#24.

- Mert... - kezdett bele, de megakadt. Ó, kérlek. - Nehezebb elmondani, mint képzeltem - mormogta a nyakamba. - Szóval, Ő megpróbált engem megölni - hadarta egy szuszra, én pedig megdermedtem. HOGY MI? 

- Jessica? - emelte fel a fejét, majd az arcomra nézett. - Na látod, pont ezért nem akartam elmondani. Totál sokkba kerültél - sóhajtott fel.

- Nem kerültem sokkba - szólaltam meg. - De... Te jó ég... Ő az apád! 

- Nem úgy tekintek rá - mondta, s hirtelen magamhoz vontam és szorosan megöleltem. - Nem kell sajnálni - mormogta. Kezemet a hátán jártattam fel - alá, aztán eszembe jutott valami. 

- Harry?  

- Hmm? 

- Annak a sebnek a hátadon... Köze van hozzá? - kérdeztem. Megdermedt.

- Igen - mondta halkan, én pedig lehunytam szemeimet, hogy el ne sírjam magam. Még ha nem is mutatja ki, tudom, hogy mekkora fájdalom lehet ez számára. A saját apja... - Ne. Ne sírj, bébi. Ne miattam - simított végig a hátamon, majd nyomott egy puszit a homlokomra. 

- Nem sírok - töröltem le az arcom.

- De sírsz - nézett rám összeszűkített szemekkel. 

- De nem sírok - makacskodtam, mire felnevetett. 

- Bírom a makacsságod - mondta, én pedig rámosolyogtam. 

- Nálad makacsabb nem vagyok.

- Ebben igazad lehet - nevetett, majd végig simított az arcomon. Zöld szemei az arcomat fürkészték, kezei derekamon pihentek, s közelebb vont magához. - Tudod, mielőtt megismertelek, egy totál rossz ember voltam. Drogoztam, ittam meg minden egyéb... Tudom, ne vágj ilyen arcot, nem vagyok rá büszke - nevetett fel halkan arckifejezésem láttán. - Épp verekedésből jöttem aznap éjszaka mikor találkoztunk. Plusz szétzúztam egy kocsit - tette hozzá. Megfordult a fejemben a gondolat, hogy vajon mi vitte rá Őt arra, hogy ilyet tegyen, de inkább nem kérdeztem meg. Valahogy nem akartam tudni a választ rá... - Azóta viszont megváltoztam. Na jó, annyira azért nem, de érted... - forgatta meg a szemét, gondoltam, nem akart annyira érzelgős lenni. Halkan elnevettem magam. - Emlékszel arra az estére, amikor táncoltál zene hallgatás közben? - vigyorodott el. Ó, basszus. Tehát tényleg volt ott valaki és nem csak a képzeletem játszott velem...   

- Az te voltál? - kérdeztem. 

- Bizony - bólintott. - És el sem tudod képzelni milyen közel álltam hozzá, hogy ott helyben rád vessem magam - mormogta, s az arcom azonnal lángba borult. Közelebb vont magához, kezei derekamon pihentek. Aztán hirtelen elengedett és hátrébb lépett egy lépést és a szívére helyezte a kezét. - Szóval... - köszörülte meg a torkát, mosoly bujkált az ajkain. - Ezentúl megfogadom, hogy minden nap, minden másodpercben, minden percben, minden órában... Ameddig együtt leszünk, szóval remélem sokáig... Megfogadom, hogy vigyázni fogok rád - mondta komolyan. Elnevettem magam, mire megcsóválta a fejét. - Ne nevess! Ez komoly - mondta, én pedig vissza fojtottam feltörni készülő nevetésem, és az arcomra kiülő mosolyommal küszködtem. Végül sikerült komoly ábrázattal rá néztem. - Sajnálom, hogy bekattantam és hogy egy baromként viselkedtem - suttogta, miközben megölelt. 

- Elfelejtve - mormogtam, s arcom a mellkasába fúrtam. 

- Biztos? - kérdezte.

- Nem, de próbálom elfelejteni - mondtam, mire elnevette magát, és még szorosabban ölelt magához.

*

Novemberhez közeledve, kis nyárinak mondható dzsekiben szaladgálni kint az utcán, nem mondható jó ötletnek. Én hülye mégis elindultam ilyen ruhában munkába, ugyanis reggel kilépve az ajtón, még jobb idő volt. Csak hát nem gondoltam arra, hogy este nem tud értem eljönni Harry, ezért gyalogolhattam haza hidegben. Harry mondta, hogy várjam meg, mert pár perc és végez - akárhol is volt -, de én makacskodtam, úgyhogy megbeszéltem vele, hogy egyedül is oda találok hozzá. Egyébként, az utóbbi időben nem is igazán voltam otthon - mármint a saját házamban -, olyan mintha Harryvel élnék. Mármint... Nem csak olyan, vele is élek. 

Nem mellesleg mióta megtudtam, hogy Harrynek milyen apja van, a paranoid gondolatok beleköltöztek a fejembe, és nem akarnak békén hagyni. Például, hogy valaki figyel. Harry viszont betartotta az ígéretét - gondolom azért is nem volt túl boldog amikor kijelentettem, hogy márpedig én egyedül fogok elsétálni hozzá -, és tényleg mindig velem van, akkor amikor nem dolgozok. Sőt, néha még akkor is! Ugyanis a múltkor beugrott hozzám, és ... És beállt mellém. Kiszolgálta a vendégeket - akik ha lányok voltak, általában elpirultak, meg dadogtak, meg ügyetlenkedtek -, meg engem szekált, hogy mégis miféle munka az, ha olvasok közben. Kitért arra is, hogy amikor legelőször betévedt ide, akkor is olvastam. Szóval, jól elvolt azzal, hogy megpróbált az agyamra menni - végül is, sikerült is neki. Ráadásul, amikor valami csajt szolgált ki, azzal szórakozott, hogy az én reakciómat leste - ami általában szemforgatás volt, vagy épp a szememmel öltem meg a vendéget -, néha még rá is játszott a "szexi felszolgáló" szerepére, és csevegni kezdett a vevővel, miközben engem megevett a féltékenység. Persze, hogy Ő se legyen nyugton, amikor én vittem ki valamit egy-egy asztalhoz, ahol valami pasi ült, ugyan azt eljátszottam, mint amit Harry velem. Szóval, így egy egészen kellemes kis napot hagytunk magunk mögött aznap. 

A hideg szél keresztül fújt az utcán - plusz rajtam -, úgyhogy összébb húztam magamon a kabátnak nem mondható valamit, és fogvacogva lépkedtem tovább. Ha most nem fázok meg, akkor soha! 

Aztán hirtelen átszaladt előttem egy macska, én pedig felsikítottam. Hevesen dobogó szívemet nyugtatgattam még javában, amikor beléptem Harry házába. 

Harry ábrázata nyugodt volt amikor megláttam Őt, bár tudtam hogy belül tombolt, amiért ellenszegültem neki, és egyedül jöttem haza. 

- Hello, darlin' - köszönt, aztán egy gyors csókot nyomott a számra. - Minden oké? - fürkészte az arcom.

- Igen. Miért?

