvösen. Homlok ráncolva nézett rám, nem tett megjegyzést a válaszomra.

Túl a "Hogy vagy? Rég láttalak" beszéden, lassan feloldódtunk.

Csakhogy ez a feloldódás nem tartott tovább pár óránál. 

_____________________________________________________________

Hiiiiiii.xx

Uhh, ez lett volna az új rész:D

Btw, awwww You&I kliiiiiip.*-* imádoom <3 És ti?:Dxx.

#2. évad - 1. rész.

Eszembe jutott Harry születésnapja.
Ami egy hónapja volt.
Szent. Szar.
Harry az apa.

Mikor már nem jött több könny a szememből, feltápászkodtam a fürdőkád mellől. 
Vajon mit fog szólni Harry? Örülni fog? Te jó ég, ez egyáltalán nem hiányzott... 
Meghallottam a csengő hangját, úgyhogy kénytelen voltam egy gyors arcmosás után lemenni és kinyitni az ajtót, aminek a másik oldalán egyébként egy szőkeség állt.
- Szia. Rosszkor? - zavartan ráncolta a szemöldökét; biztos észrevette a kisírt szemeimet. Bár, ki ne vette volna észre? 
- Szia, Niall. Nem, gyere be - invitáltam be a házba. Kissé meglepett az érkezése, egyáltalán nem számítottam rá. 
- Hogy vagy? - helyezkedett kényelembe a kanapén. Most tálaljak ki neki? Ő Harry egyik legjobb haverja a sok közül. Igaz, hogy megbíztam benne, de...
- Jól. Minden oké - festettem mosolyt az arcomra. A tekintetétől egyből rájöttem, hogy nem hisz nekem.
- Na, persze - forgatta meg a szemeit. - Nem vagyok Harry, hogy mindent elhiggyek neked.
- Harry sem hitt el mindent - Na, nem mintha akármikor is hazudtam volna neki.
- Azért mert nem tudsz hazudni. Látszik rajtad, hogy hazudsz. Szóval? 
- Niall... - akadtam el, s egy helyben toporogtam. Idegesen túrtam a hajamba; Niallnek nem merek elmondani semmit, akkor mi lesz Harrynél? 
- Igen? 
- Terhes vagyok - nyögtem ki. Szemei elkerekedtek és úgy nézett továbbra is rám.
- Mi? 
- Nem mondom ki még egyszer. Jól hallottad - sziszegtem, miközben helyet foglaltam mellette. 
- De... Hogyan? - kérdezte. Vetettem rá egy amolyan "Mit gondolsz, hogyan?!" pillantást, amitől elpirult és inkább elnézett más felé. - Izé... Mark? - köszörülte meg a torkát, majd ismét rám tekintett. 
- Harry - suttogtam, szemeimet ellepték a könnyek.
- Ó, Jézusom - azt hiszem neki is leestek a dolgok, hogy mi éppenséggel nem vagyunk még csak beszélő viszonyba sem Harryvel, nem hogy... - Na, ne sírj - ölelt meg esetlenül. - Minden oké lesz. Harry tuti örülni fog, meg minden. Mit tudom én, csak ne sírj - szipogásom közepette elnevettem magam a vigasztalása hallatán, majd letöröltem az arcom. 

Niall jobb kedvre derített, amiért hálás voltam neki. Elterelte a figyelmemet, mesélte a béna vicceit, plusz már eleve a nevetésén röhögnöm kellett néha. 
- Köszönöm. Ha te nem jössz, még most is sírnék - öleltem meg szorosan, mikor épp indulni készült. 
- Ugyan. Holnap is benézek, ha nem gond - nyomott egy szigorúan baráti puszit a homlokomra, majd kilépett a házból és a kocsijához sétált. Még integettem neki, amikor megszólalt a telefonom bent. Már este volt, és ahogy emlékeztem, Mark azt mondta hívni fog. Fenomenális.

