#22.

- Minden az én kicseszett hibám - sóhajtott fel. - Az is, hogy az egyetlen nő, akit kedvelek, elakar menni. Az is, hogy belém szerettél. Az is, hogy megismertél... - mormogta, s hirtelen térdre esett előttem.

Tágra nyílt szemekkel néztem le rá, miközben Ő belekapaszkodott a lábamba. 

- Te jó ég, Harry. Mit művelsz? - kérdeztem higgadtan; vagyis csak annak akartam tűnni.

- Csak... Ne hagyj el - alig hallottam ahogy kimondta, olyan halk volt. - Szükségem van rád - mormogta, s a szívem kihagyott egy ütemet. - Te vagy a fény az én elcseszett életemben - suttogta, én pedig tátott szájjal meredtem rá. Ezerrel vert a szívem, miközben egy óriási vigyor terült el az arcomon, és miután leereszkedtem mellé a padlóra, komor arcával találtam szembe magam. - Szóval? - kérdezte, s abban a pillanatban előre vetettem magam, Harry pedig elterült alattam. Hatalmas vigyorral az arcomon néztem le rá, miközben Ő a zöld szemeivel engem vizslatott, s egy mosoly bujkált a szája sarkában. 

- Istenem - suttogtam, nem hittem volna, hogy valaha ilyen mondatok is elfogják hagyni Harry száját. 

- Mi az? - kérdezte egy apró mosollyal az ajkain. Fordított a helyzetünkön, fölém kerekedett, s mikor fészkelődni kezdtem alatta, letámadta az ajkaimat. Kezeimet nyaka köré kulcsoltam, majd beletúrtam a hajába. 

- Imádom a hajad - mormogtam, mire kuncogva nyomott egy puszit a nyakamra, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam. 

- Ezzel a nővérem is így van - vigyorgott le rám. - Általában el kell viselnem, hogy a hajamban turkál - húzta el a száját, én pedig felnevettem. - Nem tudom mi benne a jó - vont vállat.

- Olyan puha - jelentettem ki, mire elröhögte magát, s feltápászkodott, majd lenyújtotta nekem a kezét. Belé kapaszkodtam, mire felhúzott, de mivel megbotlottam és neki mentem, így Ő neki esett a falnak.

- Au - nyögött fel színpadiasan, majd lenézett rám. - Istenem, olyan béna vagy néha - nevette el magát, aztán én is rákezdtem és ketten szakadtunk a röhögéstől. 

*

Villogó piros dolgok összefolynak a könnyes szemeim előtt, miközben egy rendőr vállán sírom el magam.

- Sajnálom - simítja végig a hátam, én pedig még jobban rákezdek a zokogásra. - Átveszed? - kérdezi - gondolom - az egyik kollégáját, aztán még utoljára végig simít a hátamon, majd diszkréten átad egy másik rendőrnek. Egy pillanatra kinyitom a szemem, majd a könnyfátylamon át meglátok egy árnyat a feketeségben az utcán. Senki sem foglalkozik vele, Ő meg csak áll ott, és nem csinál semmit. Mintha várakozna. De mire? Vagy kire? Egyáltalán ember, vagy csak hallucinálok és nincs is ott senki? Aztán meglátok valamit megcsillanni a kezében a sok fény miatt. Egy puska? 

Na ne. Ő volt az. Ő ölte meg a szüleimet. Felém tartja a puskát, majd szélesen elvigyorodik, én pedig sikítani próbálok de nem jön ki hang a torkomon. Aztán meghúzza a ravaszt... 

- Jessica! - a vállamat rázogatta Harry, nekem pedig kipattantak a szemeim és egy aggódó szempárral találtam szemben magam. Hangosan ziháltam, miközben a könnyeim csorogtak az arcomon. - Shh, bébi. Nincs semmi baj - húzott óvatosan magához, én pedig elengedtem magam és hangosan zokogtam a karjaiban. 

- Mit álmodtál? - kérdezte pár perc múlva, miután lenyugodtam, s a fejem a mellkasán pihent. Röviden elmeséltem neki, miközben a keze a hátamon járt fel - alá. Egy pillanatra megakadt, majd ismét folytatta, s felsóhajtott. Nem mondott semmit, csak felemelte a fejem, aztán lágyan megcsókolt.