- Csak mert olyan... Ijedt képet vágtál amikor bejöttél - mondta.

- Csak megijesztett egy macska - válaszoltam, Harry arca pedig megfeszült, és szinte láttam, ahogy elindul a fejében a gondolatmenet, hogy hogyan nyírja ki a macskát. - Harry. Minden oké. Csak egy ártatlan macska volt, ami megijesztett, ennyi - néztem fel rá, Ő pedig összeráncolt szemöldökkel nézett le rám. 

- Jó, csak... Talán egy kicsit féltelek - sóhajtott fel, én pedig elmosolyodtam. - Egyébként itt vannak Zaynék - jegyezte meg, én pedig megálltam minden mozdulatomban és Harryt félrelökve - szegény - iramodtam meg a nappali felé. Nos, igen. A srácokkal az utóbbi időben teljesen összehaverkodtam.

Körbeölelgettem őket, aztán vidáman mesélni kezdte nekik mindenféléről. Harry időközben leült közéjük, s engem kezdett figyelni, csakúgy mint a többiek. Kissé frusztrált amikor elkezdett utánozni.

- Egyébként, szerintem lassan titeket jobban fog bírni mint engem - jegyezte meg Harry két levegő vételem között.

- És akkor kiugrott az a hülye macska elém, én pedig elsikítottam magam és te jó ég, majdnem szívrohamot kaptam... - meséltem.

- Látjátok? Már nem is figyel rám - fonta össze duzzogva a karjait maga előtt. - Majdnem ellökött, amikor megemlítettem, hogy itt vagytok! Nem tudom fel tűnik-e neki, hogy én is itt vagyok... - morogta, a többiek meg szórakozottan néztek rá, aztán rám. 

- Harry gyerekes - legyintettem, mire elnevették magukat. - Majd kinövi! 

- Valóban? - állt fel Harry, a többiek meg visszatartott nevetéssel nézték, ahogy épp megakadtam a mozdulatomban, amikor Harry elém lépett. Igen, sokszor megesik, hogy a fiúk közelében olyat mondok, amit nem mondanék, ha egyedül lennék Harryvel. - Mutatok én neked olyan gyerekest - morogta, mire a fiúkból kitört pár "húúú", én meg szinte már rutin szerűen elpirultam. Komolyan egy olyan nap sincs, amikor ne hozna zavarba! 

Farkasszemet néztünk, amit természetesen én adtam fel hamarabb. 

- Elnyomásban élek - fordultam a fiúk felé, belőlük pedig kitört a röhögés.

- Asszem mi most megyünk - állt fel Louis, aztán sorban a többiek is. 

- Mi? Ne már - tiltakoztam.

- Bocs, de... 

- Értem én - bólintottam vigyorogva. 

Az ajtóban állva integettem utánuk, amikor hirtelen megragadta a derekam Harry, és behúzott az ajtón, amit aztán becsukott, s neki tolt. 

- Szóval így állunk - mondta, miközben kezeimet a fejem fölé rakta.

- Szóval hogy? - mormogtam a szemeibe nézve.

- Gyerekes vagyok, te pedig elnyomásban élsz - vonta fel a szemöldökét.

- Csak vicceltem. Nem érted a viccet - nyögtem fel, mikor nekem nyomta magát.

- Lehetséges - morogta, aztán száját a fülemhez vezette. - Akarlak, bébi - dünnyögte, aztán elengedte a kezeimet a fejem felett, én pedig beletúrtam a hajába, és...

Ó, elfelejtettem volna említeni, hogy az elmúlt napokban megtörtént a dolog?! 

Harry kezei a combomra vándoroltak, s megemelt, én pedig köré kulcsoltam a lábaim, aztán elindult fel az emeltre... 

#23.

- Értelek - mosolygott rám megnyugtatóan. - Minden rendben lesz, Jess. Ne idegeskedj - simított végig kedvesen a karomon.

Az ajtó felé kaptam a fejem, ami kicsapódott, majd Harry lépdelt be rajta. 

- Indulunk - vetette oda nekem. Pislogtam párat, s Matthez fordultam, hogy megöleljem. Először meglepődött, de végül visszaölelt. Igazából, engem is meglepett, hogy megöleltem... 

Erős szorítást éreztem a karomon, aztán Harry odahúzott magához. Ez az ember majdnem halálra vert egy pasit. Megborzongtam a gondolatra, majd lefejtettem az ujjait a karomról.  

Összeszűkített szemekkel nézett rám, s miután megragadta ismét a kezem, maga után rángatott. 

- Ne próbálj féltékennyé tenni - morogta, mikor már a kocsi felé haladtunk. 
- Eszembe sem volt ilyet csinálni!

- Akkor miért ölelgetted Mattet? - fonta össze a kezeit a mellkasán. Tessék? 

- Ó, bocsáss meg, amiért megöleltem Őt. Legalább Ő nem lök el magától! - emeltem fel a hangomat. Nagyszerű. Veszekszünk. Haladás, hogy egymáshoz szólunk. 

- Ne kiabálj velem! - csattant fel.

- Miért? Úgy kiabálok, ahogy akarok! Magasról teszek rá, hogy ki hallja. Legalább megtudják, hogy mekkora egy seggfej vagy! 

- Na jó, elég ebből - kapta el a karom, s a kocsi felé rángatott.

- Úgy döntöttem, gyalog megyek - torpantam meg mögötte.

- Nem mész gyalog. Beszállsz vagy én tuszkoljalak be? - nézett rám szúrósan. 

- Nem kényszeríthetsz - duzzogtam, majd kitéptem a kezem az övéből, s határozottan megfordultam. 

- Ne akard, hogy meg csináljam azt amit a múltkor golfozás után! - kiáltott utánam. Az emlékek elárasztották az agyam, s megtorpantam. 

- Nem tennéd meg - fordultam meg. Körülbelül 5 méterre álltam Harrytől. Ő a kocsijának támaszkodott, én pedig összefont karokkal néztem rá. Farkasszemet néztünk, majd egy apró mosoly jelent meg a száján. 

- Dehogynem, bébi - mormogta, nekem pedig a torkomba ugrott a szívem, amikor megindult felém. Mikor Ő előre lépett, én hátra, aztán már csak annyit vettem észre, hogy a hátam egy fának ütközött. Ó, basszus. - Akár itt és most - suttogta a fülembe. - Benne vagy? - mosolygott pimaszul. Nyeltem egyet, majd megráztam a fejem. 

- Hiányzol - szaladt ki a számon, mire pár pillanatig zavartan nézett rám és kizökkentettem a perverz szerepéből. A fejem mellett támaszkodott meg a fán, majd lehunyta szemeit és felsóhajtott. - Harry... 

- Sajnálom, de én... - lökte el magát a fától. 

- Mi a baj velünk, Harry? - mormogtam. 

- Ideje indulnunk - fordult meg, én pedig totál felbosszantottam magam. Nehogy már mindig megfutamodjon!