Végül is beszélgettem vele egy olyan fél órát, mindeközben végig a bűntudat mardosott belülről. Hogy fogok a szemébe nézni, amikor tudom, hogy nem az Ő gyereke van a hasamban? 
Talán szakítanunk kellene. Felmerült bennem a dolog, de aztán el is vetettem. Vagy legalábbis egy időre a szőnyeg alá söpörtem. 

Másnap Niall beállított reggel 10-kor, délután 5 felé pedig Matt is megérkezett hozzám. 
Niall elment, arra hivatkozva, hogy neki dolga van - amit nem hittem el, ugyanis úgy jött le, hogy nem igazán bírja Mattet - , viszont Matt maradt nálam.
A megismerése után egy idővel a legjobb barátomként kezdtem rá tekinteni. És ez mindvégig így is maradt.
- Matt, terhes vagyok - jelentettem be, mikor épp megtorpantam a fel - alá járkálás közben. Gyakorolnom kell ezt a mondatot, ha valahogy be akarom adagolni ezt Harrynek. Már ha egyáltalán el akarom neki mondani.
- Tessék? Már rég elmúlt április 1., Jessica. Már majdnem bevettem - rázta meg az ujját felém fenyegetően és még egy kis nevetés is kicsúszott a száján.
- Ezt most halál komolyan mondtam - préseltem ki magamból a szavakat. 
- Na ne - suttogta. - Ez... Végül is ez jó. Vagy... Nem? 
- Harrytől - tettem hozzá lehunyt szemekkel, s mikor nem válaszolt, az egyiket kinyitottam. Elképedve nézett rám.
- Mi? - ugrott fel a kanapéról. - Harrytől? Te jó ég. Mikor és hogyan? És mi? Várj, úristen - totál bezsongott. - Harry tud már róla? Mert ha nem, most azonnal ide hívom és... - vette elő a telefonját és már a füléhez is emelte.
- Matt, mit művelsz? Tedd le azonnal! - kiáltottam rá, s oda ugrottam, hogy kivegyem a kezéből a telefont, ám pechemre, addigra Harry már felvette. 
- Helló. Mondd - szólt bele Harry, én pedig fürdőztem a mély hangjában, amit már egy hónapja nem hallottam. 
- Add azt ide - kapta ki a kezemből a telefont Matt, de utána kaptam. - Sicc - szólt rám, mire tágra nyílt szemekkel néztem rá. Mi vagyok én, valami macska? 
- Matt, nem vagyok a macskád, hogy csak úgy lesiccegj. Tedd le azonnal azt a telefont! - mintha elfeledkeztünk volna Harryről, aki a vonal túlsó felén mindent hallott. 
- Jessica? - hallottam a hangját ismét. - Matt? Mi folyik ott? 
- Ugyan kérlek, semmi különös. Csak nem akar rólam leszállni Jess - szólt a telefonba Matt lazán, miközben felém nyújtotta a kezét, amolyan "Ne gyere közelebb" mozdulattal. 
- Ez egyáltalán nem igaz! Add ide a telefont! Vagy ne - gondoltam meg magam hirtelen. 
- Ó, te akarod neki elmondani? - kérdezte meg direkt hangosan. Harag gyülemlett fel bennem; nem hiszem el, hogy ezt csinálja.
- Mit? Mit akar elmondani? - hallottam Harry sürgető hangját a telefonból és Matt már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor szó szerint neki ugrottam és kivertem a kezéből a telefont. 
- Mit művelsz? - kiáltott rám, miközben a szeme fényére - a telefonjára - pillantott, ami tőlünk két méterre a földön landolt. 
