#2. évad - 6.rész

- Súlyosan sérült - tette hozzá, majd idegesen kapkodva keresni kezdte a kocsikulcsokat.

Miután eldöntöttem magamban, hogy nem szabad, hogy kiboruljak, mert most szüksége van rám, mellé léptem és a mellkasára raktam a kezem.
- Először is nyugodj meg - suttogtam. Lenézett rám, szeme televolt félelemmel. Vett pár mély lélegzetet, s lehunyta a szemét.
- Meg fog gyógyulni - bukott ki belőle halkan. Bólintottam, majd nyomtam egy puszit az arcára. - Induljunk - ragadta meg a kezem, majd maga után húzott. Bezártam helyette az ajtót, majd gyorsan beszálltam mellé a kocsiba. Az egyébként 20 perces utat, most megtettük olyan fele idő alatt. Ujjaim kifehéredtek, miközben szorítottam az ülést, de nem szólaltam meg. 
Kipattantunk a kocsiból, mikor oda értünk és futva mentünk be a bejáratin. A recepciós pultnál Harry majdnem rákiabált a nőre, aki aztán kissé összébb húzta magát.
- Második emelet, 23-as szoba - mondta gyorsan. Harry morogva megköszönte, majd a kezemet szorongatva tovább siettünk. 
- Hé, minden oké lesz - mondtam Harrynek, mikor felértünk az emeletre. Halvány mosolyt villantott, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szükségem lesz rád - suttogta Harry. Semmi kétség: nem hitte el, hogy minden oké lesz. 
- Itt vagyok - öleltem meg Őt szorosan, szemembe könnyek szöktek. Nem szabad kiakadnod - emlékeztettem magam. 
- Harry Styles? - jelent meg mellettünk egy orvos. 
- Igen, én vagyok - bólintott. Az orvos bemutatkozott, majd egy ajtóra mutatott.
- Jöjjenek - mondta, majd elindult előttünk. Harry egyre erősebben szorította a kezem, aztán mikor beléptünk hallottam, ahogy elakad a lélegzete. 
Louis ott feküdt, mozdulatlanul, kék-zöld foltokkal és horzsolásokkal a testén. Már ami látszott belőle. Harry elengedte a kezem, majd leült egy székre az ágy jobb oldalán. Baloldali székhez léptem és helyet foglaltam. Összekulcsoltam a kezem az ölemben, miközben Harry végig nézett Louis-n, majd arcát a tenyerébe temette. Aztán felnézett, kezét összekulcsolta az álla alatt és előremeredt. Percek alatt mintha valami láthatatlan falat épített volna maga köré. Egyikünk sem szólt egy szót sem, csak a gépek csipogását lehetett hallani. 
Erősnek kellett lennem. Erősnek kellett mutatkoznom akkor is, amikor Harry megfogta Louis kezét, lehajtotta a fejét és előre-hátra dülöngélt, miközben összefüggéstelenül motyogott. 
Erősnek kellett mutatkoznom, miközben majd' megszakadt a szívem. El kellett fordítanom a tekintetem, hogy észrevétlenül letöröljek pár kósza könnycseppet. 
A mellkasomat szorongató érzés egyre csak nőtt bennem. Ne merj sírni!
Csakis reménykedni tudtam benne, hogy Louis felébred. Felébred és meggyógyul. Meg kell gyógyulnia!

- Neked pihenned kellene - motyogta Harry hozzám intézve a szavait.
- Majd pihenek később.
- Nem, bébi. Késő van.
- Nem megyek haza egyedül - ráncoltam a szemöldököm, miközben neki dőltem a mellkasának. A folyosón álltunk, ahol már csak pár személy lézengett.
- Felhívom Mattet.
- Jó - mentem bele végül. Harry a füléhez emelte a telefont, miközben a másik kezével a derekamat szorongatta. 
Lebeszélte a dolgokat Mattel, miszerint éjszaka Matt eljön Harry házába és addig Ő lesz velem.
Állát a fejem tetejére fektette, s mind a két kezét a derekam köré fonta. Összekulcsoltam a kezem a háta mögött, arcom a mellkasába temettem.
- Hívlak, ha lesz valami - mormogta a hajamba.
- Oké - suttogtam. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszatartsam a sírást. Csendesen öleltük egymást, miközben Mattre vártunk, aki olyan negyed óra múlva meg is érkezett.
Elbúcsúztam Harrytől, majd erőtlenül kivánszorogtam Matt után a kocsijához.
Jobb kezem a hasamon pihent, ballal az ülést szorongattam, s kibámultam az ablakon a sötétségbe. Meleg érintés a kezemen riasztott fel a bambulásomból. Matt nyúlt a kezemért, és megszorította azt.
- Minden rendben lesz - mondta. Lassan bólintottam, de nem hittem el. Egyáltalán nem lesz semmi sem rendben.
Időközben megeredtek a könnyeim, amiket addig visszatartottam. A szipogásomat hallgatva utaztunk, majd mikor hazaértünk becsörtettem a házba és elvonultam tusolni. Zokogtam egy jót tusolás közben, majd Harry ruháiba felöltözve léptem ki a fürdőből. 
- Alszok a kanapén - hallottam meg Matt hangját a hátam mögül.
- Ne butáskodj már. Ott az ágy, te is elférsz rajta.
- Nem tudom, hogy...
- Matt, úgy tekintek rád mintha a bátyám lennél, úgyhogy told a segged a szobába és aludjunk! - förmedtem rá idegesen, mire megszeppenve elindult felém és követett.
Elhelyezkedtem az ágyban és felsóhajtottam, tudván, hosszú éjszakát fogok átélni.
- Jó éjt, Jess - mormogta Matt.
- Jó éjt, Matt - suttogtam. 
Nem tévedtem. Reggel, mikor felébredtem a körülbelül 4 órás alvásomból, eléggé nyűgös voltam. Megfogadtam, hogy soha többet nem alszok Mattel. Olyan hangosan horkolt, hogy egy füldugó sem segített volna. 

