#2.évad - 7.rész.

Átkulcsoltam a nyakát, majd szinte azonnal elaludtam.

Nyöszörögve fordultam a hátamra, s a fejemre párnát húztam, csak hogy ne halljam Harry csengőhangját, ami egyébként valahol... Fogalmam sincs, hol szólt.
Harry morogva felkelt, s én is felültem, amikor szitkozódva neki ment valaminek.
- Jól vagy? - kuncogtam.
- Ja, csak nekem jött a szekrény - válaszolt, aztán kinyitotta az ajtót és kiment a folyosóra. Sóhajtva követtem Őt, fáradtan lecsoszogtam a földszintre, ahol aztán Harry felkapta a telefonját a kanapéról, ahová még valószínűleg előző este ledobta.
Minden rosszra felkészülve, feszülten figyeltem, ahogy Harry felveszi a telefont és rekedten beleszól. Torkomba gombóc költözött, amint megláttam Harry arcát.
- Köszönöm, viszlát - monoton hangon szólt a telefonba, miközben előremeredt. Aztán mikor megszakította a vonalat és leejtette maga mellé a karját, keze ökölbe szorult.
- Mi az? - suttogtam, mire rám pillantott, aztán egy gyors és egyszerű mozdulattal a falnak vágta a telefonját.
- Meghalt - kiáltotta megtört hangon, aztán megfogott egy tárgyat, ami közel volt hozzá és azt is a falhoz dobta. 
- Harry, nyugodj meg - léptem hozzá közelebb egy lépéssel. Megpördült és már azt hittem hogy valamit ordítani fog, amikor térde esett előttem és sírni kezdett. Szemembe könnyek szöktek, s letérdeltem mellé, majd magamhoz vontam Őt. 
Szörnyű dolog volt látni, ahogy a számomra egyik legfontosabb személy darabokra hullik. Mert ez történt. Az én perverz, általában játékos Harrym, darabokra hullott belülről. És a legrosszabb dolog, hogy nem tudtam mit csinálni. Nem tudtam visszahozni Louis-t, pedig megtettem volna.

Fogalmam sincs meddig ültünk ott sírva, amikor Harry felemelte a fejét és rám nézett.
- Menjünk aludni - motyogta. Aludni? Mindketten tudtuk, hogy ez nem fog menni. Bólintottam, majd felálltunk és csendben felsétáltunk az emeletre.
Harry bement a fürdőbe, miközben én lefeküdtem az ágyra.
Sírt. Hallottam. Egyre jobban és jobban. Feltápászkodtam az ágyról, majd benyitottam a helyiségbe, ahol Harry a mosdókagylónál támaszkodott és lehajtott fejjel sírt.
A háta mögé mentem, majd szorosan megöleltem. Megfordult, arcát a nyakamba temette.
Aztán hirtelen leguggolt elém. Elakadt a lélegzetem, mikor felhajtotta a pólóm, száját pedig a hasamra nyomta.
- Az életemnél is jobban szeretni foglak - mormogta. Elsírtam magam, aztán felhúztam magamhoz és megcsókoltam.

*

Túl voltunk Louis temetésén, ami június végére esett. Harry pedig egyre rosszabbul festett. Akárhogy próbáltuk megakadályozni Zaynnel és a többiekkel, hogy ne hagyja el magát annyira, nem ment. Ellökött magától bennünket és elvolt egymagában. Nem tudtam mit tegyek, vagy mit ne és ez már kezdett az idegeimre menni.

- Hagyd ezt abba! - csattantam fel az egyik vacsoránál, amikor megint nem volt hajlandó enni. - Ne tedd magad tönkre! - kiáltottam kikelve magamból, mire bambán felnézett rám és mintha egyáltalán nem itt járt volna. - Elegem van ebből - motyogtam, mikor kitolta a székét.

- Nem kell rám vigyázni! - kiáltotta. - Elegem van abból, hogy sose tudok egyedül lenni, mert állandóan ott van velem valaki! 

- Azért mert aggódunk miattad! - ordítottam.

- Nem kell aggódni! Jól vagyok! - kiabált, aztán sarkon fordult és becsapva maga után az ajtót ott hagyott. 

Visszapislogtam a könnyeimet, aztán elpakoltam a konyhában. Mindent elfojtva magamban leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Valamit ment benne, ám egyáltalán nem figyeltem rá, csak magam elé bámultam. 