- Te mit művelsz? - ordítottam, s a telefon után vetettem magam, Matt pedig utánam. Lefogta a bal kezem, míg a jobbal a telefon után kapálóztam. 
- Harry, tedd le! - kiáltottam. - Ha még egyáltalán vonalban vagy... - tettem hozzá.
- Ne tedd le - ordította Matt, majd felnyögött, amikor letaszítottam magamról, és felvéve a telefont a földről, talpra álltam. - Harry, Jessica te... - kiáltotta volna, ha nem tekerem hátra a karját és ordítja el magát.
- Mi bajotok? - szólalt meg Harry. 
- Szia, Harry. Rég hallottam felőled. Minden oké? - kérdeztem fújtatva, ugyanis Matt küzdött ellenem. Harry lélegzet vételét hallgattam a telefonban és már kezdtem azt hinni, hogy nem fog válaszolni. 
- Minden oké? Persze, minden oké - szólt nyugodt hangon. - Veled minden oké? És... Elárulnád mi folyik ott? 
- Minden a legnagyobb rendben - hazudtam. - Fúj, Matt - kaptam el a kezem a szája elől, amit megnyalt. Beletöröltem a kezem a felsőjébe, majd ismét Harryre szenteltem a figyelmem. 
- Jessica ter... - Matt kiáltani akarta, ám ekkor betelt a pohár és a kezem az arcán csattant. - Mi a...? - pislogott rám.
- Mi volt az? - kérdezte Harry kíváncsian. 
- Jessica megütött - szólalt meg Matt. 
- Megérdemelted - szóltam rá megsértődve, majd felálltam és a telefonnal együtt arrébb sétáltam. Én megértem, ha Matt azt akarja, hogy mi ketten Harryvel ismét egymásra találjunk. De valahogy el kellett hallgattatnom Őt. Ha nem csinálta volna azt, amit csinált, akkor nem éktelenkedett volna az arcán egy hatalmas piros volt. 
- Mit csinált Matt? - Harry mély hangja húzott vissza a valóságba. 
- Valamit, amiért megérdemelte azt a pofont.
- Nem mondod el, hogy mit, igaz? - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Még mindig ugyan az a makacs nőszemély vagy - nevetett fel. 
- Nem változok olyan gyorsan - mosolyogtam. 
- Nem is kell, hogy megváltozz - megköszörülte a torkát. - Láthatlak majd valamikor?
- Én... Uhh, nem tudom - vontam vállat.
- Együtt vagy Markkal? - kérdése váratlanul ért; nem hittem volna, hogy ilyen nyíltan felteszi. 
- Igen - mormogtam, s máris rossz irányba haladt ez a beszélgetés. Feszült csönd következett, amit én törtem meg. - Harry...
- Mennem kell... Majd találkozunk valamikor. Szia - bontotta a vonalat, még mielőtt akármit is mondtam volna. Könnyek szöktek a szemembe; tuti, hogy már megint megbántottam. Mindig megbántom. 
- Nem hiszem el, hogy megütöttél - csörtetett oda hozzám Matt az arcát tapogatva, ám amikor meglátta a könnyes arcomat, aggodalom ült ki az arcára. - Teszek rá. Gyere ide - ölelt magához, s abban a percben kitört belőlem a zokogás. - Sajnálom, hogy elakartam mondani. Igaz, úgyse mondtam volna el. Ne sírj. Utálom, ha sírsz - mormogta, miközben nyugtatóan simogatta a hátamat.  
- El kell neki mondanom - szipogtam.
- Előtte menj el orvoshoz - tanácsolta. Felnéztem rá. - Ne nézz így rám. Jó, elkísérlek - adta meg magát szemét forgatva, mire rá mosolyogtam a könnyeimen keresztül.