Miután csendesen megreggeliztünk, bementünk a kórházba. Matt bement a terembe, ahol Louis volt meg Harry, ám engem visszatartott az orvos.
- Jó reggelt, Jessica - köszönt kedvesen, ám amikor a szemébe néztem, nem olvastam ki belőle semmi jót.
- Jó reggelt - motyogtam. - Van valami... Baj? - ennél hülyébb kérdést sem tudtam volna felrakni.
- Látva, hogy Harry hogy van, inkább önnel szeretnék beszélni - kezdte halkan, a gyomrom pedig görcsbe ugrott. Miből gondolja, hogy én jó leszek erre?
- Igen? - nyeltem egy hatalmasat.
- Szóval... Louis állapotát vizsgálva, nagy a valószínűsége, hogy... - behunytam a szemem, mielőtt folytatta volna. Ne mondd ki, kérlek. - Ha fel is ébred, nem éli túl. Sajnálom - simította meg a vállam. És most akkor tegyek úgy, mikor bemegyek oda, mintha minden rendben lenne? 
Mielőtt feleszmélhettem volna, már egyedül álltam a folyosón a könnyeimmel az arcomon. Letöröltem őket, majd idegesen tördeltem az ujjaimat, mikor beléptem a terembe. Ugyanott ült Harry, mint előző nap, mögötte Matt, aki Harry vállára tette a kezét és amikor beléptem rám kapta az együtt érző tekintetét.
- Mi a baj? - Harry hangja törte meg a csendet, amikor rám nézett. Felállt, hogy hozzám léphessen, majd adott egy gyors puszit a számra.
- Semmi baj, Harry - suttogtam és még egy apró mosolyt is képes voltam az arcomra parancsolni. Matt elköszönt tőlünk, aztán megint csak mi ketten maradtunk, az alvó Louis-val. Leültünk az ágya két oldalára.
- Mi volt otthon?
- Semmi. Matt horkolt - fintorodtam el, Harry pedig halkan felnevetett. Elmosolyodtam.
- Szerezz be füldugót, legközelebb.
- Nem lesz legközelebb - mondtam. Vagy két órát halkan beszélgettünk, amikor valami megszorította a kezem. Aztán rájöttem, hogy az éppenséggel Louis keze volt. 
- Louis! - kiáltott fel Harry aggódva. Gyorsan szólt egy orvosnak, hogy Louis felébredt, majd visszaült a helyére. - Hé, kell valami? Víz vagy valami egyéb? - kérdezte.
- Nem kérek semmit - motyogta Louis. - Hogy... Hogy van a baba? - kérdezte rekedten, mire Harry elsírta magát. Könnyek szöktek a szemembe.
- Jól, minden oké vele - suttogtam.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Harry.
- Szarul - nyelt egyet. - Ne sírj, haver. Nem igazán megszokott dolog tőled.
- Mostanában igen - válaszolta Harry. Bejött egy orvos, majd felmérte Louis állapotát és már ki is ment. 
- Álmos vagyok - motyogta Louis.
- Aludj - mormogta Harry megkönnyebbülve, hogy felébredt Louis.
- Ha esetleg... Nem beszélnénk többet... - kezdte, én pedig a szám elé kaptam a szabad kezem, nehogy hangosan felzokogjak. - Majd meséljetek rólam a gyerekeiteknek - motyogta, mielőtt újra elaludt volna. Harry visszapislogva a könnyeit nézett rám. Én pedig még csak meg se próbáltam visszatartani a könnyeimet. 
- Miért sírsz? Hisz' él - lelkesedett halkan.
- Csak a megkönnyebbülésből - hazudtam, mosolyt erőszakolva az arcomra. Mosolya kiszélesedett az arcán, én meg képes voltam összeszedni magam. 

- Hé, minden oké? - kérdezte mosolyogva, mikor este hazafelé tartottunk. Az orvosok, meg én is, rávettük Őt, hogy látogasson haza átöltözni, meg ilyesmi. Azt mondták, majd szólnak, ha lesz valami. 
- Persze - motyogtam. - Csak... Fáradt vagyok - vontam vállat, miközben belém nyílalt a bűntudat, hogy megint hazudtam. Mármint, tényleg fáradt voltam, csak... 
Megszorította a kezem az ülésen, majd leparkolt a háza előtt. Kikecmeregtem a kocsiból, majd követtem Őt az ajtóig. Kinyitotta azt, majd előre engedett, aztán becsukta és visszatartott azzal, hogy hátulról átölelt. 
- Szeretlek - mormogta a nyakamba, amitől azonnal az egekig szökött a pulzusom.
- Én is téged - fordultam meg az ölelésében és a mellkasába fúrtam az arcom. Álmosság vette felettem úrrá magát. 
- Képes lennél állva is elaludni - nevetett fel halkan, majd lehajolt, megragadta lábam és felemelt. Átkulcsoltam a nyakát, majd szinte azonnal elaludtam.