#25.

Hason fekve nyújtottam ki a lábaim, majd a karjaimat is reggel, aztán magam mellett kezdtem tapogatózni. Harry keze elkapta az enyém, s nyomott rá egy puszit. Csukott szemekkel elmosolyodtam, amikor megéreztem a kezét az arcomon. 

- Jó reggelt, bébi - mormogta azon a reggeli rekedtes, mély hangján. 

- 'Reggelt, Harry - dünnyögtem, még mindig csukott szemekkel. Nagy nehezen kinyitottam őket, s pislogtam párat, mikor az arcával találtam szemben magam. - Mennyi az idő? - kérdeztem. 

- Nos... - nézte meg a telefonját. - 11 óra - jelentette be, mire morogtam egyet, aztán magamra húztam a takarót. 

- Kifárasztottalak? - kérdezte nevetve.

- Nem is kicsit. 

- Máskor is - vigyorodott el, én pedig megforgattam a szemeimet. 

*

Lustán terültem el Harry ágyán, s egy roppant érdekes akció filmet néztünk. Vagyis Ő azt nézte, én meg Őt.

- Most nézd! Most, most, most! - jött lázba egyik percről a másikra, én pedig a tévére kaptam a tekintetem, amiben épp jó pár kocsi robbant fel. 

- Wow - szólaltam meg "enyhe" unalommal a hangomban, mire csúnyán nézett rám. - Roppant... érdekfeszítő volt - bólintottam.

- Azt mondod szar volt? 

- Én nem ezt mondtam... - tiltakoztam. - Képzelődsz - tettem hozzá. 

- Így jár az, aki a múlt héten megnézette velem vagy ötször a Titanicot - vigyorodott el. Jó, mondjuk ez igaz... Nos, én szeretem a Titanicot. Ő kevésbé. Nem értem mi baja vele! Jack és Rose története nagyon romantikus és... Imádom. Jó, mondjuk kicsit túlzás volt ötször megnézni vele együtt, de hát na. Végül is, túlélte. Bár, amikor ötödjére nézte, már velem együtt mondta a szöveget. Merülj el örökre, Jack - tette hozzá a szöveghez, aztán miközben még ment a film, kikapcsolta! Borzalmas. 

- Jó, bevallom túlzás volt... - mondtam zavartan, Ő pedig felnevetett, s bólintott. - De túlélted.

- Szerencsére - tette hozzá, aztán tovább bámulta a tévét.

- Harry, unatkozom - szólaltam meg pár percnyi szenvedés után. 

- Szeretnél valami izgalmasat csinálni? - nézett rám perverz mosollyal az arcán. 

- Ja, körülbelül minden izgalmasabb ennél a filmnél - szólaltam meg a szemeimet forgatva. 

- Ne kritizáld folyton. Ez a kedvenc filmem - mondta sértődötten, aztán kezeit duzzogva összefonta a mellkasán. Izmai a karján egy pillanatra elvonta a figyelmem.

- Te is kritizáltad az én kedvenc filmem - morogtam. 

- Nem értem, hogy tud valakinek a Titanic lenni a kedvence.

- Na, tessék - néztem rá csúnyán, Ő pedig összeszűkített szemekkel nézett rám.

- Hát jó - mondta még mindig duzzogva. 

- Rendben - válaszoltam sértetten, s előre bámultam. Harry a tévét bámultam, én pedig úgy tettem mintha azt bámulnám, amúgy pedig csak simán bambultam a semmibe. Film végénél alig hallhatóan felsóhajtottam, aztán elterültem Harry mellett és lehunytam a szemeimet. Harry kikapcsolta a tévét, aztán lefeküdt vissza mellém. Megéreztem a kezét a derekamon, s közelebb vont magához, én pedig lehunyt szemekkel sóhajtottam fel, s bújtam hozzá. 

- Ugye, tudod, hogy egyébként bírom Rose-t? - kérdezte, mire felnevettem, Ő meg nyomott a homlokomra egy puszit. 

- És Jackkel mi újság? 

- Őt nem - jelentette ki.

- Én igen - mondtam. - Szerintem aranyos - tettem hozzá.

- Hát persze - morogta, én pedig nevetve néztem fel rá. 

- Mi a baj? - kérdeztem vigyorogva. 

- Tudod, Rose szép - mondta, én pedig fancsali képpel bólintottam. - Mi a baj? – pislogott le rám, mikor meglátta az arckifejezésem.

- Jack okos! – kontráztam.

- Rose elbűvölő!

- Mintha találkoztál volna vele – duzzogtam. 

- Rájöttél már, hogy milyen gyerekesek vagyunk? – kérdezte mosollyal az ajkain.

- Totálisan – nevettem el magam.

Hapciztam egyet, mire csúnyán nézett rám. Már azt hittem lefog szidni, amiért ilyet csináltam. 