_____________________________________________________________

Hiiiii.xxx

Na, ez lett volna a 2.évad első része. Uhm, nem lett olyan jó. Vagy legalábbis szerintem. Na mindegy:DDDxx.

#37. - Évadzáró!

Annyira szerettem volna Mark közelében azt érezni, mint amit Harry közelében éreztem. De ez egyáltalán nem ment.

*

Mégis vele maradtam. Április vége felé volt, lassan egy hónapja Markkal voltam. Szerettem Őt, ez igaz, de... Közel sem úgy, mint Harryt. 

Igen, egy hónapja voltam együtt vele, és egy hónapja hasonlítottam minden egyes nap hozzá. 

Csessze meg, bármikor szakítottam volna vele, csak hogy Harryvel legyek!

Hangos köhögés szakította meg a gondolataimat; Mark volt az. Épp influenzából lábadozott. 

- Minden oké? - kérdeztem, megveregetve a hátát. 

- Minden rendben - mondta. - Hazamegyek, még a végén lefertőzlek itt. Majd hívlak - nyomott egy puszit az arcomra, majd az ajtót becsukva a háta mögött hagyott ott a nappali közepén. Sóhajtva dőltem el a kanapémon, elindítottam a telefonomon egy számot és lehunytam a szemeimet. 

Próbáltam lerugdosni magamról Őt.
Én tényleg mindent megtettem, de erősebb volt nálam. 
- Feladod? - kérdezte, két kezemet a fejem mellé rögzítve.
- Soha - sziszegtem, majd ismét ficánkolni kezdtem alatta. Élvezd ki amíg veled van - utasított a tudatalattim. Tisztában voltam vele, hogy csak álmodom. 
Valahogy sikerült Őt lerugdosnom magamról, majd futásnak eredtem a frissen vágott füvön a kertjében. 
Megbotlottam a saját lábamban, s már csak azt vettem észre, amikor a hátamra ugrott, ezzel engem teljesen kibillentve az egyensúlyomból. Előre estünk, arccal a fűbe. Én legalábbis. Ő nevetett, én kevésbé voltam humoros kedvemben.
- Béna vagy! - nevetett, miközben a hátamon ült. 
- Szállj le rólam - mormogtam; igyekeztem elfojtani a mosolyom. Eltűnt a hátamról a súly, amit éreztem miatta. A hátamra dőltem én is, körülbelül egy méter volt köztünk. A kezem után nyúlt, majd megfogta azt és magához húzott. Észrevette amikor megrántottam a kezem; jelezvén, hogy engedje el. 
- Vége a játéknak. Nem engedlek sehová - rázta meg a fejét. - Soha többet - hangját lehalkítva tette hozzá. 
Olyan valóságos volt az egész álom. De tudtam, hogy amint felébredek, Ő köddé válik, én pedig visszacsöppenek a roppant "izgalmas" életembe. Szóval...
Inkább nem ellenkeztem és hagytam, hogy magához húzzon. Csak pár röpke pillanatig élvezhettem az érintését a karomon, amikor elhomályosultak előttem az alakok. Ne már! Nem kelhetek fel. Nem most. Ne ilyenkor... 

Lerúgtam magamról a takarót és az emelet felé száguldoztam, ahol miután betörtem a fürdőbe a vécéhez hajoltam és kijött belőlem az összes aznapi kaja. 
Azt hiszem, Mark elkésett a "Megyek, nehogy lefertőzzelek" mondatával. Már megtörtént. Pár nappal ezelőtt. 

- Aggódom miattad! - vizslatott Mark egy-két nappal később. Tetőtől talpig végigmért, majd megállapodott a tekintete az arcomon. 
- Mi? Nem kell. Csak influenza - bizonygattam neki; meg magamnak is.
- Jó, de ha egy héten belül nem javulsz, elviszlek orvoshoz! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. 
- Oké - tettem fel a kezeimet magam elé. - De ne aggódj, pár nap és kutyabajom - mondogattam. 
- Legyen úgy - sóhajtott fel, s magához húzott. Igazából kicsit ideges voltam magam miatt. Minden áldott nap rosszul voltam; bár tisztában voltam vele, hogy csak az influenza okozta. Viszont nem köhögtem és nem folyt az orrom meg semmi egyéb. Felmerült bennem pár dolog, de inkább próbáltam elhessegetni a rossz gondolataimat. 
Mark nálam aludt aznap este. Összefutott a nyál a számban, amikor megéreztem az egyszerű rántotta illatát a konyhában. 
Leültem az asztalhoz, s mikor Mark egy adag ételt rakott a tányéromra, egyből enni kezdtem.

