Epilógus.

*5 évvel később*

- Mikor láthatom apát? - kiáltotta Louis, majd a földhöz püfölte a játékát.

- Gyerünk, Loui. Légy jó kisfiú, mint ahogy eddig is az voltál, és játssz szépen. Már csak pár óra, bírjuk ki. Aztán mind a ketten szét szeretgethetjük Őt, megígérem - simítottam meg a fejét.
- Tuti? - nézett fel rám hatalmas zöldes barnás szemeivel, amik tele voltak könnyekkel. Meghasadt a szívem, miközben lehajoltam hozzá és felvettem a karjaimba.
- 100 százalék - nyomtam egy puszit a homlokára.
- Matt! - kiáltotta lelkesen a keresztapjának, mikor meglátta, hogy kilép be a bejáratin. Leraktam Őt, s szinte azonnal odaszaladt hozzá és karjaiba vetette magát.
- Louis. Mi a pálya?
- Semmi. Játszol velem?
- Igen, játszok - borzolta össze a haját Matt, majd lerakta Őt és felém fordult. Louis csalódottan nézett rá. - Előtte váltok pár szót az anyukáddal, addig is pakold ki a játékokat, oké? - hajolt le hozzá, mire hevesen bólogatni kezdett, s elszaladt. Matt felegyenesedett, majd felém lépett és hatalmas karjaival körbeölelt. - Szia - mormogta.
- Szia - mosolyogtam fel rá.
- Hogy vagy? - kérdezte.
- Hogy lennék? Ma engedik ki Harryt.
- Tudok róla. Ezért kérdeztem, hogy hogy vagy - forgatta meg a szemeit. 
- Jól - feleltem kurtán. - És te? 
- Soha jobban - bólintott. - Mit terveztek? - kérdezte.
- Mármint?
- Harryvel.
- Ja, hát... Elmegyünk innen - vontam vállat. - És jössz te is.
- Tessék? - dülledt ki a szeme, mikor meghallotta, mit mondtam.
- Bizony. Mivel mindkettőnknek te vagy a legjobb barátja és egyikünk sem hajlandó itt hagyni téged, úgy döntöttünk, hogy jössz velünk.
- Komolyan beszélsz? Vagy csak szívatsz? 
- Miért szívatnálak?
- Te jó ég - nevetett fel, aztán hirtelen megölelt és egy csontropogtató ölelésben részesített.
- Talán ott szerencséd lesz a lányokkal - tettem hozzá "kedvesen".
- Ez csúnya volt.
- Tudom, bocsi - vontam vállat. - Viszont most vár egy kis játék. Menj szépen és játssz. Nem sokára csatlakozok én is - paskolgattam meg az arcát.
- Ne anyáskodj felettem. 
- Bocsi - vigyorogtam fel rá. Kikerült engem, majd a nappaliba ment, ahol körülbelül mindent játék borított. 
Minél közelebb ért a mutató ahhoz a bizonyos időhöz, én annál idegesebb voltam. Egyik helyről a másikra mentem, nem bírtam egy helyben maradni.

- Lenyugodnál? - nézett fel rám Matt, amikor épp megálltam mellettük egy pillanatra.
- Miért?
- Azért, mert már vagy 10 kilométert lejártál egyhuzamban!
- Bocsánat, ideges vagyok - emeltem fel a kezeimet, és újból járkálni kezdtem.
- Vettük észre - morogta, majd mivel Louis megrángatta a karját, odafordult a fiamhoz. Én meg tovább köröztem a házban. Fellépkedtem a lépcsőn, majd bementem a szobába, ahol körülbelül semmi sem változott az elmúlt pár év alatt. Ránéztem az órára ami 11:34-et mutatott. Még 4 óra. 
Hangos kiáltás szakította meg a merengésem. Louis sikítozni kezdett, én pedig megindultam kifelé. 
- Semmi gond, Jessica - kiáltotta Matt. - Minden oké, nem kell lejönnöd.
- Biztos? - kérdeztem riadtan, fogalmam sem volt, miért ordítozik Louis.
- Ja, tuti. Minden rendben, pihenj egy kicsit, oké? - pislogott fel rám a lépcső aljáról, mire kétkedve megfordultam és elindultam vissza a szobába. Bíztam Mattban, úgyhogy nyugodt lélekkel nyújtóztam el az ágyon.
Alig csuktam le a szemem, amikor nyitódott az ajtó és halk lépteket hallottam. Úgy tettem mint aki alszik - bár ilyen gyorsan képtelenség elaludni -, úgyhogy látványosan elterültem és hangosan szuszogtam. Pocsék alakítás.
- Még mindig borzalmas színész vagy, ugye tudod? De azért vicces, ahogy itt elterülsz - nevetett rekedten az illető. Meglódult a szívem a mellkasomban, s szinte azonnal kipattantak a szemeim. Hatalmas vigyorral az arcán nézett rám, mikor felugrottam és megrohamoztam Őt. - Szia, bébi - mormogta a nyakamba. A dereka köré kulcsoltam a lábaimat, megeredtek a könnyeim. - Hiányoztam? - keze a hátamon járt fel-alá, arcát nyakamba temette.
- Nem igazán.
- Látom - felemelte a fejét, majd letörölte a könnyeimet, s ajkait enyémekre nyomta. 5 év után - ami valljuk be elég hosszú idő -, végre normálisan megcsókolhattam Őt.

*

- Készen állsz? - nyitott be az ajtón Harry, nyomában Louis-val, aki odaszaladt hozzám és körbeölelte a lábaimat. Körbenéztem az üres szobában, miközben Loui hajával babráltam.

- Azt hiszem - sóhajtottam fel. Éreztem magamon a fürkésző pillantásait, majd lehajolt és valamit súgott Louis fülébe, akinek felcsillant a szeme és kiszaladt a szobából. - Mit mondtál neki? 

- Csak megemlítettem neki Mattet, aki lent van a nappaliban. Tudod, hogy odáig van a keresztapjáért - vont vállat, majd körbeölelte a derekamat. - Mi a baj? - kérdezte. - Nem akarsz menni?

- De igen! - vágtam rá.

- Akkor?

- Olyan fura lesz máshol.

- Tudom - mosolygott, miközben leült az ágyra és az ölébe húzott, s összekulcsolta a kezeinket. - De együtt leszünk.
- Együtt?
- Örökké, bébi.

VÉGE

______________________________________________________________

Hiiiiiiii.xxx

So, ez lett volna a befejezés. Tudom, nem a legjobb... De melyik rész lett az?:DDDD

Btw, köszönöm szépen mindenkinek a támogatást, a véleményeket, meg úgy mindent:):D Szeretlek benneteket!<3
(Külön köszönöm neked Cintii. Imádlak!:D<3) 
Nem sokára új blogom nyílik, szóóóval majd jelentkezem:)) Addig is byeee.xxx