#32.

Beljebb jött a házba, majd miután körülnézett, megragadta a kezem és konyhába rángatott.

- Ülj le - utasított, én pedig engedelmeskedtem neki. - Mikor ettél utoljára? 

- Tegnap - suttogtam. 

- Oké. És mit? 

- Uhh, hát egy joghurtot - vontam vállat. 

- Oké, akkor úgy kérdezem, hogy mikor ettél utoljára normális kaját? - kérdezte, miközben félig a hűtőben volt. 

- Nem tudom - hangom halk volt, ismét a sírás kerülgetett. 

- Elég a sírásból, Jessica! - csattant fel, kissé megriadtam, még sírni is elfelejtettem. - Istenem, oké. Szakítottatok, mert Harry egy állat és... Ezt még nekem sem mondta el, úgyhogy én is dühös vagyok rá. De az a múlt! - hadarta. Furán néztem rá. Mi az hogy a múlt? Megölte a szüleimet! Akár a múlt, akár nem... - Fogd már fel, hogy akárhogy is próbálod gyűlölni, nem megy, mert fülig belé vagy esve még most is! - kiáltott rám. 

- Én nem is... - kezdtem volna halkan. 

- Persze, azért lóg a nyaklánca a nyakadban és azért sírsz folyton utána, és azért éhezteted magad, mert egyáltalán nem szereted és már rég túl tetted magad rajta - bólintott. 

- Matt... 

- Hát ez kibaszottul nem megoldás semmire! - kiáltotta el magát ismét. Mik ezek a kitörései? - Egyél - tett elém egy tányér valamit. Fintorogva néztem a tésztára amit elém pakolt. - Mondom egyél! - komolyan azon sem csodálkoztam volna, ha az arcom a tányérba nyomja. Leült velem szemben, s figyelmesen nézett, egészen addig, amíg meg nem ettem az egész tányér kaját. 

- Most jobb? - kérdeztem egy mosolyt erőltetve az arcomra. 

- Sokkal - bólintott elégedetten. - Szóval... - kezdte volna, de megakadt a tekintete valamin. Pontosabban a kezemen. Összeráncolt szemöldökkel eltakartam a kezem, majd inkább festettem egy kedves mosolyt az arcomra. 

- Az egyik belever egyet a tükörbe, a másik... - felsóhajtott, miközben a fejét csóválta. - Normális vagy? Mire jó az, ha megvágod a kezed? Te jó ég, ezt sose értettem... - forgatta meg a szemeit.

- Inkább ez a fájdalom, mint a másik - motyogtam. 

- Még hogy már nem szereted - forgatta meg a szemeit ismét. Már épp nyitottam volna a szám, hogy mondjak valamit, de leintett. - Ugyan. Ne is próbáld meg bemagyarázni, hogy nem szereted.

Ujjaimmal babráltam az ölemben, miközben Ő csendben figyelt engem. 

- Gyerünk, öntsd ki a szíved - mondta, én pedig felnéztem rá. 

- Tényleg?

- Ja, hagy halljam. 

Őszinte mosollyal az arcomon öleltem meg Mattet, mikor épp indulni készült. 

- Köszönöm - mondtam halkan. Rám mosolygott, aztán még intett egyet, s beszállt a kocsijába. Nahát, vannak még igaz barátok. 

Harry Styles

Samék háza előtt toporogtam, miközben azt vártam, hogy valaki kinyissa az ajtót. 

Félreértés ne essék, nem tettem magam túl Jessicán és jöttem el Samhez, csak úgy gondoltam, hogy talán kibékültek már egymással, és hogy Sam tud róla valamit. 

Sam anyukája nyitott ajtót, vörös, kisírt szemekkel. Wow, létezik, hogy egy hete én is körülbelül így néztem ki? Mármint a szemeim. 

- Uhm, napot'. Rosszkor? - kérdeztem bénán. - Egyébként Samet keresem. 

- Sam nincs itthon - mondta, s ismét elsírta magát. 

- Értem. És megmondaná neki, hogyha hazajön, hogy hívjon fel? 