- Azt a k... - sziszegtem, amikor az éjszaka közepén belevertem a lábam az ágyba. Épp kifelé mentem a szobából, csak elnéztem az ágy sarkát, úgyhogy a kis lábujjam szerencsésen elkapta. Lesettenkedtem a konyhába, ahol bebuktam a hűtőbe, majd enni kezdtem mindent, ami a kezembe került. 
Aztán mikor azt éreztem, hogy nem vagyok éhes, visszalépdeltem az emeletre a szobámba, ahol Mark még békésen aludt. Bebújtam mellé az ágyba, majd amikor tapogatózva rám talált és magához húzott, felsóhajtva csuktam le a szemeimet, s megpróbáltam aludni.
- Jó reggelt - nyomott a homlokomra egy puszit Mark. Nyöszörögve húztam a fejemre a takarót, amikor megéreztem, hogy fáj a hasam. Pont mint amikor... 
Kipattantak a szemeim a gondolatra. Késik. Ó, nem. Az nem lehet... 
- Mi a baj? - kérdezte szemöldökét ráncolva, mikor lehúzta rólam a takarót. 
- Semmi - festettem mosolyt az arcomra, aztán nyomtam egy puszit a szájára és kipattantam az ágyból.
- Sietsz valahová?
- A fürdőbe - mondtam, majd bezárkóztam az említett helyiségbe. Kétségbeesetten kotortam végig a kis szekrényen, ahol miután megtaláltam a tesztet, vettem pár mély lélegzetet. 
- Hé?! - kopogott be Mark. - Hívott az egyik haverom, be kell mennem dolgozni. 
- Persze, oké - válaszoltam fojtott hangon. 
- Este hívlak - mondta, s hallottam ahogy becsukja maga után a szobám ajtaját. 

Lehunytam a szemeimet, mielőtt megnéztem volna az eredményt. Ó, csessze meg.
Az, amitől a legjobban féltem, bekövetkezett. Pozitív lett a teszt, a hangulatom pedig átcsapott negatívba. 
Nem, nem és nem! 
Legszívesebben ordítottam volna, de inkább csendesen elejtettem pár könnycseppet. 
Nem lehetek terhes. Hogy fogom elmondani Marknak? Egy hónapja voltunk körülbelül együtt, és... 
Sokkos állapotomon túl jutva rám tört a zokogás, amikor rájöttem, hogy egyáltalán nem Mark az apa. Vele még nem jutottunk el odáig. És valószínűleg nem is fogunk.
Eszembe jutott Harry születésnapja.
Ami egy hónapja volt.
Szent. Szar.
Harry az apa.

____________________________________________________________

Hiiiiii darliiing's.xxx 
Uhh, hát... Ez lett volna az évadzáró rész. És jön a 2.évad.
Már ha akartok 2.évadot:D Mert én akarok. Sőt, már a 3. is meg van tervezve félig meddig, ha már itt tartunk:D 
Hogy mi lesz velük, az még a jövő titka:D
És az én titkom. 
Nya, ennyit akartam így ide a végére. 
Remélem tetszett:) xxx.

#36.

Aztán beszélgetni kezdtünk. És azt hiszem elérte, hogy még jobban beleszeressek akaratom ellenére is. 

