#2. évad - 1. rész.

Eszembe jutott Harry születésnapja.
Ami egy hónapja volt.
Szent. Szar.
Harry az apa.

Mikor már nem jött több könny a szememből, feltápászkodtam a fürdőkád mellől. 
Vajon mit fog szólni Harry? Örülni fog? Te jó ég, ez egyáltalán nem hiányzott... 
Meghallottam a csengő hangját, úgyhogy kénytelen voltam egy gyors arcmosás után lemenni és kinyitni az ajtót, aminek a másik oldalán egyébként egy szőkeség állt.
- Szia. Rosszkor? - zavartan ráncolta a szemöldökét; biztos észrevette a kisírt szemeimet. Bár, ki ne vette volna észre? 
- Szia, Niall. Nem, gyere be - invitáltam be a házba. Kissé meglepett az érkezése, egyáltalán nem számítottam rá. 
- Hogy vagy? - helyezkedett kényelembe a kanapén. Most tálaljak ki neki? Ő Harry egyik legjobb haverja a sok közül. Igaz, hogy megbíztam benne, de...
- Jól. Minden oké - festettem mosolyt az arcomra. A tekintetétől egyből rájöttem, hogy nem hisz nekem.
- Na, persze - forgatta meg a szemeit. - Nem vagyok Harry, hogy mindent elhiggyek neked.
- Harry sem hitt el mindent - Na, nem mintha akármikor is hazudtam volna neki.
- Azért mert nem tudsz hazudni. Látszik rajtad, hogy hazudsz. Szóval? 
- Niall... - akadtam el, s egy helyben toporogtam. Idegesen túrtam a hajamba; Niallnek nem merek elmondani semmit, akkor mi lesz Harrynél? 
- Igen? 
- Terhes vagyok - nyögtem ki. Szemei elkerekedtek és úgy nézett továbbra is rám.
- Mi? 
- Nem mondom ki még egyszer. Jól hallottad - sziszegtem, miközben helyet foglaltam mellette. 
- De... Hogyan? - kérdezte. Vetettem rá egy amolyan "Mit gondolsz, hogyan?!" pillantást, amitől elpirult és inkább elnézett más felé. - Izé... Mark? - köszörülte meg a torkát, majd ismét rám tekintett. 
- Harry - suttogtam, szemeimet ellepték a könnyek.
- Ó, Jézusom - azt hiszem neki is leestek a dolgok, hogy mi éppenséggel nem vagyunk még csak beszélő viszonyba sem Harryvel, nem hogy... - Na, ne sírj - ölelt meg esetlenül. - Minden oké lesz. Harry tuti örülni fog, meg minden. Mit tudom én, csak ne sírj - szipogásom közepette elnevettem magam a vigasztalása hallatán, majd letöröltem az arcom. 

Niall jobb kedvre derített, amiért hálás voltam neki. Elterelte a figyelmemet, mesélte a béna vicceit, plusz már eleve a nevetésén röhögnöm kellett néha. 
- Köszönöm. Ha te nem jössz, még most is sírnék - öleltem meg szorosan, mikor épp indulni készült. 
- Ugyan. Holnap is benézek, ha nem gond - nyomott egy szigorúan baráti puszit a homlokomra, majd kilépett a házból és a kocsijához sétált. Még integettem neki, amikor megszólalt a telefonom bent. Már este volt, és ahogy emlékeztem, Mark azt mondta hívni fog. Fenomenális.

Végül is beszélgettem vele egy olyan fél órát, mindeközben végig a bűntudat mardosott belülről. Hogy fogok a szemébe nézni, amikor tudom, hogy nem az Ő gyereke van a hasamban? 
Talán szakítanunk kellene. Felmerült bennem a dolog, de aztán el is vetettem. Vagy legalábbis egy időre a szőnyeg alá söpörtem. 