- Nem, Harry! - csattantam fel. - Ne merj megint lerázni vagy elsiklani a téma fölött - hangom remegett, a sírás szélén álltam, Ő pedig megfordult, de nem nézett rám. - Elegem van, érted?! Kicseszettül elegem van abból, hogy egyáltalán nem beszélsz hozzám semmit. Mintha nem is a barátnőd volnék - egy könnycsepp folyt végig az arcomon, amit aztán agresszívan letöröltem. - Miért? Mit vétettem? Mondd el, Harry! Különben elhagylak és ígérem nem látsz többet - nyögtem ki. A mellkasom hevesen emelkedett és süppedt, míg azt néztem, hogy Harry miként veszekszik a magában az érzéseivel. Az utolsó mondatomnál rám kapta a tekintetét, majd megrázta a fejét. Körbenéztem, láttam pár bámészkodó embert, akik a nyakukat nyújtogatták felénk, de nem igazán érdekeltek. Ismét Harryre tereltem a figyelmem, aki csak ott állt lehunyt szemekkel és hevesen mozgó mellkassal. Megint nem mondott semmit. Csalódottan megráztam a fejem, majd épp elakartam fordulni, hogy elinduljak, amikor kipattantak a szemei és szólásra nyitotta a száját.

- Én... - kezdett bele megint a makogásba, mint általában mindig, amikor erről a témáról lenne szó. - Én csak védeni próbállak - mormogta, majd zöld szemeivel az arcom kezdte fürkészni. Tessék? 

- Kitől? - kérdeztem. 

- Legfőképp magamtól - vont vállat. - Te olyan vagy, én pedig ilyen - mondta, én pedig nagyjából értettem hogy értette. - Én nem vagyok neked való. Csak megrontanálak - pislogott párat - mintha nem akarná elhinni, hogy mit mondott az előbb -, majd közelebb jött hozzám. Sam szavai visszhangoztak a fejemben; megfog téged rontani. Megráztam a fejem, jelezvén, hogy nem érdekel. 

- Akkor ronts meg, az Istenért! Nem érdekel - mormogtam. - Azt hiszem ezt már megbeszéltük. Ezt a "Nem vagy nekem való pasi" dolgot - mondtam. - Harry... Én téged akarlak - Te jó ég. Ezt most tényleg kimondtam? 

Ellágyult a tekintete, ajkain mosoly bujkált.

Úgy éreztem mintha valamit elhallgatott volna, ezért közelebb vontam magamhoz az ingénél fogva és felnéztem rá. 

- Van még valami, igaz? - kérdeztem, s zavartan pislogott le rám. - Mondd el, Harry - utasítottam. Felsóhajtott, majd kezeimre rakta a kezét. Miután lehámozta az ingéről az ujjaimat, összekulcsolta a sajátjaival magunk mellett. 

- Az apám. 

- Mi van vele? - kérdeztem. Kétségbeesetten próbáltam belőle kihúzni valami információt, amin aztán agyalhatok egész este.

- Megkeresett engem.

- Tudom, ott voltam.

- Nem voltál ott - ráncolta a szemöldökét. - Ez azután történt. Eljött és megkeresett. Ismét - mormogta. - Az edzőteremben.

- És? 

- Azt mondta, hogy vigyázzak rád - szorította meg a kezemet. - Mert sose tudni, hogy milyen veszély leselkedik rád.

- Tessék? 

- Én hülye meg eltaszítalak magamtól, ahelyett hogy megvédenélek az apám elől - suttogta, aztán hirtelen közelebb vont magához. - Istenem. Sajnálom, Jessica - mormogta, majd lehajolt, arcát a nyakamhoz fúrta és körém zárta karjait. Mióta vártam már erre. 

Beletúrtam a hajába, Ő pedig még közelebb vont magához, már ha ez lehetséges volt. 

- Mit értesz az alatt, hogy... Várj. Miért kellene megvédened apád elől? - kérdeztem halkan. Arcát a nyakamhoz szorította, úgy tűnt nem akar válaszolni. - Harry... 

- Az apám egy állat - mondta totál természetesen. - Utálom Őt. Már mondtam.

- De miért? - kérdeztem, s reménykedtem benne, hogy talán most elmondja az igazságot. 

- Mert... - kezdett bele, de megakadt. Ó, kérlek. - Nehezebb elmondani, mint képzeltem - mormogta a nyakamba. - Szóval, Ő megpróbált engem megölni - hadarta egy szuszra, én pedig megdermedtem. HOGY MI?

#22.

- Minden az én kicseszett hibám - sóhajtott fel. - Az is, hogy az egyetlen nő, akit kedvelek, elakar menni. Az is, hogy belém szerettél. Az is, hogy megismertél... - mormogta, s hirtelen térdre esett előttem.

Tágra nyílt szemekkel néztem le rá, miközben Ő belekapaszkodott a lábamba. 

- Te jó ég, Harry. Mit művelsz? - kérdeztem higgadtan; vagyis csak annak akartam tűnni.

- Csak... Ne hagyj el - alig hallottam ahogy kimondta, olyan halk volt. - Szükségem van rád - mormogta, s a szívem kihagyott egy ütemet. - Te vagy a fény az én elcseszett életemben - suttogta, én pedig tátott szájjal meredtem rá. Ezerrel vert a szívem, miközben egy óriási vigyor terült el az arcomon, és miután leereszkedtem mellé a padlóra, komor arcával találtam szembe magam. - Szóval? - kérdezte, s abban a pillanatban előre vetettem magam, Harry pedig elterült alattam. Hatalmas vigyorral az arcomon néztem le rá, miközben Ő a zöld szemeivel engem vizslatott, s egy mosoly bujkált a szája sarkában. 

- Istenem - suttogtam, nem hittem volna, hogy valaha ilyen mondatok is elfogják hagyni Harry száját. 

- Mi az? - kérdezte egy apró mosollyal az ajkain. Fordított a helyzetünkön, fölém kerekedett, s mikor fészkelődni kezdtem alatta, letámadta az ajkaimat. Kezeimet nyaka köré kulcsoltam, majd beletúrtam a hajába. 

- Imádom a hajad - mormogtam, mire kuncogva nyomott egy puszit a nyakamra, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam. 

- Ezzel a nővérem is így van - vigyorgott le rám. - Általában el kell viselnem, hogy a hajamban turkál - húzta el a száját, én pedig felnevettem. - Nem tudom mi benne a jó - vont vállat.

- Olyan puha - jelentettem ki, mire elröhögte magát, s feltápászkodott, majd lenyújtotta nekem a kezét. Belé kapaszkodtam, mire felhúzott, de mivel megbotlottam és neki mentem, így Ő neki esett a falnak.

- Au - nyögött fel színpadiasan, majd lenézett rám. - Istenem, olyan béna vagy néha - nevette el magát, aztán én is rákezdtem és ketten szakadtunk a röhögéstől. 

*

Villogó piros dolgok összefolynak a könnyes szemeim előtt, miközben egy rendőr vállán sírom el magam.