Másfél hét. Ennyi idő volt, mikor végre azt mondták, hogy viszontlátásra, lehet haza menni. 
Harry velem volt végig, meglátogattak a srácok is. Mármint Zaynék. 
Aztán bejött még Matt is, meg Mark is... Nos, érdekes volt amikor Harry és Mark egy szobában voltak. Velem együtt. De túléltem, úgyhogy nem volt verekedés, se semmi egyéb. Maximum, ha Harry tudna ölni a szemeivel, Mark már nem élne. 
- Szóval... Azt szeretném, hogy hozzám gyere - mondta Harry, miközben én rátámaszkodtam. 
- Haza - makacskodtam. 
- Hozzám gyere feleségül - húzott magához közelebb. Az utóbbi két hétben már megszoktam ezt; az ilyen megjegyzéseit. 
- Felejtsd el - fojtottam el a mosolyom, miközben beszálltam a kocsiba. 
- Látom a jövőt - ült be mellém. 
- Jól van, Harry. Akkor most lásd az utat, egészen a házamig - vigyorogtam rá. 
- A saját házamig látom az utat - villantott egy mosolyt felém. 
- Úgy érzem, most szívesen megütnélek.
- Mi tart vissza? - mosolygott, miközben elindult remélhetőleg hozzám. Nem válaszoltam, helyette kibámultam az ablakon. - Oké, elviszlek hozzád - sóhajtott fel. 
- Kedves.
- Tudom, hogy az vagyok.
- Nem gondolod, hogy az egoizmusod lassan a tetőre hág? - kérdeztem kíváncsian. 
- Semmi ilyesmi nem fog történni.
- Már megtörtént - bólintottam. Vigyora szélesebb lett az arcán, s az út többi részén mindketten csöndben voltunk. 

- Maradhatok? - pislogott rám Harry. 
- Miért szeretnél maradni? - csábító ajánlat volt, de... Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. 
- Mert miért ne? - vont vállat és mikor nem akartam elállni a bejárati ajtóból, kikerült és lazán ellépdelt mellettem. 
- Harry... -mentem utána, figyelmen kívül hagyva a lábamban érzett tompa fájdalmat.
- Igen? - fordult meg.
- Nem maradhatsz! 
- Dehogynem. Szükséged van egy erős, felelősségteljes és egyben szexi pasira, aki bármikor ugorhat ha van valami problémád. És ahogy így elnézlek, még az se biztos, hogy fel tudsz menni a lépcsőn.
- Nem vagy szexi.
- Látom megragadtad a lényeget - nevette el magát fejcsóválva. - Vitatkoznék, ha tudnám, hogy most nem hazudsz.
- Nem hazudok. Tényleg nem vagy az - tettem csípőre a kezem. 
- Ne is próbálkozz - mosolygott. - Fáradt vagy? 
- Itt akarsz maradni éjszakára? - nyíltak tágra a szemeim. - Szó sem lehet róla! Harry, mi már rég szakítottunk! 
- Igen, azért mert... - kezdett bele, ám elhallgatott. Lehunyta a szemeit. - Ne csináld ezt, Jessica. Éppenséggel örülök, hogy szóba állsz velem jelen pillanatban. 
- Sosem fogom elfelejteni az okát, amiért szakítottunk - mormogtam. 
- Szóval... Maradhatok? - tért vissza az eredeti témára, amiért hálát adtam neki magamban. Nem igazán volt kedvem ahhoz, hogy kivesézzük a szakításunkat, ami nem mellesleg már több mint 2 hónapja történt. 
- Maradj - sóhajtottam fel szem forgatva, majd gyorsan kikerültem Őt és a lépcső felé igyekeztem. 
- Fel tudsz menni egyedül? - szórakozottan kérdezte. Gyilkos pillantást küldtem felé, majd belekapaszkodva a korlátba elindultam felfelé. - Felvigyelek? - jött utánam. 
- Nem kell - tiltakoztam, azonban akkor már lehajolt és a karjai közé vett. - Most ezt miért kellett?
Válaszképp megvonta a vállát, aztán az emeleten lerakott. Követett egészen a szobámba, ahol levetette magát az ágyra. 
- Akkor én most elmegyek a fürdőbe... 
- Csak nyugodtan - vigyorgott. Besiettem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. 

