#21.

- Szervusz, fiam... - szólalt meg a férfi.

- Mit keresel itt? 

- Gondoltam, megkereslek. 

- Minek? Hogy még egyszer megpróbálj... - nem fejezte be a mondatot, Harry apja pedig a kezét nyújtotta felém.

- James Styles, Harry apja, de gondolom már rájöttél.

- Ne nevezd magad az apámnak - morogta Harry. - Tűnj el!

- Nem megyek sehová - mondta James. 

- Jessica Harris - nyújtottam gyorsan kezet, még mielőtt Harry válaszolt volna neki. - Harry barátnője - tettem hozzá.

- Igazán örülök - mosolygott James, Harry keze pedig egyre erősebben szorította a derekam. 

- Uhm... Nem jön beljebb? - kérdeztem. 

- Nem! - jelentette ki Harry. - Most pedig takarodj a házamtól, és ne keress többet! Ameddig szépen kérem. 

- Harry... - mormogtam. 

- Jessica, ne avatkozz bele! - csattant fel. - Te pedig menj már! - kelt ki magából, és kiabálva becsapta az apja előtt az ajtót. - A rohadt életbe - morogta, aztán már a lépcső felé sietett és az emeletre szaladt. Pár felgyorsult lélegzetvétel után, utána indultam. 

- Harry, mi a fene volt ez? - törtem be a szobájába.

- Ő volt az apám.

- Erre magamtól is rájöttem - forgattam meg a szemeimet, de amikor a dühös arckifejezésével találtam szemben magam, összébb húztam magam. - Mi volt ez? - sóhajtottam fel. 

- Egy nem várt találkozás - morogta, miközben átöltözött. Egy pillanatra elkalandoztam a látvány miatt, aztán megráztam a fejem és elé léptem. Fölém magasodott, látszólag még mindig dühös volt.

- Mi volt ez az előbb? - kérdeztem nyugodtan, bár kissé frusztrált a mérges arckifejezése.

- Az apám.

- Kiakadok a válaszaidtól, Harry. 

- Bocsánat. 

- Harry!

- Utálom Őt - sóhajtott fel, engem magához vonva, és ajkait homlokomra nyomta. Lehunytam szemeimet, jól eső borzongás futott végig rajtam. 

- Miért?

- Én... Ő... - felsóhajtott. - Majd elmondom. 

- Miért nem most? - kérdeztem. Ismét kezdett ideges lenni, úgyhogy jobbnak láttam nem kérdezni többet. Vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta, és rám pillantott. 

- Mert most túl ideges vagyok ahhoz. 

- Oké - törődtem bele. - Majd ha akarod elmondod... - hagytam annyiban a dolgot - csak mert nem akartam többet kérdezni -, miközben majd szét vetett a kíváncsiság. 

- Tudom, hogy még mindig kíváncsi vagy - mosolyodott el halványan, mire vállat vonogatva néztem fel rá.

- Kibírom. 

- Elfogom mondani, bébi. Csak... Nem most. 

- Oké - sóhajtottam fel. - Azt hiszem, hogy én most hazamegyek - mormogtam. 

- Ne menj.

- De nekem...

- Nem kell menned - vigyorodott el, és már oda is az ideges Harry. - Majd holnap reggel elviszlek dolgozni. Bár, nem igazán örülök, hogy azzal a csajjal leszel - fintorgott.

- Vicces, hogy egy csajtól féltesz - nevettem el magam.

- Nem féltelek tőle. Csak... 

- Értelek - mondtam. - Oké, maradok - adtam be a derekam. 

- Mertél volna mást mondani. 

- Ugyan - legyintettem. - Nem mernél velem semmit csinálni - haraptam az ajkamba, s a szeme a számra tévedt. Aztán vissza a szemeimre. 

- Biztos vagy benne? - kérdezte, kezei pedig elkezdtek lefelé bóklászni az oldalamon. Nyeltem egy nagyot, majd bólintottam. Édesen rám vigyorgott, majd eszeveszettül csikizni kezdett. Felnevettem, majd a kezeimmel próbáltam meg lefogni a kezét - persze reménytelenül. 

- Fejezd be - sikítottam, időközben valahogy megfordultam az "ölelésében", és megpróbáltam menekülni előle, de Harry erősebbnek tűnt. Nevetve rántott vissza a derekamnál fogva, majd egy puszit nyomott az arcomra. 

- Szeretlek - mondtam hirtelen, s megint megtörtént az, hogy hamarabb beszéltem, mint gondolkodtam. Igazából nem tudom miért mondtam, amikor még nem is vagyok biztos a saját érzéseimben... 

Elpirultam, aztán lehunytam a szemeimet, majd vártam valami választ, vagy reakciót, de nem történt semmi. Helyette beállt a kínos csend. Kezei a derekamon pihentek, feje a nyakamnál volt, s éreztem a leheletét a bőrömön. Mondd, hogy válaszolt, csak nem hallottam. Rosszul esett. Konkrétan sírni tudtam volna, amikor rájöttem, hogy tényleg nem válaszolt. Egy szót se. Semmi reakció. 

Megráztam a fejem, majd felsóhajtottam, és kezeimet az övére rakva, próbáltam lefejteni az ujjait a derekamról. Remény veszetten próbáltam menekülni előle, de nem engedett el, s a gombóc a torkomban egyre csak nőtt. Ne merj sírni. Ne előtte. 

- Mondj már valamit, az Istenért! Vagy hagyj elmenni - csattantam fel, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcomon. 

- Nem szerethetsz - suttogta szomorúan. - Nem, ilyen rövid idő alatt... Nem tudod mit beszélsz. Nem tudod, mert... Ha tudnád, hogy egyáltalán nem vagyok jó ember... Ha ismernél... Nem szeretnél. Sőt gyűlölnél - mormogta, én pedig próbáltam megemészteni a szavait, de csak egyre több könnycsepp folyt az arcomon végig. - Azt viszont nem akarom.

- Engedd hogy megismerjelek, Harry - suttogtam. - Kérlek - fordultam meg az ölelésében.

- Nem - rázta meg a fejét. - Tudom, hogy gyűlölnél. 

- Ennek így semmi értelme - mormogtam. - Semmi értelme az egésznek, így. 

- Nem akarom hogy elmenj - szólalt meg kétségbeesetten.

- Én sem, de... 

- De ez így nem jó. Értem én - suttogta, s leejtette a kezeit a derekamról. - Minden az én hibám - túrt bele a hajába. - Minden az én kicseszett hibám - sóhajtott fel. - Az is, hogy az egyetlen nő, akit kedvelek, elakar menni. Az is, hogy belém szerettél. Az is, hogy megismertél... - mormogta, s hirtelen térdre esett előttem...

______________________________________________________________________________

Hiiiii.xx

Nyúú, megírtam a 21. részt is:3 Remélem tetszett:D:3 

Btw, kövi rész lehet hogy még ma jön! Bár ez közel sem biztos, lehet hogy csak holnap.:D:Dxxx.