- Sajnálom - simítja végig a hátam, én pedig még jobban rákezdek a zokogásra. - Átveszed? - kérdezi - gondolom - az egyik kollégáját, aztán még utoljára végig simít a hátamon, majd diszkréten átad egy másik rendőrnek. Egy pillanatra kinyitom a szemem, majd a könnyfátylamon át meglátok egy árnyat a feketeségben az utcán. Senki sem foglalkozik vele, Ő meg csak áll ott, és nem csinál semmit. Mintha várakozna. De mire? Vagy kire? Egyáltalán ember, vagy csak hallucinálok és nincs is ott senki? Aztán meglátok valamit megcsillanni a kezében a sok fény miatt. Egy puska? 

Na ne. Ő volt az. Ő ölte meg a szüleimet. Felém tartja a puskát, majd szélesen elvigyorodik, én pedig sikítani próbálok de nem jön ki hang a torkomon. Aztán meghúzza a ravaszt... 

- Jessica! - a vállamat rázogatta Harry, nekem pedig kipattantak a szemeim és egy aggódó szempárral találtam szemben magam. Hangosan ziháltam, miközben a könnyeim csorogtak az arcomon. - Shh, bébi. Nincs semmi baj - húzott óvatosan magához, én pedig elengedtem magam és hangosan zokogtam a karjaiban. 

- Mit álmodtál? - kérdezte pár perc múlva, miután lenyugodtam, s a fejem a mellkasán pihent. Röviden elmeséltem neki, miközben a keze a hátamon járt fel - alá. Egy pillanatra megakadt, majd ismét folytatta, s felsóhajtott. Nem mondott semmit, csak felemelte a fejem, aztán lágyan megcsókolt.

Már vagy két hete történt, hogy az apja meglátogatott bennünket és hogy Harry azokat a mondatokat mondta. De azóta se beszélt az apjáról vagy arról, hogy miért utálja Őt. 

Vajon meddig fogja még halogatni, hogy elmondja?

*

Aggasztott. Aggasztott, hogy nem mondott semmit Harry. Sőt, mintha kezdett volna előlem elzárkózni. 

Az ágyán ültem, egy bögre teával a kezemben, miközben gondolkodtam. Hol lett ez az egész elrontva?  

- Matt hívott. Lesz egy meccsem. Jössz vagy maradsz? - hallottam meg Harry hangját, és akárhányszor hozzám szólt, mindig rosszul esett a hangszíne. Olyan... Rideg. Távoli. Nem tudom... 

- Megyek - szólaltam meg halkan. Nem nézett rám, csak bólintott, majd megfordult. - Harry... - szólaltam meg. Megtorpant, de nem fordult vissza, csak várt. Felkeltem az ágyból, s odalépkedtem elé. Megöleltem. Már jó pár napja nem öleltem meg. Sőt, jó pár napja nem is beszéltünk nagyon. Mint két idegen egy lakásban. 

Úgy öleltem, mintha attól félnék, hogy eltűnik. Egy pillanatra megijedtem, amikor nem ölelt vissza, de aztán megnyugodtam, amikor megéreztem körém fonódni a karjait. 

- Gyerünk, Harry - mormogtam. - Mondd el, hogy mi a baj. Hogy miért nem beszélsz velem... 

- Sajnálom. Én csak... - halt el a hangja. Eltolt magától, majd elengedett. - Induljunk - nézett el másféle, én pedig a könnyeimet visszafojtva néztem amint kikerül, majd kimegy a szobából. 

Majdnem az egész tömeg felmordult, amikor Harrynek bevittek egy ütést az arcába. Felszisszentem, aztán a szám elé kaptam a kezem, amikor láttam, hogy Harry akkora erővel húz be az ellenfelének, hogy az elterült a padlón és a vére befedte a talajt körülötte. Harry ráugrott, majd eszeveszettül ütni kezdte; szerintem az se érdekelte volna, ha az az ember ott helyben meghal. Szóval ilyen az, amikor elveszti a fejét? 

Matt kitépte a kezét az kezeim közül, majd engem ott hagyva szaladt oda Harryékhez, és leráncigálta a pasasról Őt. 

Harry rám nézett, majd lehunyta a szemeit, s megrázta a fejét. Mattet félrelökve indult meg a tömegben valamerre, én pedig ott álltam mint egy szerencsétlen.

- Kérsz? - kérdezte Matt a meccs után, miközben Harryre vártunk. Egy szendvicset nyújtott felém, én pedig elfogadtam és megköszöntem. - Fasírt? 

- Nem, ez valami más - mondtam, miközben a kaját nézegettem. Matt nevetésben tört ki, mire felpillantottam rá. - Mi az? - ráncoltam a szemöldököm. 

- Úgy értettem... - köszörülte meg a torkát és erősen próbálkozott, hogy ne röhögje el magát. - Szóval úgy értettem, hogy haragban vagytok Harryvel? - kérdezte.

- Ja, bocs - nevettem el magam. - Egyébként nem tudom - vontam vállat. - Fura. Nem beszéltünk mostanában olyan sokat. Ebből jó nem sülhet ki. 

- Harry néha bekattan - bólintott Matt.

- Mint például most? 

- Ja, mint például most.

- Veled is volt már ilyen? 

- Már megbocsáss, de még sosem voltam a barátnője - vigyorodott el, mire megforgattam a szemem, majd oldalba böktem a könyökömmel. 

- Ne hülyülj már - nevettem halkan, mire rám mosolygott. - Nem rég még olyan jól megvoltunk - mormogtam. - Csak jött az apja...

- Tudom - bólintott.

- Aztán minden elromlott - ráztam meg a fejem. - És... Még csak el sem akarja mondani, hogy mi a baja. Mármint... 

- Értelek - mosolygott rám megnyugtatóan. - Minden rendben lesz, Jess. Ne idegeskedj - simított végig kedvesen a karomon. 

_______________________________________________________________

Hiiii.xx Új rész:3 Remélem tetszett:3 Komizz, and pipálj, pls:D:)xx.

#21.

- Szervusz, fiam... - szólalt meg a férfi.

- Mit keresel itt? 

- Gondoltam, megkereslek. 

- Minek? Hogy még egyszer megpróbálj... - nem fejezte be a mondatot, Harry apja pedig a kezét nyújtotta felém.

- James Styles, Harry apja, de gondolom már rájöttél.

- Ne nevezd magad az apámnak - morogta Harry. - Tűnj el!

- Nem megyek sehová - mondta James. 

- Jessica Harris - nyújtottam gyorsan kezet, még mielőtt Harry válaszolt volna neki. - Harry barátnője - tettem hozzá.

- Igazán örülök - mosolygott James, Harry keze pedig egyre erősebben szorította a derekam. 

- Uhm... Nem jön beljebb? - kérdeztem. 

- Nem! - jelentette ki Harry. - Most pedig takarodj a házamtól, és ne keress többet! Ameddig szépen kérem. 

- Harry... - mormogtam. 

- Jessica, ne avatkozz bele! - csattant fel. - Te pedig menj már! - kelt ki magából, és kiabálva becsapta az apja előtt az ajtót. - A rohadt életbe - morogta, aztán már a lépcső felé sietett és az emeletre szaladt. Pár felgyorsult lélegzetvétel után, utána indultam. 

- Harry, mi a fene volt ez? - törtem be a szobájába.

- Ő volt az apám.