Ez így nem lesz jó. Egyáltalán hova ment? Nem igaz, hogy nem bírja felfogni, hogy aggódunk miatta. Nincs mese, makacs, mint... Én.

Este 10 felé úgy döntöttem elmegyek tusolni Aggódás társaságában. Ugyanis Harry még nem jött vissza.

Aggódni nem jó dolog, mert mindenféle hülyeség az eszembe jut olyankor. Mint például akkor is, amikor még akkor sem ért vissza Harry, amikor végeztem a tusolással.

Megpróbáltam felhívni, de nem vette fel. Kétségbeesetten levágtam magam az ágyra, és hívtam Mattet.

- Mi az? - szólt bele álmosan.

- Sajnálom, hogy zavarlak, de Harry eltűnt! - mondtam.

- Mi? 

- Mondom. Nincs meg. Elveszett. Felszívódott.

- Jessica, értelmesebben, kérlek. Mi történt?

- Összevesztünk, aztán elment és azóta nem jött haza - motyogtam letörten, a sírás szélén állva.

- Mikor volt ez? 

- Olyan 4 órája - suttogtam, miközben letöröltem egy könnycseppet az arcomról.

- Min vesztetek össze?

- Azt mondta, elege van abból, hogy nem hagyjuk egyedül. És hogy nem kell érte aggódni - sírtam el magam végképp.

- Nyugodj meg, Jess - sóhajtott fel Matt. - Lehet, hogy... Izé, hogy a temetőben van - mondta halkan. 

- Este 11-kor? - rémültem meg.

- Jessica, Ő nem lány. Haza fog menni, bízz bennem.

- Jó - suttogtam. 

- Oda menjek? 

- Hova?

- Ne értetlenkedj már. Hozzád. Te jó ég - szinte láttam, ahogy a szemeit forgatta.

- Nem kell. Elleszek. Lehet, hogy bealszok - vonogattam a vállam szomorúan. - Egyedül - szipogtam.

- Most kiborultál, igaz?

- De még mennyire!

- Oda megyek - sóhajtott fel.

- Nem kell. Sírok egy jót, aztán megpróbálok aludni.

- Oké. Harry pedig haza fog menni, nyugodj meg - ez volt a végszó, mielőtt elköszöntünk volna. Sóhajtva dőltem el az ágyon, majd szabadjára engedtem az érzéseimet és csak úgy zokogtam. 

Már épp abbaakartam hagyni, amikor halkan kinyílt az ajtó és léptek zaja törte meg a csendet. És a szipogásom. Arcomat a párnába temettem, amikor megéreztem, hogy lefekszik mellém.

- Sajnálom - simított végig a hátamon. - Nem akartam kiabálni - szája a fülemnél volt, miközben gyengéden magához húzott.

- Én sem - motyogtam. - Én csak... - felsóhajtott, majd arcát nyakamba temette. - Gyere vissza hozzám - mormogtam halkan.

- Jól leszek, ígérem. Csak kell egy kis idő még - nyomott egy puszit az arcomra, majd hátradőlt.

- Szeretlek.

- Én is téged, bébi - keze megállapodott a derekamon. Átölelt, aztán pár perc múlva bealudt, én pedig kényszerítettem magam az alvásra.

*

- Oké. Szóval, ha lány lesz akkor...

- Rose - mondtam határozottan. - Ha pedig fiú... - gondolkodtam el.

- Louis. Semmi más nem jöhet szóba.

- Oké - bólintottam mosolyogva. Harry visszatért hozzánk teljes egészében július közepére. Folyton velem volt - amit én egyáltalán nem bántam -, és vigyázott rám.

Sose mondta ki, de én tisztában voltam vele, hogy Ő fiút vár. Mosolyognom kellett ha elképzeltem Őt a gyerekünkkel. 

Jó apa lesz. Az lesz, mert az akar lenni. Mert nem akar olyan lenni, mint amilyen James volt.

______________________________________________________________

Hiiiii.xx

Nos, az van hogy már csak pár rész van hátra.

Sorry, én sem így terveztem, de nincs már nagyon mit írnom. 

Viszont, amint ezzel végzek, egy kis szünet után jön a következő blogom, ami ismét Harrys lesz:$ Ki gondolta volna?:D

Na, ennyit akartam így ide a végére:))xxx

#2. évad - 6.rész

- Súlyosan sérült - tette hozzá, majd idegesen kapkodva keresni kezdte a kocsikulcsokat.

