#23.

- Értelek - mosolygott rám megnyugtatóan. - Minden rendben lesz, Jess. Ne idegeskedj - simított végig kedvesen a karomon.

Az ajtó felé kaptam a fejem, ami kicsapódott, majd Harry lépdelt be rajta. 

- Indulunk - vetette oda nekem. Pislogtam párat, s Matthez fordultam, hogy megöleljem. Először meglepődött, de végül visszaölelt. Igazából, engem is meglepett, hogy megöleltem... 

Erős szorítást éreztem a karomon, aztán Harry odahúzott magához. Ez az ember majdnem halálra vert egy pasit. Megborzongtam a gondolatra, majd lefejtettem az ujjait a karomról.  

Összeszűkített szemekkel nézett rám, s miután megragadta ismét a kezem, maga után rángatott. 

- Ne próbálj féltékennyé tenni - morogta, mikor már a kocsi felé haladtunk. 
- Eszembe sem volt ilyet csinálni!

- Akkor miért ölelgetted Mattet? - fonta össze a kezeit a mellkasán. Tessék? 

- Ó, bocsáss meg, amiért megöleltem Őt. Legalább Ő nem lök el magától! - emeltem fel a hangomat. Nagyszerű. Veszekszünk. Haladás, hogy egymáshoz szólunk. 

- Ne kiabálj velem! - csattant fel.

- Miért? Úgy kiabálok, ahogy akarok! Magasról teszek rá, hogy ki hallja. Legalább megtudják, hogy mekkora egy seggfej vagy! 

- Na jó, elég ebből - kapta el a karom, s a kocsi felé rángatott.

- Úgy döntöttem, gyalog megyek - torpantam meg mögötte.

- Nem mész gyalog. Beszállsz vagy én tuszkoljalak be? - nézett rám szúrósan. 

- Nem kényszeríthetsz - duzzogtam, majd kitéptem a kezem az övéből, s határozottan megfordultam. 

- Ne akard, hogy meg csináljam azt amit a múltkor golfozás után! - kiáltott utánam. Az emlékek elárasztották az agyam, s megtorpantam. 

- Nem tennéd meg - fordultam meg. Körülbelül 5 méterre álltam Harrytől. Ő a kocsijának támaszkodott, én pedig összefont karokkal néztem rá. Farkasszemet néztünk, majd egy apró mosoly jelent meg a száján. 

- Dehogynem, bébi - mormogta, nekem pedig a torkomba ugrott a szívem, amikor megindult felém. Mikor Ő előre lépett, én hátra, aztán már csak annyit vettem észre, hogy a hátam egy fának ütközött. Ó, basszus. - Akár itt és most - suttogta a fülembe. - Benne vagy? - mosolygott pimaszul. Nyeltem egyet, majd megráztam a fejem. 

- Hiányzol - szaladt ki a számon, mire pár pillanatig zavartan nézett rám és kizökkentettem a perverz szerepéből. A fejem mellett támaszkodott meg a fán, majd lehunyta szemeit és felsóhajtott. - Harry... 

- Sajnálom, de én... - lökte el magát a fától. 

- Mi a baj velünk, Harry? - mormogtam. 

- Ideje indulnunk - fordult meg, én pedig totál felbosszantottam magam. Nehogy már mindig megfutamodjon!