- Erre magamtól is rájöttem - forgattam meg a szemeimet, de amikor a dühös arckifejezésével találtam szemben magam, összébb húztam magam. - Mi volt ez? - sóhajtottam fel. 

- Egy nem várt találkozás - morogta, miközben átöltözött. Egy pillanatra elkalandoztam a látvány miatt, aztán megráztam a fejem és elé léptem. Fölém magasodott, látszólag még mindig dühös volt.

- Mi volt ez az előbb? - kérdeztem nyugodtan, bár kissé frusztrált a mérges arckifejezése.

- Az apám.

- Kiakadok a válaszaidtól, Harry. 

- Bocsánat. 

- Harry!

- Utálom Őt - sóhajtott fel, engem magához vonva, és ajkait homlokomra nyomta. Lehunytam szemeimet, jól eső borzongás futott végig rajtam. 

- Miért?

- Én... Ő... - felsóhajtott. - Majd elmondom. 

- Miért nem most? - kérdeztem. Ismét kezdett ideges lenni, úgyhogy jobbnak láttam nem kérdezni többet. Vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta, és rám pillantott. 

- Mert most túl ideges vagyok ahhoz. 

- Oké - törődtem bele. - Majd ha akarod elmondod... - hagytam annyiban a dolgot - csak mert nem akartam többet kérdezni -, miközben majd szét vetett a kíváncsiság. 

- Tudom, hogy még mindig kíváncsi vagy - mosolyodott el halványan, mire vállat vonogatva néztem fel rá.

- Kibírom. 

- Elfogom mondani, bébi. Csak... Nem most. 

- Oké - sóhajtottam fel. - Azt hiszem, hogy én most hazamegyek - mormogtam. 

- Ne menj.

- De nekem...

- Nem kell menned - vigyorodott el, és már oda is az ideges Harry. - Majd holnap reggel elviszlek dolgozni. Bár, nem igazán örülök, hogy azzal a csajjal leszel - fintorgott.

- Vicces, hogy egy csajtól féltesz - nevettem el magam.

- Nem féltelek tőle. Csak... 

- Értelek - mondtam. - Oké, maradok - adtam be a derekam. 

- Mertél volna mást mondani. 

- Ugyan - legyintettem. - Nem mernél velem semmit csinálni - haraptam az ajkamba, s a szeme a számra tévedt. Aztán vissza a szemeimre. 

- Biztos vagy benne? - kérdezte, kezei pedig elkezdtek lefelé bóklászni az oldalamon. Nyeltem egy nagyot, majd bólintottam. Édesen rám vigyorgott, majd eszeveszettül csikizni kezdett. Felnevettem, majd a kezeimmel próbáltam meg lefogni a kezét - persze reménytelenül. 

- Fejezd be - sikítottam, időközben valahogy megfordultam az "ölelésében", és megpróbáltam menekülni előle, de Harry erősebbnek tűnt. Nevetve rántott vissza a derekamnál fogva, majd egy puszit nyomott az arcomra. 

- Szeretlek - mondtam hirtelen, s megint megtörtént az, hogy hamarabb beszéltem, mint gondolkodtam. Igazából nem tudom miért mondtam, amikor még nem is vagyok biztos a saját érzéseimben... 

Elpirultam, aztán lehunytam a szemeimet, majd vártam valami választ, vagy reakciót, de nem történt semmi. Helyette beállt a kínos csend. Kezei a derekamon pihentek, feje a nyakamnál volt, s éreztem a leheletét a bőrömön. Mondd, hogy válaszolt, csak nem hallottam. Rosszul esett. Konkrétan sírni tudtam volna, amikor rájöttem, hogy tényleg nem válaszolt. Egy szót se. Semmi reakció. 

Megráztam a fejem, majd felsóhajtottam, és kezeimet az övére rakva, próbáltam lefejteni az ujjait a derekamról. Remény veszetten próbáltam menekülni előle, de nem engedett el, s a gombóc a torkomban egyre csak nőtt. Ne merj sírni. Ne előtte. 

- Mondj már valamit, az Istenért! Vagy hagyj elmenni - csattantam fel, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcomon. 

- Nem szerethetsz - suttogta szomorúan. - Nem, ilyen rövid idő alatt... Nem tudod mit beszélsz. Nem tudod, mert... Ha tudnád, hogy egyáltalán nem vagyok jó ember... Ha ismernél... Nem szeretnél. Sőt gyűlölnél - mormogta, én pedig próbáltam megemészteni a szavait, de csak egyre több könnycsepp folyt az arcomon végig. - Azt viszont nem akarom.

- Engedd hogy megismerjelek, Harry - suttogtam. - Kérlek - fordultam meg az ölelésében.

- Nem - rázta meg a fejét. - Tudom, hogy gyűlölnél. 

- Ennek így semmi értelme - mormogtam. - Semmi értelme az egésznek, így. 

- Nem akarom hogy elmenj - szólalt meg kétségbeesetten.

- Én sem, de... 

- De ez így nem jó. Értem én - suttogta, s leejtette a kezeit a derekamról. - Minden az én hibám - túrt bele a hajába. - Minden az én kicseszett hibám - sóhajtott fel. - Az is, hogy az egyetlen nő, akit kedvelek, elakar menni. Az is, hogy belém szerettél. Az is, hogy megismertél... - mormogta, s hirtelen térdre esett előttem...

______________________________________________________________________________

Hiiiii.xx

Nyúú, megírtam a 21. részt is:3 Remélem tetszett:D:3 

Btw, kövi rész lehet hogy még ma jön! Bár ez közel sem biztos, lehet hogy csak holnap.:D:Dxxx.

#20.

- Megadom neked azt, amit délelőtt nem kaptál meg...

*

- Na és Jess... Megvagytok Harryvel? - tette fel a kérdést Lisa, én pedig majdnem félrenyeltem az italom. Megköszörültem a torkom, majd bólintottam.

- Tökéletesen megvagyunk - festettem mosolyt az arcomra. Már megbántam, hogy eljöttem ide. 

- Milyen vele lenni? - kérdezte, én pedig kínosan elnevettem magam. Hol vagyunk? Valami beszélgetős műsorban, aminek az a címe, hogy "Kérdezzünk minél többet Harry Stylesról!"?  

- Jó - fogtam rövidre a válaszom. Nem fogod sose megtudni, hiába is próbálkozol. 

- Örülök - "mosolygott" rám. 

- Én is - bólintottam. 

Hála Istennek valami egészen más témáról kezdett csacsogni, én pedig az arcomra festett mosolyommal hallgattam Őt, miközben az asztal alatt írtam egy sms-t Harrynek, amiben annyi állt, hogy "Ments meg!". A telefonom rezegni kezdett a kezemben, én pedig válaszoltam Lis feltett kérdésére, aztán a kezemben nyugvó telefonomra néztem. 

"Indulok, bébi.xx" - olvastam el, aztán megforgattam a szemem, amikor jött egy újabb sms. "Hová is kell mennem?:D"

Leírtam a címet, aztán elraktam a telefonom, és az asztalra könyököltem. 