Miután eldöntöttem magamban, hogy nem szabad, hogy kiboruljak, mert most szüksége van rám, mellé léptem és a mellkasára raktam a kezem.
- Először is nyugodj meg - suttogtam. Lenézett rám, szeme televolt félelemmel. Vett pár mély lélegzetet, s lehunyta a szemét.
- Meg fog gyógyulni - bukott ki belőle halkan. Bólintottam, majd nyomtam egy puszit az arcára. - Induljunk - ragadta meg a kezem, majd maga után húzott. Bezártam helyette az ajtót, majd gyorsan beszálltam mellé a kocsiba. Az egyébként 20 perces utat, most megtettük olyan fele idő alatt. Ujjaim kifehéredtek, miközben szorítottam az ülést, de nem szólaltam meg. 
Kipattantunk a kocsiból, mikor oda értünk és futva mentünk be a bejáratin. A recepciós pultnál Harry majdnem rákiabált a nőre, aki aztán kissé összébb húzta magát.
- Második emelet, 23-as szoba - mondta gyorsan. Harry morogva megköszönte, majd a kezemet szorongatva tovább siettünk. 
- Hé, minden oké lesz - mondtam Harrynek, mikor felértünk az emeletre. Halvány mosolyt villantott, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szükségem lesz rád - suttogta Harry. Semmi kétség: nem hitte el, hogy minden oké lesz. 
- Itt vagyok - öleltem meg Őt szorosan, szemembe könnyek szöktek. Nem szabad kiakadnod - emlékeztettem magam. 
- Harry Styles? - jelent meg mellettünk egy orvos. 
- Igen, én vagyok - bólintott. Az orvos bemutatkozott, majd egy ajtóra mutatott.
- Jöjjenek - mondta, majd elindult előttünk. Harry egyre erősebben szorította a kezem, aztán mikor beléptünk hallottam, ahogy elakad a lélegzete. 
Louis ott feküdt, mozdulatlanul, kék-zöld foltokkal és horzsolásokkal a testén. Már ami látszott belőle. Harry elengedte a kezem, majd leült egy székre az ágy jobb oldalán. Baloldali székhez léptem és helyet foglaltam. Összekulcsoltam a kezem az ölemben, miközben Harry végig nézett Louis-n, majd arcát a tenyerébe temette. Aztán felnézett, kezét összekulcsolta az álla alatt és előremeredt. Percek alatt mintha valami láthatatlan falat épített volna maga köré. Egyikünk sem szólt egy szót sem, csak a gépek csipogását lehetett hallani. 
Erősnek kellett lennem. Erősnek kellett mutatkoznom akkor is, amikor Harry megfogta Louis kezét, lehajtotta a fejét és előre-hátra dülöngélt, miközben összefüggéstelenül motyogott. 
Erősnek kellett mutatkoznom, miközben majd' megszakadt a szívem. El kellett fordítanom a tekintetem, hogy észrevétlenül letöröljek pár kósza könnycseppet. 
A mellkasomat szorongató érzés egyre csak nőtt bennem. Ne merj sírni!
Csakis reménykedni tudtam benne, hogy Louis felébred. Felébred és meggyógyul. Meg kell gyógyulnia!