Másnap Niall beállított reggel 10-kor, délután 5 felé pedig Matt is megérkezett hozzám. 
Niall elment, arra hivatkozva, hogy neki dolga van - amit nem hittem el, ugyanis úgy jött le, hogy nem igazán bírja Mattet - , viszont Matt maradt nálam.
A megismerése után egy idővel a legjobb barátomként kezdtem rá tekinteni. És ez mindvégig így is maradt.
- Matt, terhes vagyok - jelentettem be, mikor épp megtorpantam a fel - alá járkálás közben. Gyakorolnom kell ezt a mondatot, ha valahogy be akarom adagolni ezt Harrynek. Már ha egyáltalán el akarom neki mondani.
- Tessék? Már rég elmúlt április 1., Jessica. Már majdnem bevettem - rázta meg az ujját felém fenyegetően és még egy kis nevetés is kicsúszott a száján.
- Ezt most halál komolyan mondtam - préseltem ki magamból a szavakat. 
- Na ne - suttogta. - Ez... Végül is ez jó. Vagy... Nem? 
- Harrytől - tettem hozzá lehunyt szemekkel, s mikor nem válaszolt, az egyiket kinyitottam. Elképedve nézett rám.
- Mi? - ugrott fel a kanapéról. - Harrytől? Te jó ég. Mikor és hogyan? És mi? Várj, úristen - totál bezsongott. - Harry tud már róla? Mert ha nem, most azonnal ide hívom és... - vette elő a telefonját és már a füléhez is emelte.
- Matt, mit művelsz? Tedd le azonnal! - kiáltottam rá, s oda ugrottam, hogy kivegyem a kezéből a telefont, ám pechemre, addigra Harry már felvette. 
- Helló. Mondd - szólt bele Harry, én pedig fürdőztem a mély hangjában, amit már egy hónapja nem hallottam. 
- Add azt ide - kapta ki a kezemből a telefont Matt, de utána kaptam. - Sicc - szólt rám, mire tágra nyílt szemekkel néztem rá. Mi vagyok én, valami macska? 
- Matt, nem vagyok a macskád, hogy csak úgy lesiccegj. Tedd le azonnal azt a telefont! - mintha elfeledkeztünk volna Harryről, aki a vonal túlsó felén mindent hallott. 
- Jessica? - hallottam a hangját ismét. - Matt? Mi folyik ott? 
- Ugyan kérlek, semmi különös. Csak nem akar rólam leszállni Jess - szólt a telefonba Matt lazán, miközben felém nyújtotta a kezét, amolyan "Ne gyere közelebb" mozdulattal. 
- Ez egyáltalán nem igaz! Add ide a telefont! Vagy ne - gondoltam meg magam hirtelen. 
- Ó, te akarod neki elmondani? - kérdezte meg direkt hangosan. Harag gyülemlett fel bennem; nem hiszem el, hogy ezt csinálja.
- Mit? Mit akar elmondani? - hallottam Harry sürgető hangját a telefonból és Matt már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor szó szerint neki ugrottam és kivertem a kezéből a telefont. 
- Mit művelsz? - kiáltott rám, miközben a szeme fényére - a telefonjára - pillantott, ami tőlünk két méterre a földön landolt. 
- Te mit művelsz? - ordítottam, s a telefon után vetettem magam, Matt pedig utánam. Lefogta a bal kezem, míg a jobbal a telefon után kapálóztam. 
- Harry, tedd le! - kiáltottam. - Ha még egyáltalán vonalban vagy... - tettem hozzá.
- Ne tedd le - ordította Matt, majd felnyögött, amikor letaszítottam magamról, és felvéve a telefont a földről, talpra álltam. - Harry, Jessica te... - kiáltotta volna, ha nem tekerem hátra a karját és ordítja el magát.
- Mi bajotok? - szólalt meg Harry. 
- Szia, Harry. Rég hallottam felőled. Minden oké? - kérdeztem fújtatva, ugyanis Matt küzdött ellenem. Harry lélegzet vételét hallgattam a telefonban és már kezdtem azt hinni, hogy nem fog válaszolni. 
- Minden oké? Persze, minden oké - szólt nyugodt hangon. - Veled minden oké? És... Elárulnád mi folyik ott? 
- Minden a legnagyobb rendben - hazudtam. - Fúj, Matt - kaptam el a kezem a szája elől, amit megnyalt. Beletöröltem a kezem a felsőjébe, majd ismét Harryre szenteltem a figyelmem. 
- Jessica ter... - Matt kiáltani akarta, ám ekkor betelt a pohár és a kezem az arcán csattant. - Mi a...? - pislogott rám.
- Mi volt az? - kérdezte Harry kíváncsian. 
- Jessica megütött - szólalt meg Matt. 
- Megérdemelted - szóltam rá megsértődve, majd felálltam és a telefonnal együtt arrébb sétáltam. Én megértem, ha Matt azt akarja, hogy mi ketten Harryvel ismét egymásra találjunk. De valahogy el kellett hallgattatnom Őt. Ha nem csinálta volna azt, amit csinált, akkor nem éktelenkedett volna az arcán egy hatalmas piros volt. 
- Mit csinált Matt? - Harry mély hangja húzott vissza a valóságba. 
- Valamit, amiért megérdemelte azt a pofont.
- Nem mondod el, hogy mit, igaz? - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Még mindig ugyan az a makacs nőszemély vagy - nevetett fel. 
- Nem változok olyan gyorsan - mosolyogtam. 
- Nem is kell, hogy megváltozz - megköszörülte a torkát. - Láthatlak majd valamikor?
- Én... Uhh, nem tudom - vontam vállat.
- Együtt vagy Markkal? - kérdése váratlanul ért; nem hittem volna, hogy ilyen nyíltan felteszi. 
- Igen - mormogtam, s máris rossz irányba haladt ez a beszélgetés. Feszült csönd következett, amit én törtem meg. - Harry...
- Mennem kell... Majd találkozunk valamikor. Szia - bontotta a vonalat, még mielőtt akármit is mondtam volna. Könnyek szöktek a szemembe; tuti, hogy már megint megbántottam. Mindig megbántom. 
- Nem hiszem el, hogy megütöttél - csörtetett oda hozzám Matt az arcát tapogatva, ám amikor meglátta a könnyes arcomat, aggodalom ült ki az arcára. - Teszek rá. Gyere ide - ölelt magához, s abban a percben kitört belőlem a zokogás. - Sajnálom, hogy elakartam mondani. Igaz, úgyse mondtam volna el. Ne sírj. Utálom, ha sírsz - mormogta, miközben nyugtatóan simogatta a hátamat.  
- El kell neki mondanom - szipogtam.
- Előtte menj el orvoshoz - tanácsolta. Felnéztem rá. - Ne nézz így rám. Jó, elkísérlek - adta meg magát szemét forgatva, mire rá mosolyogtam a könnyeimen keresztül.

_____________________________________________________________

Hiiiii.xxx

Na, ez lett volna a 2.évad első része. Uhm, nem lett olyan jó. Vagy legalábbis szerintem. Na mindegy:DDDxx.