- ...szóval, most szingli vagyok - fejezte be a mondandóját, amiről halványlila fogalmam sem volt, hogy miről szólt - igazából, azt se tudtam, mire válaszoltam neki. De ebből a befejezésből következtettem, hogy a szerelmi életét regélte nekem. - Mióta is ismered Harryt? - kérdezte, én pedig sóhajtva válaszoltam.

- Körülbelül egy hónapja.

- Értem - bólintott, és komolyan, már azon sem csodálkoztam volna, ha mindent felvesz hangfelvételre, hogy aztán otthon újra és újra lejátszhassa és tanulmányozhassa. 

Hirtelen felkapta a fejét, s a hátam mögé nézett, már akkor tudtam, hogy megérkezett Harry. 

- Szia, Harry - köszöntem. - Mi járatban? - kérdeztem kíváncsiságot tettetve, Ő pedig kissé túljátszva a szerepét lihegett, és rajtam tartotta a tekintetét. 

- El kell raboljalak, bébi - mondta, én pedig barátnőmre néztem, aki megbabonázva figyelte Harryt. A szemeim forgattam, aztán visszanéztem Harryre. - Baj van - mormolta. - Szóval, ha megbocsájtasz, kedves...

- Lisa - lehelte totál szétesve a "barátnőm", és nem lepődtem volna meg, ha elkiáltja magát, hogy "Úristen, tudja a nevem!".

- Szóval, Lisa. Elrabolnám a barátnőm - nézett rám, kihangsúlyozva az utolsó szót. 

- Nyugodtan - bólintott hevesen, én pedig komótosan feltápászkodtam, és felkapva a táskám, Harry kezébe csúsztattam az enyém. - Majd bepótoljuk - mondta nekem Lis, miközben Harryt bámulta. 

- Oké - válaszolt Harry, mire Lisa lesütötte a szemét és zavartan kacarászni kezdett. Lelőhetem? - Gyere - húzott maga után. 

- Szia, Lis - köszöntem azért vissza, Ő pedig "mosolyogva" intett. Soha többet nem jövök el vele sehová. 

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - mondtam, és mikor már látótávolságon kívül voltunk - hacsak nem jött utánunk és kukkolt bennünket -, a nyakába ugrottam. 

- Soha többet nem engedlek el ezzel a csajjal sehová - mondta, aztán grimaszolt egyet.

- Nem készültem vele sehová ismét.

- Akkor jó - bólintott. - Tragédia, hogy ilyen munkatársad van - rázta meg a fejét. 

- Totál beléd esett - hagytam figyelmen kívül a mondatát. 

- Nem érdekel - mormogta, s lerakott a földre. 

*

Sikítva ugrottam el Harry elől a konyhában délutáni órákban, miközben Ő nevetve nyúlt utánam és próbált elkapni. 

- Egyszer úgyis elkaplak - mondta vigyorogva, az asztal túloldaláról. 

- Hajrá - nevettem, s tovább araszoltam balra, míg ő utánam jött. A nappaliba szaladtam, majd fel a lépcsőn az emeletre, ahol Harry szobája felé vettem az irányt. Kitártam az ajtót, majd beszaladtam rajta, és a fürdő felé vettem az irányt és mielőtt még Harry oda ért volna megpróbáltam becsukni előtte az ajtót. Ez viszont kudarcba fulladt, amikor Harry a lábát az ajtó elé tette. 

- Nem menekülsz, bébi - vigyorgott rám, én pedig aprót sikítottam, amikor belökte az ajtót, engem pedig elkapott a derekamnál fogva, s felemelt. Lábaimat a dereka köré fonta, én pedig vigyorogva néztem le rá. - Rossz helyre menekültél, Jess - nevetett fel, aztán lépett párat és már a zuhany alatt találtam magunkat.

- Mire készülsz? - mormogtam. Hevesen dobogott a szívem, Ő pedig édesen rám mosolygott. Aztán már csak a hideg vizet éreztem a hátamra folyni. Felsikítottam, mire elnevette magát, aztán száját enyémre tapasztotta. Ajkamba harapott, aztán finoman meghúzta, ami kicsalt belőlem egy sóhajt. Megéreztem a hideg csempét a hátam mögött, s szorosabban kulcsoltam a lábam a dereka köré. Felnyögtem, amikor nekem nyomta magát, szája letámadta a nyakam. Fejem hátradöntöttem a csempének, és zihálva csuktam le a szemeimet, miközben Ő a nyakamat hintette be csókokkal. Egyik kezével a pólómnál babrált, amit aztán lassan elkezdett felfelé húzni. 

- Harry... - mormogtam.

- Pszt, bébi - dünnyögte, aztán megfogta a pólóm és lerángatta rólam. Zöld szemeivel végig nézett rajtam, aztán az arcomra pillantott, ami enyhe piros színekben pompázott. Ajkaiba harapott, majd ismét megcsókolt. Aztán megszólalt a csengő. - Basszus - morogta, s lerakott a földre. Rám vigyorgott, én pedig szégyenlősen eltakartam magam. - Ne takard el magad - morogta, aztán felkapott egy törölközőt és a haját szárítgatva ment ki a fürdőből. 

Pislogtam párat, mire feleszméltem, hogy még mindig a zuhany alatt állok. Kiléptem alóla, aztán Harrybe ütköztem. 

- Ki volt az? - kérdeztem. 

- Nem tudom, még nem jártam lent - vont vállat, aztán hirtelen elkapta a derekam és felemelt. - Gyönyörű vagy, bébi - mormogta, mire elpirultam, Ő pedig halkan felnevetve puszilta meg a szám. Majd a nyakam. A kulcscsontom. Aztán ismét csöngettek. - Valaki türelmetlen - mormogta, s lerakott a földre. Mint a ketten még enyhén vizesen lementünk az emeletről, s miután leértünk Harry ajtót nyitott. 

Izmai megfeszültek apró kezeim alatt, miután meglátta, hogy ki áll az ajtóban. Szemei összeszűkültek, kezeit ökölbe szorította. A bejáratnál álló férfira néztem. Zöld szemei minket vizslattak, őszes haja szanaszét állt. Kezei maga mellett lógtak, miközben apró mosolyt küldött felém.

Harry közelebb vont magához, majd megfogta az ajtót. 

- Szervusz, fiam... - szólalt meg a férfi. 

______________________________________________________________________________

Hiii darliiiing's:3

Nyúúúú. megírtam az új részt, szóval ma kettőt is felraktam:DDD Tapsot nekem:D Na jó, ne:D 

Nyaaa, remélem tetszett:3 Btw, ma ilyen vázlatpontokba szedve megírtam a 2.évadig:o Igen, tervezek 2.évadot is:DD:3 Bár, abban még nem tudom mi lesz. Vagyis vannak ötleteim! De erről majd később. Szóóóóóval, kövi rész nem tudom mikor lesz... Holnap, vagy esetlen hétfőn. Hétfőn nem lesz suli... Nya, szuper. OMG. 

Na jóó, befogom. Megyek írni a 21.részt:D:D Elkezdem.:DDDDxx.

#19.

Pár perc múlva már el is aludtam Harry mellett, akit azt hiszem a világon mindennél jobban utáltam akkor. 