- Neked pihenned kellene - motyogta Harry hozzám intézve a szavait.
- Majd pihenek később.
- Nem, bébi. Késő van.
- Nem megyek haza egyedül - ráncoltam a szemöldököm, miközben neki dőltem a mellkasának. A folyosón álltunk, ahol már csak pár személy lézengett.
- Felhívom Mattet.
- Jó - mentem bele végül. Harry a füléhez emelte a telefont, miközben a másik kezével a derekamat szorongatta. 
Lebeszélte a dolgokat Mattel, miszerint éjszaka Matt eljön Harry házába és addig Ő lesz velem.
Állát a fejem tetejére fektette, s mind a két kezét a derekam köré fonta. Összekulcsoltam a kezem a háta mögött, arcom a mellkasába temettem.
- Hívlak, ha lesz valami - mormogta a hajamba.
- Oké - suttogtam. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszatartsam a sírást. Csendesen öleltük egymást, miközben Mattre vártunk, aki olyan negyed óra múlva meg is érkezett.
Elbúcsúztam Harrytől, majd erőtlenül kivánszorogtam Matt után a kocsijához.
Jobb kezem a hasamon pihent, ballal az ülést szorongattam, s kibámultam az ablakon a sötétségbe. Meleg érintés a kezemen riasztott fel a bambulásomból. Matt nyúlt a kezemért, és megszorította azt.
- Minden rendben lesz - mondta. Lassan bólintottam, de nem hittem el. Egyáltalán nem lesz semmi sem rendben.
Időközben megeredtek a könnyeim, amiket addig visszatartottam. A szipogásomat hallgatva utaztunk, majd mikor hazaértünk becsörtettem a házba és elvonultam tusolni. Zokogtam egy jót tusolás közben, majd Harry ruháiba felöltözve léptem ki a fürdőből. 
- Alszok a kanapén - hallottam meg Matt hangját a hátam mögül.
- Ne butáskodj már. Ott az ágy, te is elférsz rajta.
- Nem tudom, hogy...
- Matt, úgy tekintek rád mintha a bátyám lennél, úgyhogy told a segged a szobába és aludjunk! - förmedtem rá idegesen, mire megszeppenve elindult felém és követett.
Elhelyezkedtem az ágyban és felsóhajtottam, tudván, hosszú éjszakát fogok átélni.
- Jó éjt, Jess - mormogta Matt.
- Jó éjt, Matt - suttogtam. 
Nem tévedtem. Reggel, mikor felébredtem a körülbelül 4 órás alvásomból, eléggé nyűgös voltam. Megfogadtam, hogy soha többet nem alszok Mattel. Olyan hangosan horkolt, hogy egy füldugó sem segített volna. 

Miután csendesen megreggeliztünk, bementünk a kórházba. Matt bement a terembe, ahol Louis volt meg Harry, ám engem visszatartott az orvos.
- Jó reggelt, Jessica - köszönt kedvesen, ám amikor a szemébe néztem, nem olvastam ki belőle semmi jót.
- Jó reggelt - motyogtam. - Van valami... Baj? - ennél hülyébb kérdést sem tudtam volna felrakni.
- Látva, hogy Harry hogy van, inkább önnel szeretnék beszélni - kezdte halkan, a gyomrom pedig görcsbe ugrott. Miből gondolja, hogy én jó leszek erre?
- Igen? - nyeltem egy hatalmasat.
- Szóval... Louis állapotát vizsgálva, nagy a valószínűsége, hogy... - behunytam a szemem, mielőtt folytatta volna. Ne mondd ki, kérlek. - Ha fel is ébred, nem éli túl. Sajnálom - simította meg a vállam. És most akkor tegyek úgy, mikor bemegyek oda, mintha minden rendben lenne? 
Mielőtt feleszmélhettem volna, már egyedül álltam a folyosón a könnyeimmel az arcomon. Letöröltem őket, majd idegesen tördeltem az ujjaimat, mikor beléptem a terembe. Ugyanott ült Harry, mint előző nap, mögötte Matt, aki Harry vállára tette a kezét és amikor beléptem rám kapta az együtt érző tekintetét.
- Mi a baj? - Harry hangja törte meg a csendet, amikor rám nézett. Felállt, hogy hozzám léphessen, majd adott egy gyors puszit a számra.
- Semmi baj, Harry - suttogtam és még egy apró mosolyt is képes voltam az arcomra parancsolni. Matt elköszönt tőlünk, aztán megint csak mi ketten maradtunk, az alvó Louis-val. Leültünk az ágya két oldalára.
- Mi volt otthon?
- Semmi. Matt horkolt - fintorodtam el, Harry pedig halkan felnevetett. Elmosolyodtam.
- Szerezz be füldugót, legközelebb.
- Nem lesz legközelebb - mondtam. Vagy két órát halkan beszélgettünk, amikor valami megszorította a kezem. Aztán rájöttem, hogy az éppenséggel Louis keze volt. 
- Louis! - kiáltott fel Harry aggódva. Gyorsan szólt egy orvosnak, hogy Louis felébredt, majd visszaült a helyére. - Hé, kell valami? Víz vagy valami egyéb? - kérdezte.
- Nem kérek semmit - motyogta Louis. - Hogy... Hogy van a baba? - kérdezte rekedten, mire Harry elsírta magát. Könnyek szöktek a szemembe.
- Jól, minden oké vele - suttogtam.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Harry.
- Szarul - nyelt egyet. - Ne sírj, haver. Nem igazán megszokott dolog tőled.
- Mostanában igen - válaszolta Harry. Bejött egy orvos, majd felmérte Louis állapotát és már ki is ment. 
- Álmos vagyok - motyogta Louis.
- Aludj - mormogta Harry megkönnyebbülve, hogy felébredt Louis.
- Ha esetleg... Nem beszélnénk többet... - kezdte, én pedig a szám elé kaptam a szabad kezem, nehogy hangosan felzokogjak. - Majd meséljetek rólam a gyerekeiteknek - motyogta, mielőtt újra elaludt volna. Harry visszapislogva a könnyeit nézett rám. Én pedig még csak meg se próbáltam visszatartani a könnyeimet. 
- Miért sírsz? Hisz' él - lelkesedett halkan.
- Csak a megkönnyebbülésből - hazudtam, mosolyt erőszakolva az arcomra. Mosolya kiszélesedett az arcán, én meg képes voltam összeszedni magam. 