- Nem, Harry! - csattantam fel. - Ne merj megint lerázni vagy elsiklani a téma fölött - hangom remegett, a sírás szélén álltam, Ő pedig megfordult, de nem nézett rám. - Elegem van, érted?! Kicseszettül elegem van abból, hogy egyáltalán nem beszélsz hozzám semmit. Mintha nem is a barátnőd volnék - egy könnycsepp folyt végig az arcomon, amit aztán agresszívan letöröltem. - Miért? Mit vétettem? Mondd el, Harry! Különben elhagylak és ígérem nem látsz többet - nyögtem ki. A mellkasom hevesen emelkedett és süppedt, míg azt néztem, hogy Harry miként veszekszik a magában az érzéseivel. Az utolsó mondatomnál rám kapta a tekintetét, majd megrázta a fejét. Körbenéztem, láttam pár bámészkodó embert, akik a nyakukat nyújtogatták felénk, de nem igazán érdekeltek. Ismét Harryre tereltem a figyelmem, aki csak ott állt lehunyt szemekkel és hevesen mozgó mellkassal. Megint nem mondott semmit. Csalódottan megráztam a fejem, majd épp elakartam fordulni, hogy elinduljak, amikor kipattantak a szemei és szólásra nyitotta a száját.

- Én... - kezdett bele megint a makogásba, mint általában mindig, amikor erről a témáról lenne szó. - Én csak védeni próbállak - mormogta, majd zöld szemeivel az arcom kezdte fürkészni. Tessék? 

- Kitől? - kérdeztem. 

- Legfőképp magamtól - vont vállat. - Te olyan vagy, én pedig ilyen - mondta, én pedig nagyjából értettem hogy értette. - Én nem vagyok neked való. Csak megrontanálak - pislogott párat - mintha nem akarná elhinni, hogy mit mondott az előbb -, majd közelebb jött hozzám. Sam szavai visszhangoztak a fejemben; megfog téged rontani. Megráztam a fejem, jelezvén, hogy nem érdekel. 

- Akkor ronts meg, az Istenért! Nem érdekel - mormogtam. - Azt hiszem ezt már megbeszéltük. Ezt a "Nem vagy nekem való pasi" dolgot - mondtam. - Harry... Én téged akarlak - Te jó ég. Ezt most tényleg kimondtam? 

Ellágyult a tekintete, ajkain mosoly bujkált.

Úgy éreztem mintha valamit elhallgatott volna, ezért közelebb vontam magamhoz az ingénél fogva és felnéztem rá. 

- Van még valami, igaz? - kérdeztem, s zavartan pislogott le rám. - Mondd el, Harry - utasítottam. Felsóhajtott, majd kezeimre rakta a kezét. Miután lehámozta az ingéről az ujjaimat, összekulcsolta a sajátjaival magunk mellett. 

- Az apám. 

- Mi van vele? - kérdeztem. Kétségbeesetten próbáltam belőle kihúzni valami információt, amin aztán agyalhatok egész este.

- Megkeresett engem.

- Tudom, ott voltam.

- Nem voltál ott - ráncolta a szemöldökét. - Ez azután történt. Eljött és megkeresett. Ismét - mormogta. - Az edzőteremben.

- És? 

- Azt mondta, hogy vigyázzak rád - szorította meg a kezemet. - Mert sose tudni, hogy milyen veszély leselkedik rád.

- Tessék? 

- Én hülye meg eltaszítalak magamtól, ahelyett hogy megvédenélek az apám elől - suttogta, aztán hirtelen közelebb vont magához. - Istenem. Sajnálom, Jessica - mormogta, majd lehajolt, arcát a nyakamhoz fúrta és körém zárta karjait. Mióta vártam már erre. 

Beletúrtam a hajába, Ő pedig még közelebb vont magához, már ha ez lehetséges volt. 

- Mit értesz az alatt, hogy... Várj. Miért kellene megvédened apád elől? - kérdeztem halkan. Arcát a nyakamhoz szorította, úgy tűnt nem akar válaszolni. - Harry... 

- Az apám egy állat - mondta totál természetesen. - Utálom Őt. Már mondtam.

- De miért? - kérdeztem, s reménykedtem benne, hogy talán most elmondja az igazságot. 

- Mert... - kezdett bele, de megakadt. Ó, kérlek. - Nehezebb elmondani, mint képzeltem - mormogta a nyakamba. - Szóval, Ő megpróbált engem megölni - hadarta egy szuszra, én pedig megdermedtem. HOGY MI?