- Nem tudom neki megmondani - motyogta halkan, aztán eltűnt a házban valahol. Pislogva néztem magam elé, miközben vártam, hogy visszatérjen. Vagy vissza sem jön? Te jó ég...

- Ezt add oda Jessicának - motyogta, miután visszatért és egy levelet nyomott a kezembe.

- Sajnálom, de mi most... Nem vagyunk jóban - szűrtem ki a fogaim közt. 

- Kérlek - nézett fel rám, én meg sóhajtva bólintottam.

- Rendben. Mennem kell. Viszlát - intettem bénán, aztán szemöldök ráncolva mentem le a lépcsőn. Ez meg mi volt? 

Jess háza felé lépkedtem, miközben a levelet szorongattam a kezemben. Ne olvasd el! Nem rád tartozik! - kántáltam, megpróbáltam legyőzni a kíváncsiságom. 

2 hét után ismét látni fogom. Vajon mit fog szólni hozzám? Valószínűleg elküld. És én meg is érteném...

Sóhajtva rúgtam bele egy kavicsba, miközben beletúrtam a hajamba.

Most legyél nagyfiú, Styles! - biztattam magam, s megálltam az ajtó előtt. A kelleténél tovább bámultam a csukott ajtót, és miután megállapítottam róla, hogy szép barna... Becsöngettem. Idegesen haraptam az ajkamba, vártam, hogy kinyissa az ajtót. 

Már azon voltam, hogy elfutok, nem éppen férfihoz méltóan, mikor kinyílt az ajtó és megpillantottam Őt. 

Barna szeme ragyogott, miközben döbbenten meredt rám. Haja kócos volt, mintha épp abban a pillanatban kelt volna fel. Kék pulcsijának ujját nyújtogatta, s idegesen pillantott rám. 

- Mit akarsz? - kérdezte gorombán, miután felocsúdott a döbbenetből, hogy engem lát. 

- Uhh, hát... - nyújtottam át neki a levelet, amit gyorsan elvett tőlem. - Sam anyukája adta. Azt mondta hozzam el neked - vontam vállat.

- Mit kerestél náluk? - gondolom, ez csak a gondolata volt és igazából nem akarta kimondani, mert hirtelen zavarba jött. - Nem kérdeztem semmit. Igazából nem érdekel - legyintgetett maga előtt, s csak akkor vettem észre a nyakában lógó nyakláncom. 

Jessica Harris

A nyaklánchoz kaptam, amikor megláttam, hogy azt nézi. 
- Még valami? - kérdeztem. Istenem, olyan jó újra látni! Meg ölte a szüleidet! - emlékeztetett a tudatalattim. 

- Én... Uhh, nem tudom - motyogta, majd nekidőlt az ajtófélfának. - Jó látni - mondta totál természetesen. Akaratlanul is elnevettem magam, mire egy apró mosoly jelent az arcán. Keresztbe fontam a karom a mellkasomon. 

- Mit akarsz? - kérdeztem. 

- Beszélgetni - vont vállat. - Hogy vagy? 

- Pompásan - pislogtam rá. Mégis hogy lennék? 

- Fogytál - állapította meg, mikor végignézett rajtam ismét. Vállat vontam; nem vele fogom ezt kitárgyalni. Legfőképp azért nem, mert miatta van ez az egész. 

- Jó megállapítás. Szeretném elolvasni ezt - mutattam fel a levelet. 

- Csak tessék - bólintott, de nem mozdult az ajtóból. 

- Úgy értettem, szeretném elolvasni... Egyedül.

- Egyedül olvasod. Én csak itt állok - vont vállat. Te jó ég! Miért dobog a szívem olyan őrült mód a mellkasomban? Miért érzem azt, hogy legszívesebben a nyakába vetném magam és el se engedném soha többet? Miért nem tudom Őt gyűlölni? Komolyan, minden egyszerűbb lenne. 

Sóhajtva megforgattam a szemeimet, majd gyorsan kibontottam a levelet...