- Szerinted vicces, hogy fáj a lábam? - kérdeztem bosszúsan, miután kijöttem a fürdőből és Harry tett pár megjegyzést a mozgásomra. 
- Én ilyen nem mondtam - tartotta fel a kezeit.
- Azért fáj a lábam, mert megmentettem az életed! - dühösen felnéztem rá, körülbelül 10 centi volt köztünk a távolság. - Azért, mert nem akartam, hogy meghalj! Azért mert akármennyire is utálni akarlak, nem tudlak, mert fontos vagy számomra! Szóval, ha még egy megjegyzést teszel arra, hogy bicegek, komolyan mondom egy kést fogok a lábadba szúrni és akkor majd meglátjuk mit fogsz szólni hozzá! - mérgesen beleböktem egyet a mellkasába, ami lassan emelkedett, ellentétben az enyémmel, ami hevesen mozgott. 
Lenézett rám, miközben a homlokát ráncolta. Mellkasunk összeért. 
- Teszek rá, hogy szakítottunk. Kibaszottul nem érdekel. Nem érdekel, ha most megpofozol az sem ha elküldesz... Szükségem van erre - morogta, majd egy határozott mozdulattal magához rántott és ajkait enyémekre tapasztotta. 
2 hónap után azt hiszem arra a pillanatra vártam a legjobban. Nem tudtam, de abban a pillanatban rájöttem, hogy mi hiányzott. Ő. Semmi másra nem vágytam, csak hogy vele legyek újra...
Az ágyon kötöttünk ki; felettem támaszkodott, s úgy csókolóztunk tovább.
És igen, hagytam, hogy azt tegye velem amit akar és hogy megtörténjen a dolog. 
Mert azt hiszem tudtam, hogy az volt a búcsú. És tudom, hogy Ő is tudta. 

Az igazság az, hogy nem gondoltam bele, hogy mi lesz reggel. Hogy milyen lesz mellette felkelni. Ám amikor magam mellett kezdtem tapogatózni és nem találtam ott senkit rájöttem, hogy elment. Elment szó nélkül. 
Miért? Mit vártam? Egyáltalán miért vártam mást? 
Egy papírdarab volt az ágyon.

Megkönnyítem a dolgod, nem kell kidobnod reggel; magam megyek el. 
Találkozunk még, remélem.
Mellesleg életem legjobb szülinapi ajándékát kaptam:) 
Köszönöm. 

Harry.xx

(A leendő férjed)

Elmosolyodtam az aláírásán, aztán visszadőltem a párnák közé. 

Szeretnék visszamenni az időben és újra élni az utóbbi két hetet. Igaz, hogy kórházban voltam, de minden pillanatát szerettem... Mert Harryvel voltam. Wow, létezik, hogy egy icipicit szerelmes vagyok belé? De akkor meg miért...
Gondolataimat a csengő zavarta meg. Úgy döntöttem, nem nyitom ki. Majd megunja és elmegy.
Aha. Csakhogy miután vagy ötször csöngetett, aztán szerintem egyenesen ráfeküdt a csengőre, mégiscsak muszáj volt lemennem. 
Mark állt az ajtóban. 
- Szia. Felkeltettelek? - kérdezte egy mosollyal az arcán, végig nézve rajtam. - Zavarlak? - dőlt neki az ajtófélfának. Egy pillanatig Harryt képzeltem a helyébe; megráztam a fejem, hogy eltűnjön a gondolat. 
- Nem - mondtam, miközben elálltam az útból, így nyugodtan kitudott kerülni. 
Annyira szerettem volna Mark közelében azt érezni, mint amit Harry közelében éreztem. De ez egyáltalán nem ment.

_______________________________________________________________

Hiiii.xx

A történetben Harrynek máskor van a szülinapja mint a valóságban:D Itt éppenséggel március vége van. Mármint a történetben!:D 
Egyébként köszönöm szépen a pipákat az előző részhez meg a komit:) meg a +1 feliratkozót:)xxx