- Hé, minden oké? - kérdezte mosolyogva, mikor este hazafelé tartottunk. Az orvosok, meg én is, rávettük Őt, hogy látogasson haza átöltözni, meg ilyesmi. Azt mondták, majd szólnak, ha lesz valami. 
- Persze - motyogtam. - Csak... Fáradt vagyok - vontam vállat, miközben belém nyílalt a bűntudat, hogy megint hazudtam. Mármint, tényleg fáradt voltam, csak... 
Megszorította a kezem az ülésen, majd leparkolt a háza előtt. Kikecmeregtem a kocsiból, majd követtem Őt az ajtóig. Kinyitotta azt, majd előre engedett, aztán becsukta és visszatartott azzal, hogy hátulról átölelt. 
- Szeretlek - mormogta a nyakamba, amitől azonnal az egekig szökött a pulzusom.
- Én is téged - fordultam meg az ölelésében és a mellkasába fúrtam az arcom. Álmosság vette felettem úrrá magát. 
- Képes lennél állva is elaludni - nevetett fel halkan, majd lehajolt, megragadta lábam és felemelt. Átkulcsoltam a nyakát, majd szinte azonnal elaludtam.

#2.évad - 5.rész.

Pár másodperc után egy hatalmasat dobbant a szívem, mikor meghallottam Harry rekedtes hangját. Csak éppen a CD-ről. Énekelt.
Döbbentem meredtem magam elé, miközben a szívem kitörni készült a mellkasomból. Libabőrös lettem a hangjától, miközben hallgattam. 
Szent szar. Harry írt nekem dalokat!
Szemembe könnyek szöktek, majd leültem az ágyára.

"Cause I can love you more than this" énekelte, én meg meghaltam. Valószínűleg akkor írta, amikor én Markkal voltam együtt.
Emlékszem, egyszer megígérte, hogy megmutatja hogyan tud énekelni. 
Nos, véleményem szerint csodásan.
Véget ért a dal, majd következett még egy.
Könnyeim megállíthatatlanul folytak az arcomon, s elfogott a vágy, hogy leszaladjak hozzá és a nyakába vessem magam. De először is végig akartam hallgatni az összes dalt.
Negyed óra múlva, mikor összeszedtem magam és meghallgattam mindet és eldöntöttem, melyik a kedvencem, és miután szépen kisírtam magam, úgy döntöttem lemegyek. Hallottam lentről a beszélgetésüket, meg a nevetésüket és egyáltalán nem érdekelt, hogy ott van Matt. Én csak... Harryvel akartam lenni. Vele akartam élni. Ismét. 
Nem érdekelt a múlt. Többé nem.
Kiléptem a szobából, majd a lépcső felé száguldottam és leszaladtam rajta. Matt rám pillantott, majd Harryre, aki engem nézett. Aggódást véltem felfedezni a szemeiben, talán a kisírt szemeim miatt. 
Ott állt, zsebre tett kézzel, miközben egy apró mosoly volt az arcán, talán miattam, talán Matt által mondott poén miatt, nem igazán tudtam eldönteni. Felé vettem az irányt, gyors léptekkel szeltem át a kettőnk közt lévő távolságot, majd ahogy odaértem hozzá, azonnal a nyakába vetettem magam és olyan erővel szorítottam meg, hogy hallottam ahogy elakadt a lélegzete. 
- Látom, van erő az asszonyban - viccelődött Matt, aztán elhallgatott, mikor Harry finoman megrázta a fejét, s körém fonta a karjait. Állát a fejemre tetejére tette és a hátamat kezdte simogatni.
Gondolom pillantásokkal beszélgettek, mert már csak azt hallottam, ahogy nyitódik és csukódik a bejárati és máris ketten voltunk Harryvel a házban. 
- Mi a baj? - kérdezte halkan. 
- Megtaláltam a CD-t - motyogtam a mellkasába, s éreztem, ahogy megfeszül a teste. - És...
- Ne mondj semmit - mormogta. Eltoltam magamtól, majd felnéztem rá, s egy mosoly ült ki az arcomra.
- Imádom - mondtam. - Imádlak - kezem a tarkójára vándorolt és még mielőtt mondhattam volna valami mást is, szája a számon landolt. Beletúrtam a hajába, s éreztem ahogy elmosolyodik. Homlokát az enyémnek döntötte, szemei enyémet kutatták. 
- Mióta vártam erre - vigyorodott el aztán, keze az arcomat simogatta. - Végre-újra-együtt-vagyunk szex? - kérdezte halkan, komolyan.
- Elrontod a pillanatot - néztem rá rosszallóan.
- Igazad van, sajnálom. Szóval... - köhintett párat, majd kezeit a derekamra helyezte. - Soha többet ne merj elhagyni - száját homlokomra nyomta, miközben magához vont.