- Megmondtam, hogy elmegyek érted. Most nem lennél megfázva!

- Az már több mint egy hete volt – mondtam.

- Attól még megfáztál – jelentette ki, én meg fintorogva néztem rá.

- Az én hibám.

- Tudom - bólintott. Na, köszi. Felsóhajtottam, majd visszahelyeztem a fejem a mellkasára. 

*

Zsebkendő tenger körülöttem, az ágyban fekve, három réteg takaró alatt, egy bögre forró teával a kezemben. Totál betegen. 

Körülbelül ilyen volt az elmúlt hét. 

Harry lépett be az ajtón, én pedig épp durván köhögtem, konkrétan azt hittem hogy kiszakad a mellkasom.

- Minden oké? – kérdezte. – Kell valami gyógyszer? 

- Nem – ráztam meg a fejem, aztán ittam egy kortyot. Harry láthatólag elrágódott valamin, aztán megvonta a vállát és befeküdt mellém. 

- Te is beteg leszel – mondtam.

- Túl élem – válaszolt, én meg kifújtam az orrom, aztán Harry mellkasára helyeztem a fejem. 

Hallottam a szíve dobogását, s eszembe jutott, hogy még mindig nem mondta ki azt a bizonyos szót. Egy pillanatra elszomorodtam, aztán rájöttem, hogy ha nem szeretne, akkor valószínűleg nem volna velem. 

- Harry... - kezdtem, de inkább elhallgattam.

- Hmm? 

- Semmi, mindegy - legyintettem. Nem akartam magam megint felzaklatni azzal, hogy nem válaszol. De mi van ha válaszolna? Te jó ég, kezdek meghülyülni.

Ez egy út a szerelemig. És azt hiszem én már beértem a célba, csak Harryt várom. Reménykedem. 

Gondolataim az akkor mondott szavai körül jártak; Ha ismernél... Nem szeretnél. Sőt gyűlölnél. Vajon ezt mire mondta? Miért gyűlölném? Ez hülyeség. Egyébként meg miért nem engedi, hogy megtudjak róla mindent? Mi van a múltjában amiről nem akarja, hogy tudjak? Valószínűleg az, amiért gyűlölnéd, te észlény - szólal meg a tudatalattim. De mi az? 

- Baj van? - kérdezte Harry, ezzel engem kirángatva a gondolataimból. Észrevettem, hogy a pólóját kezdtem szorongatni, szóval elengedtem Őt, s megráztam a fejem. 

- Nincs - füllentettem. Utálok sötétben tapogatózni. Miért nem avat be a dolgaiba? Faggassam ki? Tuti összevesznénk. 

- De van valami - erősködött, én pedig megráztam a fejem. 

- Csak fáradt vagyok - füllentettem ismét, Ő meg bólintott, de lerítt róla, hogy egyáltalán nem hisz nekem. 

Lehunytam a szemeimet, s miközben Harry az ujjaimmal babrált, sóhajtva bújtam még közelebb hozzá, s megpróbáltam aludni. Bár, ez bedugult orral, széthasadó fejjel nem igazán akart sikerülni. Végül Harry egyenletes szuszogását hallgatva elnyomott az álom. 

*

- Te jó ég, Jessica. Haladj már - szólt be Harry a próbafülkébe, én pedig sietve magamra kaptam a ruhát, amit bevittem magammal. Ismét egészségesen, semmiféle "kiszakad-a-mellkasom-mindjárt-meghalok" köhögés nélkül. 

Úgy gondoltam, hogy kellene vennem pár ruhát, s mivel Sam nem ért rá, így Harryt kellett elrángatnom. Idegesen álldogált a próbafülke előtt, én pedig bent szöszmötöltem a ruhámmal. - Jessica! - szólt be ismét, én pedig kitártam az ajtót és kiléptem rajta. Harry végig nézett rajtam, aztán az arcán elterült egy hatalmas mosoly, én pedig kérdőn néztem rá. - Alig várom, hogy letéphessem rólad - mondta totál természetesen, és nem, nem halkan, hanem hangosan. 

- Harry - sziszegtem, ugyanis páran ránk pillantottak - kaptam pár féltékeny pillantást -, Ő pedig szórakozottan nézett rám és élvezte, hogy zavarba hozhat. 

- Ezt a ruhát megvesszük - jelentette ki.

- Oké, akkor én most leveszem - mondtam zavartan, Ő pedig nevetve nézett rám.

- Segítsek?

- Nem kell - feleltem duzzogva, ugyanis elegem volt abból, hogy mindig zavarba hoz. 

- Pedig segítek - nézett körbe gyorsan, aztán szinte belökött a próbafülkébe, s miután bejött Ő is, bezárta az ajtót. 

- Har... - kezdtem volna, de ajkaival letámadta az enyéimet, ezzel engem elhallgattatva.