Már vagy két hete történt, hogy az apja meglátogatott bennünket és hogy Harry azokat a mondatokat mondta. De azóta se beszélt az apjáról vagy arról, hogy miért utálja Őt. 

Vajon meddig fogja még halogatni, hogy elmondja?

*

Aggasztott. Aggasztott, hogy nem mondott semmit Harry. Sőt, mintha kezdett volna előlem elzárkózni. 

Az ágyán ültem, egy bögre teával a kezemben, miközben gondolkodtam. Hol lett ez az egész elrontva?  

- Matt hívott. Lesz egy meccsem. Jössz vagy maradsz? - hallottam meg Harry hangját, és akárhányszor hozzám szólt, mindig rosszul esett a hangszíne. Olyan... Rideg. Távoli. Nem tudom... 

- Megyek - szólaltam meg halkan. Nem nézett rám, csak bólintott, majd megfordult. - Harry... - szólaltam meg. Megtorpant, de nem fordult vissza, csak várt. Felkeltem az ágyból, s odalépkedtem elé. Megöleltem. Már jó pár napja nem öleltem meg. Sőt, jó pár napja nem is beszéltünk nagyon. Mint két idegen egy lakásban. 

Úgy öleltem, mintha attól félnék, hogy eltűnik. Egy pillanatra megijedtem, amikor nem ölelt vissza, de aztán megnyugodtam, amikor megéreztem körém fonódni a karjait. 

- Gyerünk, Harry - mormogtam. - Mondd el, hogy mi a baj. Hogy miért nem beszélsz velem... 

- Sajnálom. Én csak... - halt el a hangja. Eltolt magától, majd elengedett. - Induljunk - nézett el másféle, én pedig a könnyeimet visszafojtva néztem amint kikerül, majd kimegy a szobából. 

Majdnem az egész tömeg felmordult, amikor Harrynek bevittek egy ütést az arcába. Felszisszentem, aztán a szám elé kaptam a kezem, amikor láttam, hogy Harry akkora erővel húz be az ellenfelének, hogy az elterült a padlón és a vére befedte a talajt körülötte. Harry ráugrott, majd eszeveszettül ütni kezdte; szerintem az se érdekelte volna, ha az az ember ott helyben meghal. Szóval ilyen az, amikor elveszti a fejét? 

Matt kitépte a kezét az kezeim közül, majd engem ott hagyva szaladt oda Harryékhez, és leráncigálta a pasasról Őt. 

Harry rám nézett, majd lehunyta a szemeit, s megrázta a fejét. Mattet félrelökve indult meg a tömegben valamerre, én pedig ott álltam mint egy szerencsétlen.

- Kérsz? - kérdezte Matt a meccs után, miközben Harryre vártunk. Egy szendvicset nyújtott felém, én pedig elfogadtam és megköszöntem. - Fasírt? 

- Nem, ez valami más - mondtam, miközben a kaját nézegettem. Matt nevetésben tört ki, mire felpillantottam rá. - Mi az? - ráncoltam a szemöldököm. 

- Úgy értettem... - köszörülte meg a torkát és erősen próbálkozott, hogy ne röhögje el magát. - Szóval úgy értettem, hogy haragban vagytok Harryvel? - kérdezte.

- Ja, bocs - nevettem el magam. - Egyébként nem tudom - vontam vállat. - Fura. Nem beszéltünk mostanában olyan sokat. Ebből jó nem sülhet ki. 

- Harry néha bekattan - bólintott Matt.

- Mint például most? 

- Ja, mint például most.

- Veled is volt már ilyen? 

- Már megbocsáss, de még sosem voltam a barátnője - vigyorodott el, mire megforgattam a szemem, majd oldalba böktem a könyökömmel. 

- Ne hülyülj már - nevettem halkan, mire rám mosolygott. - Nem rég még olyan jól megvoltunk - mormogtam. - Csak jött az apja...

- Tudom - bólintott.

- Aztán minden elromlott - ráztam meg a fejem. - És... Még csak el sem akarja mondani, hogy mi a baja. Mármint... 

- Értelek - mosolygott rám megnyugtatóan. - Minden rendben lesz, Jess. Ne idegeskedj - simított végig kedvesen a karomon. 

_______________________________________________________________

Hiiii.xx Új rész:3 Remélem tetszett:3 Komizz, and pipálj, pls:D:)xx.