#24.

- Mert... - kezdett bele, de megakadt. Ó, kérlek. - Nehezebb elmondani, mint képzeltem - mormogta a nyakamba. - Szóval, Ő megpróbált engem megölni - hadarta egy szuszra, én pedig megdermedtem. HOGY MI? 

- Jessica? - emelte fel a fejét, majd az arcomra nézett. - Na látod, pont ezért nem akartam elmondani. Totál sokkba kerültél - sóhajtott fel.

- Nem kerültem sokkba - szólaltam meg. - De... Te jó ég... Ő az apád! 

- Nem úgy tekintek rá - mondta, s hirtelen magamhoz vontam és szorosan megöleltem. - Nem kell sajnálni - mormogta. Kezemet a hátán jártattam fel - alá, aztán eszembe jutott valami. 

- Harry?  

- Hmm? 

- Annak a sebnek a hátadon... Köze van hozzá? - kérdeztem. Megdermedt.

- Igen - mondta halkan, én pedig lehunytam szemeimet, hogy el ne sírjam magam. Még ha nem is mutatja ki, tudom, hogy mekkora fájdalom lehet ez számára. A saját apja... - Ne. Ne sírj, bébi. Ne miattam - simított végig a hátamon, majd nyomott egy puszit a homlokomra. 

- Nem sírok - töröltem le az arcom.

- De sírsz - nézett rám összeszűkített szemekkel. 

- De nem sírok - makacskodtam, mire felnevetett. 

- Bírom a makacsságod - mondta, én pedig rámosolyogtam. 

- Nálad makacsabb nem vagyok.

- Ebben igazad lehet - nevetett, majd végig simított az arcomon. Zöld szemei az arcomat fürkészték, kezei derekamon pihentek, s közelebb vont magához. - Tudod, mielőtt megismertelek, egy totál rossz ember voltam. Drogoztam, ittam meg minden egyéb... Tudom, ne vágj ilyen arcot, nem vagyok rá büszke - nevetett fel halkan arckifejezésem láttán. - Épp verekedésből jöttem aznap éjszaka mikor találkoztunk. Plusz szétzúztam egy kocsit - tette hozzá. Megfordult a fejemben a gondolat, hogy vajon mi vitte rá Őt arra, hogy ilyet tegyen, de inkább nem kérdeztem meg. Valahogy nem akartam tudni a választ rá... - Azóta viszont megváltoztam. Na jó, annyira azért nem, de érted... - forgatta meg a szemét, gondoltam, nem akart annyira érzelgős lenni. Halkan elnevettem magam. - Emlékszel arra az estére, amikor táncoltál zene hallgatás közben? - vigyorodott el. Ó, basszus. Tehát tényleg volt ott valaki és nem csak a képzeletem játszott velem...   

- Az te voltál? - kérdeztem. 

- Bizony - bólintott. - És el sem tudod képzelni milyen közel álltam hozzá, hogy ott helyben rád vessem magam - mormogta, s az arcom azonnal lángba borult. Közelebb vont magához, kezei derekamon pihentek. Aztán hirtelen elengedett és hátrébb lépett egy lépést és a szívére helyezte a kezét. - Szóval... - köszörülte meg a torkát, mosoly bujkált az ajkain. - Ezentúl megfogadom, hogy minden nap, minden másodpercben, minden percben, minden órában... Ameddig együtt leszünk, szóval remélem sokáig... Megfogadom, hogy vigyázni fogok rád - mondta komolyan. Elnevettem magam, mire megcsóválta a fejét. - Ne nevess! Ez komoly - mondta, én pedig vissza fojtottam feltörni készülő nevetésem, és az arcomra kiülő mosolyommal küszködtem. Végül sikerült komoly ábrázattal rá néztem. - Sajnálom, hogy bekattantam és hogy egy baromként viselkedtem - suttogta, miközben megölelt. 

- Elfelejtve - mormogtam, s arcom a mellkasába fúrtam. 

- Biztos? - kérdezte.

- Nem, de próbálom elfelejteni - mondtam, mire elnevette magát, és még szorosabban ölelt magához.

*

Novemberhez közeledve, kis nyárinak mondható dzsekiben szaladgálni kint az utcán, nem mondható jó ötletnek. Én hülye mégis elindultam ilyen ruhában munkába, ugyanis reggel kilépve az ajtón, még jobb idő volt. Csak hát nem gondoltam arra, hogy este nem tud értem eljönni Harry, ezért gyalogolhattam haza hidegben. Harry mondta, hogy várjam meg, mert pár perc és végez - akárhol is volt -, de én makacskodtam, úgyhogy megbeszéltem vele, hogy egyedül is oda találok hozzá. Egyébként, az utóbbi időben nem is igazán voltam otthon - mármint a saját házamban -, olyan mintha Harryvel élnék. Mármint... Nem csak olyan, vele is élek. 