Nyűgösen keltem fel, alig akartam kinyitni a szemeimet. Kotorásztam magam mellett, aztán rátaláltam egy telefonra. Harryé volt. Álmosan pislogtam a képernyőjére, és láttam, hogy az idő 19:57. Ilyen korán van még? Harryt nem láttam a szobában, gondoltam valahol lent bóklászik. Aztán megláttam a háttérképét. Én voltam az. Alvás közben. Fogalmam sincs mikor készült a kép, de biztos, hogy nem aznap. Nem igazán foglalkoztam vele, a dühöm iránta, felülkerekedett minden érzésemen. 

Miután jártam a fürdőszobában, lementem a konyhába, ahol Harryt találtam. 

Szó nélkül mentem el mellette, éreztem magamon a tekintetét. A pulthoz álltam és felnéztem a poharakra. Mivel elég alacsony vagyok a 160 centiméteremmel, így megpróbáltam felnyújtózkodni egyért, de nem jártam sikerrel. Halkan szitkozódtam, mielőtt Harry benyúlt elém, és levett nekem egyet, aztán felém nyújtotta. Mosolyát elfojtva nézett rám, én pedig összeszűkített szemekkel néztem rá. 

- Köszönöm - morogtam, aztán kikaptam a kezéből a poharat, és a hűtőhöz léptem vele. Találtam valami gyümölcslevet, amit öntöttem magamnak, s az ablak felé fordulva kortyolgattam. Vihar volt kint. A délelőtti napsütéses időhöz képest, esett az eső, dörgött és villámlott. Én félek a viharban! 

Inkább elfordultam az ablaktól, és Harryvel találtam szemben magam. 

- Kérlek, ne utálj - mondta hirtelen. 

- Jobban szeretnéd, hogy gyűlöljelek? - kérdeztem, mire felsóhajtott és közvetlen előttem állt meg. 

- Sajnálom, oké? Elvesztettem a fejem... - mormogta, én pedig a számhoz emeltem a poharat és felvont szemöldökkel ittam. 

- Hmm... - hümmögtem, aztán megnyaltam az ajkaimat - megakadt a tekintete ennél a mozdulatomnál -, és letettem a poharat mellém. 

- De felidegesítettél... 

- Nem ok arra, hogy ilyet csinálj! 

- Nálam igen! - mondta, én pedig összeszűkített szemekkel néztem rá. - Büntetés... - mormogta.

- Tudom mi volt ez - emeltem fel a hangom. - Te élvezted, hogy én szenvedek? - tettem fel a kérdést. Láthatólag elrágódott a kérdésemen, ajkait harapdálva nézett le rám. 

- Uhm... Nem - jelentette ki, de inkább hangzott kérdésnek. - Én... Nem tudom. Elvesztettem a fejem, már mondtam... - mondta halkan. - Sajnálom. Többet nem fordul elő. 

- Nem is - ráztam meg a fejem. - Az sem, hogy megbüntetsz. És az sem hogy elveszted a fejed. Nem a közelemben - mormogtam.

- Elakarsz menni? - kérdezte halkan. Vállamat vonogatva néztem lefelé a padlóra, Harry pedig az állam alá rakta a kezét és felemelte a fejem. - Elakarsz menni? - ismételte meg a kérdését, én pedig szaporán pislogva néztem rá. 

- Azt hiszem, hogy... - gondolkodtam el, és mintha elszállt volna egy pillanat alatt az addig érzett haragom. 

- Nem mehetsz el - mormogta. - Nem büntetlek meg többet... Csak ne menj el - mondta. 

- Harry...

- Szóval, maradsz? - kérdezte.

- Talán ha nem szólnál mindig bele a mondandómba, akkor már rég kinyögtem volna, hogy nem megyek el! - mondtam, s az arcán egy mosoly terült el. Hangos zaj csapta meg a fülünket, ami nem más volt mint a vihar. Közel álltam hozzá, hogy sikítsak egy nagyon, de inkább visszafogtam magam. Próbáltam lecsillapítani a felgyorsult szívverésemet, ám nem igazán sikerült. 

- Félsz? - kérdezte halkan, folyamatosan az arcomat fürkészve. Aprót bólintottam, Ő pedig óvatosan magához ölelt - mintha attól félt volna, hogy ellököm, vagy valami ilyesmi.

Éjjel 2 volt, kint még javában tartott a vihar. Harry mellettem aludt, én pedig felé fordulva tanulmányoztam Őt, miközben hevesen dobogó szívemet próbáltam csillapítani, ami a vihartól felgyorsult.

Harry göndör fürtjei szétterültek körülötte, igaz, pár tincse az arcába hullott. Rózsaszín ajkai elnyíltak egymástól, miközben levegőt vett. Hosszú szempillái majdnem az arcát súrolták. Aranyos. Még sosem láttam Őt alvás közben. Olyan nyugodt volt. Nem úgy mint délelőtt...

Mormogott valamit álmában - amit nem tudtam kivenni -, aztán mivel rájöttem, hogy szomjas vagyok, kitakaróztam. Nagy "bátran" elindultam az ajtó felé, extra lassan. Miután kiértem, felkapcsoltam a lámpát - hogy lássak valamit, és hogy ne féljek annyira -, s lementem a konyhába. Nem lehetett mást hallani, csak a vihart és egy óra kattogását. Idegesítő. 

Találtam egy poharat - szerencsére nem kellett felmásznom érte a szekrénybe -, öntöttem bele egy kis vizet, és a pultnak dőlve inni kezdtem. 

Harry jelent meg a konyha ajtóban, majd álmosan odajött hozzám. Csupán egy bokszer volt rajta...

- Miért nem alszol? - szólalt meg rekedtes, mély hangján.

- Nem tudtam... A vihar miatt - mormogtam, aztán leraktam a poharat, s felnéztem rá. 

Beletúrt az enyhén kócos hajába, majd hirtelen felkapott és feldobott a pultra. Meglepődésem miatt sikítottam egy aprót, aztán felnevettem. Ajkain mosoly játszott, amikor odahajolt hozzám, és nyomott egy puszit a számra. Kezei derekamon pihentek, majd felkúsztak az oldalamra, és simogatni kezdtek. 

Összerezzentem egy hangosabb égdörgésre. 

- Ne félj, bébi - mormogta, majd keze megállt az alsóm szélénél.

- Harry... - mormogtam a szájába, mikor elkezdte lefelé húzni a bugyim. - Mit művelsz? 

- Megadom neked azt, amit délelőtt nem kaptál meg...

______________________________________________________________________________

Hiiii.xx Új rész:D Remélem tetszett:3 Komizz, and pipálj:) 

#18.

Aha, rájöttem, hogy egy vigyor nála nem jelent semmit... 

- Harry, holnap dolgozni kell mennem - mondtam halkan.
- Elviszlek hozzád, összeszedsz pár cuccot, holnap reggel pedig elviszlek dolgozni - ismertette terveit velem, miközben az utat figyelte. 

- Oké - mormogtam, úgy láttam még nem érdemes vele veszekedni, mert még mindig fortyogott benne a düh.