És innentől kezdve állandóan együtt voltunk. Egyikünk sem mondta ki, de mindkettőnkbe benne volt az, hogy be kell pótolnunk az egymás nélkül töltött időt.
Június közepe volt, Harry házába bezárkózva töltöttük a napot. Egy héttel azután, hogy összejöttünk ünnepeltük a születésnapomat. Semmit nem kértem Harrytől; meggyőztem róla, hogy nekem Ő elég. 
- Kapcsold el innen - sóhajtottam fel.
- Miért? 
- Mert elhalnak az agysejtjeim a műsor miatt!
- Olyanjaid is vannak? - kérdezte lazán. Összeszűkített szemekkel néztem rá. - Csak vicceltem - tartotta fel a kezeit maga elé, majd végre csatornát váltott és nem kellett tovább olasz szappanoperát néznem.
- Haláli humorod van - morogtam, Ő meg egy szempillantás alatt magához rántott és ajka az enyémre tévedt.
- Szeretlek - mosolyodott el.
- Én is téged - fülig ért a szám, ahányszor kimondta ezt. 
- Jobban mint bármi vagy bárki mást - sóhajtotta, s maga alá gyűrt. Keze bejárta a testem, s önfeledtem adtam meg magam az érintésének.

- Jessica?
- Hmm? 
- Jól vagy? 
- De még mennyire - sóhajtottam fel, miközben fejem a mellkasán pihent és épp a szeretkezés utáni érzésben fürdőztem.
- Jó volt, nem?
- Ühüm - bólintottam, mire kuncogni kezdett. Tudta hogyan lehet zavarba hozni és ezt rendszerint kihasználta. 
- Szerintem is - ajka a nyakamat súrolta. - Még egy menet? - nevetett bele a nyakamba.
- Harry... - már épp mondani akartam, hogy fáradt vagyok, amikor megszólalt a telefonja. Kelletlenül felállt, magára kapta a bokszerét, majd megkereste a telefonját.
- Halló? Ööö, igen, én vagyok. Mit ért az alatt, hogy...? - egész testében megdermedt, majd rám nézett és mutatta, hogy öltözzek fel. - Oké, értem. Öö, köszönöm. Indulok - letetette, majd azt hiszem úrrá lett rajta az idegesség, mert reszkető kézzel túrt bele a hajába.
- Mi a baj? - magamra kaptam a nadrágom is, majd odalépkedtem hozzá.
- Louis. Balesetezett - hangja elcsuklott, s már azt hittem, hogy sírásban tör ki. - Súlyosan sérült - tette hozzá, majd idegesen kapkodva keresni kezdte a kocsikulcsokat. 

_______________________________________________________________

Hiiiii.x
Ritka rövid rész lett, sajnálom:| A következőt megpróbálom hosszabbra írni:))
Btw, remélem tetszett, azontúl is, hogy nem vagyok valami nagy megírója az újra egymásra találásoknak:)))xxxx.

#2.évad - 4.rész.

Tekintete ellágyult, majd elnevette magát és megszorította a kezem.