Nem mellesleg mióta megtudtam, hogy Harrynek milyen apja van, a paranoid gondolatok beleköltöztek a fejembe, és nem akarnak békén hagyni. Például, hogy valaki figyel. Harry viszont betartotta az ígéretét - gondolom azért is nem volt túl boldog amikor kijelentettem, hogy márpedig én egyedül fogok elsétálni hozzá -, és tényleg mindig velem van, akkor amikor nem dolgozok. Sőt, néha még akkor is! Ugyanis a múltkor beugrott hozzám, és ... És beállt mellém. Kiszolgálta a vendégeket - akik ha lányok voltak, általában elpirultak, meg dadogtak, meg ügyetlenkedtek -, meg engem szekált, hogy mégis miféle munka az, ha olvasok közben. Kitért arra is, hogy amikor legelőször betévedt ide, akkor is olvastam. Szóval, jól elvolt azzal, hogy megpróbált az agyamra menni - végül is, sikerült is neki. Ráadásul, amikor valami csajt szolgált ki, azzal szórakozott, hogy az én reakciómat leste - ami általában szemforgatás volt, vagy épp a szememmel öltem meg a vendéget -, néha még rá is játszott a "szexi felszolgáló" szerepére, és csevegni kezdett a vevővel, miközben engem megevett a féltékenység. Persze, hogy Ő se legyen nyugton, amikor én vittem ki valamit egy-egy asztalhoz, ahol valami pasi ült, ugyan azt eljátszottam, mint amit Harry velem. Szóval, így egy egészen kellemes kis napot hagytunk magunk mögött aznap. 

A hideg szél keresztül fújt az utcán - plusz rajtam -, úgyhogy összébb húztam magamon a kabátnak nem mondható valamit, és fogvacogva lépkedtem tovább. Ha most nem fázok meg, akkor soha! 

Aztán hirtelen átszaladt előttem egy macska, én pedig felsikítottam. Hevesen dobogó szívemet nyugtatgattam még javában, amikor beléptem Harry házába. 

Harry ábrázata nyugodt volt amikor megláttam Őt, bár tudtam hogy belül tombolt, amiért ellenszegültem neki, és egyedül jöttem haza. 

- Hello, darlin' - köszönt, aztán egy gyors csókot nyomott a számra. - Minden oké? - fürkészte az arcom.

- Igen. Miért?

- Csak mert olyan... Ijedt képet vágtál amikor bejöttél - mondta.

- Csak megijesztett egy macska - válaszoltam, Harry arca pedig megfeszült, és szinte láttam, ahogy elindul a fejében a gondolatmenet, hogy hogyan nyírja ki a macskát. - Harry. Minden oké. Csak egy ártatlan macska volt, ami megijesztett, ennyi - néztem fel rá, Ő pedig összeráncolt szemöldökkel nézett le rám. 

- Jó, csak... Talán egy kicsit féltelek - sóhajtott fel, én pedig elmosolyodtam. - Egyébként itt vannak Zaynék - jegyezte meg, én pedig megálltam minden mozdulatomban és Harryt félrelökve - szegény - iramodtam meg a nappali felé. Nos, igen. A srácokkal az utóbbi időben teljesen összehaverkodtam.

Körbeölelgettem őket, aztán vidáman mesélni kezdte nekik mindenféléről. Harry időközben leült közéjük, s engem kezdett figyelni, csakúgy mint a többiek. Kissé frusztrált amikor elkezdett utánozni.

- Egyébként, szerintem lassan titeket jobban fog bírni mint engem - jegyezte meg Harry két levegő vételem között.

- És akkor kiugrott az a hülye macska elém, én pedig elsikítottam magam és te jó ég, majdnem szívrohamot kaptam... - meséltem.

- Látjátok? Már nem is figyel rám - fonta össze duzzogva a karjait maga előtt. - Majdnem ellökött, amikor megemlítettem, hogy itt vagytok! Nem tudom fel tűnik-e neki, hogy én is itt vagyok... - morogta, a többiek meg szórakozottan néztek rá, aztán rám. 

- Harry gyerekes - legyintettem, mire elnevették magukat. - Majd kinövi! 

- Valóban? - állt fel Harry, a többiek meg visszatartott nevetéssel nézték, ahogy épp megakadtam a mozdulatomban, amikor Harry elém lépett. Igen, sokszor megesik, hogy a fiúk közelében olyat mondok, amit nem mondanék, ha egyedül lennék Harryvel. - Mutatok én neked olyan gyerekest - morogta, mire a fiúkból kitört pár "húúú", én meg szinte már rutin szerűen elpirultam. Komolyan egy olyan nap sincs, amikor ne hozna zavarba! 

Farkasszemet néztünk, amit természetesen én adtam fel hamarabb. 

- Elnyomásban élek - fordultam a fiúk felé, belőlük pedig kitört a röhögés.

- Asszem mi most megyünk - állt fel Louis, aztán sorban a többiek is. 

- Mi? Ne már - tiltakoztam.

- Bocs, de... 

- Értem én - bólintottam vigyorogva. 

Az ajtóban állva integettem utánuk, amikor hirtelen megragadta a derekam Harry, és behúzott az ajtón, amit aztán becsukott, s neki tolt. 

- Szóval így állunk - mondta, miközben kezeimet a fejem fölé rakta.

- Szóval hogy? - mormogtam a szemeibe nézve.

- Gyerekes vagyok, te pedig elnyomásban élsz - vonta fel a szemöldökét.

- Csak vicceltem. Nem érted a viccet - nyögtem fel, mikor nekem nyomta magát.

- Lehetséges - morogta, aztán száját a fülemhez vezette. - Akarlak, bébi - dünnyögte, aztán elengedte a kezeimet a fejem felett, én pedig beletúrtam a hajába, és...

Ó, elfelejtettem volna említeni, hogy az elmúlt napokban megtörtént a dolog?! 

Harry kezei a combomra vándoroltak, s megemelt, én pedig köré kulcsoltam a lábaim, aztán elindult fel az emeltre...