Összeszedtem magamnak pár cuccot, bepakoltam egy kisebb táskába, aztán letrappoltam vissza a lépcsőn. 
- Mehetünk? - kérdezte Harry. Bólintottam egy aprót, Ő pedig maga után húzott. Harry nyugodt volt. Egyáltalán nem tetszett nekem. Mármint örültem, hogy nem kiabálja le a fejem, de... Mintha tervezett volna valamit. - Jessica! - csattant fel Harry, s visszatértem a jelenbe. - Min töröd a fejed már megint? 

- A kérdés az, hogy te min töröd a fejed - mormogtam, majd megvártam míg beül a kocsiba. 

- Ó, hidd el, amint hazaérünk, megtudod - vigyorodott el, nekem pedig összeszorult a gyomrom idegességemben. Mit tervez? 

Csendben utaztunk, Harry a vezetésre koncentrált, én pedig megpróbáltam megfejteni, hogy mit tervez velem tenni. 

- Ne tedd - mormogta, mire zavartan ráncoltam a szemöldököm.

- Mit? 

- Ne gondolkozz annyit. 

- Nehéz így, hogy nem mondod el mit tervezel - mondtam halkan, mire beleharapott az ajkaiba, hogy elrejtse a mosolyát. 

- Élvezni fogod... - mondta. - Egy ideig - tette hozzá. Tessék? 

Idegesen lépkedtem Harry után, aki miután kinyitotta az ajtót, előre engedett, és mormogott valamit. Nem értettem, de nem is igazán izgatott; épp azon voltam, hogy ne bukjak el akár a saját lábamban. 
- Ideges vagy? - kérdezte lágyan, hangja ijesztő volt. Átlát rajtam, akár a szitán. Vagy csak a fejemre van írva, hogy "Igen, majd' szétvet az ideg"? 

- Talán - mormoltam, s hirtelen egyszerre lettem zavart, ideges és szégyenlős. 

- Gyere - mondta, s az emelet felé irányított. 

Beléptünk a szobájába, Ő pedig becsukta az ajtót mögöttünk. Te jó ég... Már ettől megijedek. 

Lepakoltam a táskám, aztán idegesen néztem Harryre, aki az arcom fürkészte, miközben a zsebéből pakolta ki a telefonját, pénztárcáját, meg mindenféle cuccot. Hogy fér el a zsebében ennyi cucc? 

Ajkaimat harapdálva pillantottam Harryre, aki megindult felém és megállt pontosan előttem. 

- Most pedig vedd le a nadrágod - mormogta, én pedig szaporán pislogva néztem fel rá. - Mondtam valamit - morogta. 

- De...

- Vedd le - dünnyögte, s egyre közelebb jött hozzám. - Vagy én csináljam? - kérdezte, egy apró mosollyal az arcán. Megnyikkanni sem tudtam, nem hogy megmozdulni. - Hmm... Ezt vegyem igennek? - arca pár centire volt az enyémtől, zöld szemeivel az enyémeket fürkészte. Aprót bólintottam, mire elvigyorodott, és hirtelen lelökött az ágyra. Meglepődni se volt időm, Ő meg már a nadrágom gombolta kifelé, miközben fölöttem tartotta magát egyik kezén támaszkodva. Lemászott az ágy elé, aztán a két lábam megfogva lejjebb húzott. Nadrágom lerángatta rólam, s vigyorogva nézett fel rám. 

- Azt hiszem ennek is le kell jönnie - mormogta, én pedig eldőltem az ágyon és eltakartam az arcom. Hallottam nevetését, aztán valami puffanást is. Eldobta a fehérneműm.

A színem hasonlíthatott egy paradicsoméra, miközben folyamatosan az arcom előtt tartottam a karom.

- Nézz rám - csattant fel, én pedig vonakodva, de megtettem amit kért. Rám vigyorgott, aztán feje eltűnt a két lábam között. Felnyögtem, amikor nyelve hozzám ért. Vajon ez volna a büntetésem? Mert akkor oké... 

- Harry... - lihegtem, amikor már vagy negyedjére nem engedte, hogy elmenjek. - Kérlek... - motyogtam, Ő pedig mintha meg se hallotta volna. Na, most büntet! Tudatalattim nyüszített, hogy fejezze már be Harry, pont ahogy én is tettem volna, de nem volt hozzá annyi erőm. Vajon meddig fogom még bírni? - Harry, kérlek... - nyöszörögtem. Felpillantott rám, aztán elvigyorodott. 
- Felidegesítettél... - morogta, s elvette rólam a száját, de ujjait még használta. - Én pedig megbüntetlek - vigyorgott, nekem pedig kedvem lett volna behúzni neki egyet. Persze, ha lett volna erőm... Utálom! 

- Utállak - morogtam, s lehunytam szemeimet. 

- Majd elmúlik - mondta. Éreztem, hogy épül bennem valami, Ő pedig egyre jobban lassított. 

- Harry! - mormogtam. - Kérlek... - mondtam, mire megálltak az ujjai bennem. Nem bírom tovább. Torkomat fojtogatta az egyre nagyobb gombóc, szemeimből kigördült egy könnycsepp. Tudtam, ha jön egy, jön a többi is. De visszafogtam magam, és ajkaimba haraptam olyan erővel, hogy megéreztem a számban a vér ízét. Harry újra mozgatni kezdte az ujjait, amit már egyáltalán nem élveztem. Nem tudok, és nem is fogok így élni Harryvel! - döntöttem el magamban. Utálom. Vajon neki ez tetszik? Hogy én szenvedek? Valószínűleg igen... 

Ismét nem hagyta, hogy elmenjek, én pedig vergődni kezdtem alatta. 

- Fejezd be, Harry! - nyögtem fel, megpróbálva eltolni Őt magamtól, de lefogta a kezem. Szemei sötétek voltak, amikor rám nézett, egyáltalán nem Ő volt az. Mintha egy másik Harryt láttam volna magam előtt, egy erőszakos énjét. - Harry! Kérlek... Hagyd abba! - könyörögtem, könnyeimet visszatartva. Rekedtes hangon felnevetett, aztán tovább folytatta amit csinált. Elég! - visította a tudatalattim. 

- Állj le, Harry - engedtem utat a könnyeimnek, Ő pedig felnézett rám, már smaragd zöld szemeivel. Ó, hál' Istennek. 

- Basszus, ne már - mormogta, aztán felállt és mellém feküdt. - Shh, bébi. Sajnálom - dünnyögte, s megpróbáltam ellökni magamtól, de nem jártam sok sikerrel. Könnyeim záporként hullottak, míg Harry odahozta hozzám a cuccaim. Nagy nehezen magamra rángattam mindent, aztán lefeküdtem vissza. 

- Haragszol? - kérdezte halkan.

- El sem tudod képzelni mennyire - morogtam, s elfordultam tőle, majd lehunytam a szemeimet. Csak aludni akarok. 

- Sajnálom - mormogta. Na persze. Gondolom mennyire sajnálja. 

- Nem érdekel. Aludni szeretnék - mormoltam fáradtan, Ő pedig felsóhajtott és azt hiszem jobbnak látta, hogy nem ölelget. Pár perc múlva már el is aludtam Harry mellett, akit azt hiszem a világon mindennél jobban utáltam akkor.