- Mit bámulsz? - pillantott felém, s zavartan elfordítottam a tekintetem róla.
- Csak a... Tetoválást - motyogtam, miközben kibámultam az ablakon, aztán vissza rá. Ő is a tetoválást nézte, majd elmosolyodott.
- Emlékszem, hogy kiakadtál... - kezdte. - Aztán milyen menetet nyomtunk le az ágyban... - merengett el, én meg rögtön elpirultam, amin jót szórakozott. - Karmolásnyomos volt a hátam - élvezte, hogy zavarba hozhat.
- Fogd be - nevettem el magam fülig elpirulva.
- Emlékszel, amikor a próbafülkében tettelek magamévá? - kaján vigyor ült a képén. 
- Élvezed, hogy zavarba hozol? - forgattam meg a szemeimet.
- De még mennyire! - nevetett. És onnantól kezdve nem volt megállás. Konkrétan felsorolt minden olyan eseményt, amikor... Hát amikor ketten voltunk.
- Megérkeztünk - mondta.
- Végre - sóhajtottam fel megkönnyebbülten, majd kimásztam a kocsiból. Talán a kelleténél gyorsabban lépkedtem.
- Ne menekülj - nevetett a hátam mögött Harry. - Bár ha jobban belegondolok, addig menekülhetsz, amíg a házamba mész - tette hozzá elgondolkodva, majd mellém ért és kinyitotta az ajtót. - Bemehetsz, nem foglak fogságban tartani - viccelődött, mikor észrevette, hogy megtorpantam. 
Mikor is voltam itt utoljára? Amikor elhagytam? Elárasztottak az emlékek, s könny szökött a szemembe. Megbocsátottam Harrynek, mert szeretem. De nem felejtettem el semmit.
- Hé, minden oké? - kérdezte aggódva.
- Uhm, aha - szipogtam, majd beljebb léptem a házba. Talán érezte, hogy egy falat kezdtem közénk építeni egy szempillantás alatt, ugyanis megállított és szembefordított magával.
- Tudom, mit érzel. Hogy mire gondolsz. Hogy néha rád jön az utálat, amikor eszedbe jut, hogy mit tettem. De bármit megteszek, hogy visszanyerjem a bizalmad. Nem akarom, hogy ez szétválasszon bennünket még egyszer - hüvelykujja az arcomat simogatta. - Ígérd meg, hogy nem fog - mormogta, szemei az arcomat kutatták.
- Megígérem - motyogtam könnyes szemekkel. Felsóhajtott, magához vont, s szorosan megölelt. Kétségbeesetten kapaszkodtam belé, miközben megpróbáltam elűzni a képet, amint Harry lelövi a szüleimet. - Ne sírj - ajka súrolt a halántékom. - Nem szeretem, amikor sírsz - suttogta a hajamba. Lehunytam a szemeimet és olyan erősen öleltem Őt, ahogy csak tudtam. 

- Matt nem sokára jön. Nos, ha viszont jön, akkor... Akkor itt kell maradnod és figyelembe véve azt, hogy már lassan 7 óra van és hogy Matt biztos nem 10 percig fog itt maradni... Nem foglak haza vinni.
- Nem lett volna könnyebb csak egyszerűen annyit mondani, hogy itt kell aludnom?
- Hát, gondoltam most így közlöm - vont vállat, szemei derűsen csillogtak. Elvigyorodtam, majd lábamat megmozgattam az ölében. Vette a célzást, úgyhogy tovább masszírozta. Hátrahajtottam a fejem a kanapé karfájára, aztán amikor épp egy olyan helyet nyomott meg az ujjaival, halkan felnyögtem. Éreztem magamon a tekintetét. Felemeltem a fejem és már épp mondani akart valamit - eltudom képzelni, hogy mit -, amikor csöngettek. Megpaskolt a lábam, finoman jelezve, hogy tegyem el onnan, majd felállt és a bejárati felé ment. Elcsodálkoztam a vékony, magas, izmos testén. Nem mintha még sose bámultam volna meg... 
Mikor meghallottam Matt hangját, felpattantam és felé száguldottam.
- Hé, neked is szia - nevetett fel, mikor nekicsapódtam és szorosan megöleltem Őt. Sugárzó mosollyal néztem rá, válaszul összeborzolta a hajam és elment mellettem. Harry rosszalló tekintettel nézett rám.
- Mi az? - kérdeztem vidáman. Összefonta a karját a mellkasán. - Ja, értem. Hát, Ő a legjobb barátom - vonogattam a vállam szégyenlősen. Ezt még sose mondtam ki hangosan. 
- Ahogy az enyém is - szűkítette össze a szemeit. 
- Csodálatos. Úgy tűnik, osztoznod kell rajta - böktem meg a mellkasánál fogva, majd megfordultam és ott hagytam Őt a féltékenységi rohamával együtt. 
- Jessica, azonnal állj meg! - trappolt utánam, s megállított.
- Ne féltékenykedj - sziszegtem, majd körbe néztem, Mattet keresve.
- Lenyúlod a legjobb barátomat...
- Hát ez nevetséges! Nem nyúltam le senkit!
- ...mi kell még? - hajolt közelebb hozzám mérgesen.
- A szíved - bukott ki belőlem. Meghökkent, majd ellágyult a tekintete és zavartan pislantott párat. Én meg ott álltam vörös fejjel, és azt hittem hogy elindulok keresni egy sziklát és elbújok alatta.
- Az már rég a tiéd - vallotta be, aztán szétrebbentünk, amikor Mattet hallottuk meg.
- Ez itt a "Harry és Jessica ismét egymásra talál" műsor, első rész - kezét úgy állította mintha egy láthatatlan mikrofon lenne benne és komolyan nézett ránk. 
- Fogd be - szóltam rá Harryvel egy időben. Matt magát legyezgette, majd egy hatalmas vigyor terült el az arcán.
- Micsoda összhang!
- Bújj el - ismét egyszerre szólaltunk meg, mire rákaptam a tekintetem és összeszűkített szemekkel néztünk egymásra.
- Megtennéd, hogy nem mindig ugyanazt mondod amit én is? - kérdeztem felháborodva.
- Tehetek én róla, hogy ugyan azon gondolkodom mint te?
- És mi lenne az? - vontam fel a szemöldököm.
- Egy ágy, plusz te - önelégült mosoly terült szét az arcán. Mattből kiszakadt egy "Uhh" szócska, majd elnevette magát.
- Semmi pánik, kirakjuk a 18-as karikát - vigyorgott. 
- Meg hogy kinyírjuk Mattet - tette hozzá, s az említett arcáról lefagyott a vigyor. Az enyémre viszont ráköltözött.
- Menj neki - vicceltem, ám nem hittem volna, hogy Harry komolyan veszi.
- Azonnal - bólintott, s vigyorogva megiramodott Matt felé, majd rávetette magát. Döbbentem meredtem rájuk és nem tudtam mit tegyek. 
- Csak vicceltem, Harry - mondtam és reméltem, hogy meghallja.
- Nem számít - kiáltotta birkózásuk közepette, majd Matt fölé kerekedett. - Győztem! - ordította önfeledten, ám Matt maga alá gyűrte Őt. - Mégsem - hallottam elfojtott hangját valahonnan. Úgy döntöttem ott hagyom Őket, hagy tegyék azt amit tenniük kell. 
- Fent leszek - mondtam csak úgy mellékesen, Ők meg farkasszemet nézve bólintottak egyet, majd ismét egymásnak estek.
Fellépkedtem az emeletre, miközben néha visszapillantottam rájuk és néztem, ahogy birkóznak. 
- Igazán felnőttes apád lesz - sóhajtottam a hasamra téve a kezem. Figyelmen kívül hagyva a lentről felszűrődő óbégatásokat, nagy levegőt véve beléptem Harry szobájába. 
Egyből megcsapott az a jellegzetes illat, amit csak akkor érzek, amikor Harry közelében vagyok. És most ott voltam. Nagyon is. 
Mindig is imádtam Harrynél lenni. Talán mert amikor vele voltam, valamiféle nyugalom árasztott el. Szeretet. Szerelem. 
Beljebb lépkedtem a szobába, s körülnéztem. Semmi sem változott, mióta utoljára láttam a szobáját. Megnéztem a szekrényeit és a polcokon lévő cuccait kezdtem vizslatni.
Kíváncsian lehalásztam egy CD-t pár könyv közül, majd a kezem között forgatva olvastam el a rá írt nevem. Ott volt rajta a nevem. Nekem szánta volna? Akkor eddig miért nem adta oda? 
Megvontam a vállat, majd a lejátszóba helyeztem. Pár másodperc után egy hatalmasat dobbant a szívem, mikor meghallottam Harry rekedtes hangját. Csak éppen a CD-ről. Énekelt.

_____________________________________________________________

Hiiiiiiiii.xx. 
Bocsii a késésért, csak hát kissé elvesztem itt a dolgok közt. 
Remélem nem haragudtok annyira:DD 
Így a napokban úgy döntöttem, csak két évad lesz:)
Na, de csak ennyit akartam. 
Remélem tetszett a rész.xx